Ballada a vágyaink hatalmáról, amik elképesztő magasságokba csábítanak minket
A körúton állt egy toitoi fülke. Vagyis mindjárt kettő. Ajtajaik sűrűn nyitódtak-csukódtak. Az emberek elintézték ügyes-bajos dolgaikat, ésatöbbi, ésatöbbi. A fülkék szemben álltak a Nyugatival, kényelmesen ott, ahol máskor villamosra várók tolonganak, napfény melegítette plasztiktestüket, és sokszor könnyítettek izzadt, a munkaeszközök támasztásától megfáradt férfiemberek életén.
Büszkék voltak magukra, a hivatásukra. Érezték, hogy nemcsak a napfény, hanem érdeklődő szemek sugarában is fürdenek, vonattal érkező gyötrött turisták, ingázó hivatalnokok és diákok álmos reggeleibe-délutánjaiba csempésztek színt a meglepetésük erejével. Egyszer egy Index-olvasó (Evinek mondta magát, de mit jelent egy név? Egy név semmit se jelent) le is fotózta őket.
Időnként verseket fabrikáltak a maguk szórakoztatására, hogy például
Nem kell ide négyes-hatos,
A két toitoi bámulatos.
Na jó, elég pocsék verseket, de végül is budik voltak, nem címzetes államtitkárok.
De egyszer baj történt. Egy napsütéses nyári délutánon a fülkébe lépett a költő, aki főállásban épp közmunkás volt. És míg dolgát intézte, fölhívott egy szerkesztőt, és olvasni kezdte: A körúton állt egy telefonfülke. Ajtaja sűrűn nyitódott-csukódott. Az emberek megtárgyalták ügyes-bajos dolgaikat, fölhívták a lakáshivatalt... Ésatöbbi, ésatöbbi.
A két toitoi fülke aznap már nem akart kinyílni. A napfényben sörszagot izzadó munkások azt hitték, valakinek, sőt, valakiknek nagyon nagy dolgaik vannak, de egy idő után kiderült, hogy már mindannyian a vécé körül toporognak, még a feldagadt verslábaira panaszkodó költő is, aki főállásban épp közmunkás volt.
Azóta, bárki is használja őket, közben folyamatosan azt hallja, hogy A körúton állt egy telefonfülke. Ajtaja sűrűn nyitódott-csukódott. Az emberek megtárgyalták ügyes-bajos dolgaikat, fölhívták a lakáshivatalt... Ésatöbbi, ésatöbbi, egészen odáig, hogy de emiatt még senki sem tett panaszt.
A két toitoinak nem most jutott eszébe először, hogy milyen más lett volna minden, ha történetesen kávézóvá alakított pincevécévé születnek. De most – mert ilyen telhetetlenek vagyunk! – már tovább is szőtték az ábrándokat. Hát még ha körúti telefonfülkének születnek?! De ez már túlságosan szép volt. Ezt már el se tudták képzelni.