Ha most leírnám, mit gondolok a Magyar Művészeti Akadémiáról, akkor szanaszét perelnének
Ezért inkább azt írom, hogy:
Szerencsére a Fekete Fütyülök Erre A Demokráciára György által vezetett Magyar Művészeti Akadémia egyáltalán_nem_szenved attól a mostanában egyre elterjedtebb betegségtől, hogy hiába kap egy ember vagy egy szervezet totális hatalmat és évi több milliárdos támogatást, még mindig nem érti, hogy miért nem tisztelik eléggé. Ezért valószínűleg az Akadémiának egyáltalán nem volt és nem is lesz célja, hogy büntetésből egy átjáróházzá hasonlító terembe terelje az újságírókat a legutóbbi közgyűlésükön, ahogy erről a Magyar Nemzet Online is ír.
Az ilyenekhez az újságírók persze hozzá vannak szokva, a közgyűlésnek nem is ez volt az érdekes része, vagy az, hogy amikor hosszan beszámoltak az Akadémia újabb sikereiről, hanem amikor Pap Gábor művészettörténész életműdíjat kapott az MMA-tól és elmondta a köszönőbeszédét. Arról mesélt, hogy csorog a trágyalé a nyakunkba, de vannak még boszorkányok meg egy igazi táltos is, akit a szemétdomb aljáról, ahol mi is vagyunk, el kell vinni a boszorkányhoz. Hangsúlyozom, hogy a szöveg alapján egyáltalán nem jutott eszembe ez a jelenet a Brian életéből. De a közgyűlésen kiemelte azt is, hogy
Az MNO.hu szerint hatalmas taps fogadta a beszédet.
A legutóbbi magyarok, akik megkapták ezt a két díjat, Kertész Imre a Sorstalanságért és Nemes Jeles László a Saul fiáért. És szeretném kiemelni, hogy az itt található cikknek, főként a címének semmi köze nincs az eddigiekhez.
És ha elolvasták az MNO.hu-n a teljes beszédet, ahol belebonyolódtak már az összes szimbólumba, hallgassák meg Miklósi Gábor újságírónk értő elemzését, miről is volt szó a szóvirágcsokrok alatt:
Kertész Imre és Nemes Jeles László díjai értéktelenek. A nemzeti örökségünkhöz kapcsolódó igazi teljesítmény valahol itt, az MMA szellemi környezetében keresendő, ám azt a sajtó megvetése és gúnyja övezi. Az MMA által képviselt szellemi minőség azonban lassan mégis elnyeri az őt megillető megbecsülést.