Tudják, mikor írt az MTI először Molnár Gyuláról?
A BIT nem azonos a Beatles zenéjével. A Baloldali Ifjúsági Társulás rövidítése egy meglehetősen titokzatos társaságot takar.
Így kezdte tudósítását a Szabad Európa Rádió 1990. április 3-án. Az első szabad választások két fordulója között voltunk, az már eldőlt, hogy nyer az MDF, hatalmasat bukik az posztkommunista utódpárt MSZP, bejut a parlamentbe a farmerdzsekis Fidesz.
A BIT az MSZP rohamosztaga volt, vezetői pár éven belül az MSZP-ben vagy a párt holdudvarában találták magukat jól fizető állásokban. A BIT a választáson nem indult, viszont a vádak szerint „a Fidesz és az SZDSZ plakátjait összerondítják, átragasztják, és különböző ordenáré szövegeket festenek a plakátokra, például azt, hogy Zsidesz.”
A BIT alelnöke nem más volt, mint az akkor 28 éves Molnár Gyula, aki ma az MSZP elnöke. A vádak kapcsán őt kérdezte a Szabad Európa Rádió, és ezt szemlézte az MTI:
„Hát, ha lehetne kezdeni, akkor én a nulladik ponttal kezdeném, az pedig az, hogy jobbnak tartanám azt, hogyha nem nekünk kéne az ártatlanságunkat bizonyítani, hanem azoknak, akik a megvádoltak minket: megmondanák, hogy mitől vagyunk bűnösök? Egyébként két pontban tudnám röviden összefoglalni a gondolatainkat: nem vállaljuk fel ezt a dolgot, nem vesszük magunkra ezt a dolgot – hogy mi tettük volna ezt a városban. Semmiképpen sem vállalnánk fel azt magunkra, hogy bármilyen fajta antiszemita – ezt a kifejezést idézték, a megfogalmazásba ez nyilvánvalóan beleértendő. A mi plakátjaink olyan típusú plakátok voltak, amelyek valamilyen módon válaszoltak az SZDSZ és a Fidesz eddigi kampányára és a plakátjaira.”
Tudják, mikor írt az MTI először Angela Merkelről?
Tudják, mikor írt az MTI először Botka Lászlóról?