Isten épp megengedte Trumpnak, hogy leváltsa Kim Dzsongunt
"Isten szabad kezet adott az amerikai elnöknek az észak-koreai diktátor, Kim Dzsongun eltávolításához" - magyarázta a dallasi baptista prédikátor és műsorvezető, Robert Jeffres írja az MTI.
Jeffres azért érdekesebb egy véletlenszerű tévés prédikátornál, mert ő Trump keresztény tanácsadója, ő prédikált a beiktatásán is. A Dallasnews szerint Jeffres közleményében az is benne van, hogy Trump felhatalmazást kapott Jóistentől arra is, hogy megölje Kim Dzsongunt, mert egy gonosztevő. Mármint az utóbbi.
Még azt is elmagyarázta, hogy a pacifisták hiába jönnek a Rómaiaknak írt levéllel, amiben egyebek mellett pont az áll, hogy "rosszért rosszat senkinek ne fizessetek". Mert az csak a keresztényekre vonatkozik, nem a kormányra, érvelt az elnök keresztény tanácsadója.
Hasonló típusú érvelések mellett még azt is hozzátette, hogy Trump minden lépésében nagyon bölcs volt az elmúlt két évében, és az emberek ösztönösen tudják, hogy Trump biztos nem fog egy képzeletbeli vörös vonalat húzni, aztán megkerülni azt, mint ahogy szerinte Obama tette.
Jeffres Trump korai támogatói közé tartozik Orbánhoz hasonlóan, elég korán be is jelentette, hogy Isten Trumpot akarja elnöknek. Legutóbb júliusban áldotta meg egy nagyobb csoport pappal Trumpot, és az elnöktől épp adóreformot szeretne bár semmi különös elképzelése nincs arról, hogy abban mi legyen. Júliusban a templomi kórusával egy "Make America Great Again" című művet adtak elő Trumpnak.