Hosszú évek óta próbáljuk visszahozni és erősíteni a magyar közéleti sajtóból szinte teljesen kikopó tárcanovella műfaját. A lap belsős munkatársai és a legkiválóbb hazai írók közül nagyon sokan vállalták azt a történelmi feladatot, hogy újra megszerethessük ezt a csodálatos műfajt.
MEGVESZEMA gyártó Warner Brothers és az ausztrál Village Roadshow Pictures mindent megtett, hogy a Mátrix-trilógia második része a premierig titok maradjon, reptéri fémdetektorokat alkalmaztak például az előzetes vetítéseken és a sajtó számára tartott előadásokon, hogy így akadályozzák meg kézikamerás felvételek készítését.
A film forgalmazói a világ miden pontján közel azonos időben próbálták meg bemutatni a Mátrixot, hogy így vegyék elejét a kalózmásolatok terjedésének, de az X-Men 2 rekordját nem döntötte meg a film, azt ugyanis hasonló megfontolásokból 93 országban egy időben mutatták be.
A BBC szerint azonban kedden már számos kópia keringett az interneten a filmszínházakban két hét alatt több mint 360 millió dollár bevételt produkáló alkotásból, sőt Londonban rossz minőségű Mátrix 2 DVD-ket is lehetett vásárolni a fekete piacon.
Fájlcserélők Hollywood ellen
A Mátrix-Újratöltve kópiáit a legtöbben a BitTorrent nevű fájlcserélő program segítségével töltik le, amely az eddigi p2p programokkal ellentétben nem tartalmaz bonyolult keresőkomponenst, csak a fájlcserében részt vevő honlapokról történő letöltéseket felügyeli, és gyorsítja meg. Naponta több száz felhasználó tölti le a BBC által említett honlapról a Mátrix második részét, ahonnan az új fájlcserélő programnak köszönhetően alig több mint három óra alatt jön le le a film a szélessávú internet-eléréssel rendelkező felhasználók gépére. Ráadásul a BitTorrent működési elvéből adódóan ez az idő várhatóan tovább fog csökkenni, hiszen minél többen töltik le a kérdéses fájlt, annál gyorsabb az átlagos letöltési sebesség.
Az interneten keringő digitális kópiát minden bizonnyal nem egy moziban készítették titokban kézikamera segítségével, hiszen a film jó minőségű, szélesvásznú és a hangsáv is sorround hangzású. Jack Valenti, az Amerikai Filmgyárak Szövetségének elnöke az esettel kapcsolatban megjegyezte, hogy jelenleg az internetes kalózmásolatok előretörése a filmipar legnagyobb problémája, és a szélessávú internet-elérés terjedésével párhuzamosan a fájlcserélő programok egyre nagyobb fenyegetést jelentenek majd Hollywood számára.
Magyar warez
Az Index információi szerint két napja a magyar 0day warez honlapján is fent volt a Mátrix-Újratöltve, ahonnan egy emelt díjas SMS fejében bárki letölthette a digitális kópiát. Tegnap délutánra azonban az oldalnak ingyenes tárhelyet biztosító szolgáltató törölte az egész honlapot.