Ha a dohányzás nem maradhatott a lakásban, ez hogyhogy?
November harmadik csütörtökén is van ám egy füstmentes világnap, valamiért nem annyira ismert, mint május 31., de mindegy is, nem dohányozni anyagilag és egészségügyi szempontból is kifizetődő. Ma már a legtöbb dohányosnak sem jut eszébe otthon rágyújtani, megszokott kép a gangra, erkélyre kilépő dohányos. Nincsenek dohányreklámok, hol van már, hogy azt hisszük, a dohánycégek nélkül nem marad életben a Forma-1, vagy, hogy a kocsmák kipurcannak, ha nem lehet bent rágyújtani.
De a dohányzás intézményesített visszaszorítása közben valami felett elsiklottunk – hívta fel a figyelmem egy négygyerekes édesanya:
„Útban hazafelé mondtam a gyerekeknek, hogy vettünk egy dohányzóasztalt a nappaliba. Erre a várt kíváncsiskodó felkiáltás helyett 4 éves kislányom teljes megrökönyödéssel, mély döbbenettel és némi megvetéssel a hangjában azt mondta: 'Csak nem azt akarjátok mondani, hogy ezentúl cigarettázni fogtok?'
És csak akkor esett le, hogy tényleg, miért hívjuk így még mindig ezt a bútort. Már annyit tettünk a dohányzás ellen, miért ejtsük ki, és reklámozzuk a cigarettázást egy ilyen ártatlan, inkább a családi kártyázások színteréül szolgáló bútordarab kapcsán? Természetesen megnyugtattam a lányomat, hogy ezentúl sem fogunk cigizni sem a szobában, sem másutt, és hogy a további kellemetlen asszociációt elkerüljük, adjunk is más nevet e berendezési tárgynak. Kértem őket, hogy javasoljanak más elnevezéseket.”