Hosszú évek óta próbáljuk visszahozni és erősíteni a magyar közéleti sajtóból szinte teljesen kikopó tárcanovella műfaját. A lap belsős munkatársai és a legkiválóbb hazai írók közül nagyon sokan vállalták azt a történelmi feladatot, hogy újra megszerethessük ezt a csodálatos műfajt.
MEGVESZEMBeatles-dalokkal bővülhet az iTunes online zenei áruház, azaz a legendás zenekar dalai végre legálisan lesznek beszerezhetők az internetről - adta hírül a Wall Street Journal.
A feltételezéseken kívül mindössze annyi bizonyos, hogy az Apple informatikai óriásvállalat honlapjára látogatók a rendkívüli bejelentésre utaló üzenettel találkozhatnak. Magyar idő szerint délután négy órára várható, hogy mi lehet az a felejthetetlen pillanat, amely miatt ezt a napot senki sem fogja elfelejteni.
A Beatles dalait kiadó EMI lemezcég régóta hadban áll a különböző internetes áruházakkal, amelyek az együttes dalait digitalizálva, internetről letölthető formában kínálnák eladásra.
A Beatles egyike annak a néhány zenekarnak, amely mind a mai napig nem járult hozzá szerzeményei elektronikus formátumban való terjesztéséhez.
Két évvel ezelőtt Paul McCartney bejelentette: szeretnék, ha a dalaik megjelenhetnének az Apple online áruházában, a tárgyalások azonban megrekedtek.
A Beatles dalait gondozó Apple Corps és az Apple informatikai vállalat közötti korábbi védjegyvita rendeződése után sokan reménykedtek abban, hogy végre minden akadály elhárult a dalok online árusítása előtt. McCartney szerint akkoriban az online kiadást hátráltató vita az EMI és az együttes között volt. A két Apple cég a nyolcvanas években csapott először össze, akkor peren kívül megegyeztek, hogy a számítógépgyártó nem terjeszkedik a zenei piacon. Az Itunes indulása azonban felrúgta ezt az alkut, és éveken át tartott, amíg a két cég ismét megegyezett.
Az online zenekiadás ellenzői a letölthető formátumok utáni kevesebb bevétellel és az illegális másolással magyarázzák a hagyományos formátumokhoz való ragaszkodást. Az mp3-lejátszók térhódításával viszont a CD-lemezek iránt is egyre kisebb a kereslet.
A hét évvel ezelőtt alapított iTunes jelenleg a digitális zeneletöltési piac 70 százalékát teszi ki - derül ki az NPD piackutató felméréséből. A teljes zenei piac, azaz a hagyományos albumok és kislemezek - hordozó nélküli változatának - 40 százalékát online áruházak értékesítik.
A digitális világtól való berzenkedés ellenére a Beatles digitálisan újrakevert dalait tartalmazó, alma formájú USB-háttértárat éppen egy évvel ezelőtt kezdték árusítani a www.thebeatles.com oldalon.
Rovataink a Facebookon