Mindeközben ma
új poszt érkezett, kattintson a megtekintéshez!
  • Betekintést nyerhetünk a műsor kulisszái mögé.

    Szombat este a hatodik adással folytatódott a Tv2 képernyőin a Sztárban Sztár All Stars, ahol többek között Tóth Gabi, Pál Dénes, Gubik Petra és Puskás Peti is színpadra lépett. A műsor gyakran megtévesztően élethű átalakulásaihoz hétről hétre rengeteg maszkmester dolgozik szorgosan a kulisszák mögött, az ő munkájukat mutatta meg Instagram követőinek a show házigazdája, Till Attila.

    A tévés most közzétett, szokásosan jó hangulató videóiból megtudhatjuk, hogy a sminkesek aprólékos és óvatos mozdulatokkal igyekeztek még a legkisebb részleteket is tökéletesíteni az énekeseken, a Chris Brownná változott Oláh Gergőnek például a szemöldöke kapott egy kis fazonigazítást, míg a Koós Jánost imitáló Vastag Tamás arcára hajszárítóval próbálták "ráolvasztani" a több elemből álló implantátumokat.

  • Elárulta, milyennek látja ő az Oscar-jelölt színésznőt.

    Ahogy az Index is megírta, egy budapesti edzőteremben kapták lencsevégre a napokban Uma Thurmant. A színésznő új, Ballerina Overdrive című Vicky Jewson-filmje forgatása miatt tartózkodik a fővárosban, ahol egyik nagy támasza edzője, Szedlacskó Ádám, akinek ki is kellett már segítenie a Kill Bill sztárját.

    Kicsit eledzettük az időt, de szerencsére nálam volt a motor, és hála Istennek, a sisak is. Uma egyből fölugrott mögém, és átmentünk a Lánchídon. Körülbelül kettő perc alatt eldobtam a belvárosi helyszínre, és ezzel szerintem megmentettem a forgatást 

    – kezdte a Blikknek az edzőterem tulajdonosa, hozzátéve: bár a kényszer szülte a megoldás, Thurman elképesztően élvezte az utat.

    „Irtó vagány nő, de én is nagyon vigyáztam rá. Azért nincs mindennap ilyen utasa az embernek, úgyhogy nem mentem gyorsan, nem is az volt a lényeg.Ő egy végtelenül barátságos, kedves, humoros személyiség. Lehet, hogy hihetetlen, de nincs semmilyen sztárallűrje. Fesztelenül, nyugodtan lehet vele beszélgetni, egy pillanatig sem érezni azt, hogy ő egy Golden Globe-díjas vagy Oscar-jelölt színésznő” – folytatta Szedlacskó. Szerinte Thurman sosem rosszkedvű vagy fáradt, pedig rengeteget dolgozik, és edzeni is heti háromszor-négyszer jár, egyébként pedig kislányával járja a várost.

    „Uma alapvetően jógázik és pilatesezik, amitől elég laza az izomzata. Arnold Schwarzenegger mondta neki, hogy keressen meg. Ők egyébként nagyon jóban vannak, imádják egymást a Batman és Robin forgatása óta. Szóval, Uma el is jött hozzám, én pedig tartottam neki egy jó kis köredzést, könnyű súlyzókkal. Itt nem az a lényeg, hogy ő nagy vagy erős legyen, hanem hogy tónust kapjon az izomzata, hogy klasszul nézzen ki. Egyébként nagyon jól terhelhető, megyünk egyik gépről a másikra, tehát megdolgoztatom rendesen. Ez egy jó kis átmozgatás, és abszolút bírja.”

  • Most a boksz a számára az első, ezért a bulikrók is lemondott egy időre.

    Varga Viktor gőzerővel készült a Sztárbox következő megmérettetésére, elhivatottságát pedig mi sem bizonyítja jobban, hogy nemrég az árvíz miatt elöntött otthonából is elment edzeni, méghozzá kenuval. Az énekes a Story magazinnak arról mesélt, örömmel fogadta az RTL felkérést a műsorba, szerinte ugyanis fontos üzenetet hordoz a kitartásról, a sport szeretetéről, amit ő maga is megtapasztalt.

    „Tényleg komolyan veszem ezt az egészet, olyannyira, hogy se buli, se alkohol nem jöhet szóba. Először próbáltam lazább lenni, de egy buli legalább két napot kivett a már elért teljesítményemből, úgyhogy egy időre búcsút intettem a szórakozásnak, Alig várom, hogy a versenyek után kieresszem a fáradt gőzt, mert azért kell az is. De most ezt, a tiszta részét is élvezem az életemnek.”

    Varga nem csak a szórakozást hanyagolja (átmenetileg), de nemrég Zsembera Liliána táncossal is szakítottak, így figyelme szinte csak és kizárólag a sporté.

    „Lili megértette, hogy a boksz most prioritást élvez az életemben, és ha az ember valamit komolyan vesz, akkor ilyenkor nem fér bele semmi más. De jóban vagyunk. Hogy az élet mit hoz, azt pedig magam sem tudom. Egy biztos, továbbra sem fogok kapkodni. Ráérek a nősülés, és a családalapítás témakörén majd 40 után gondolkodni” – mesélte az énekes, akinek legutóbb volt párja is élőben szorított a Ritz Levente Sportcsarnokban.

  • Houdini is megirigyelhetné RZA mutatványát.

    Rihanna az elmúlt években leginkább smink- és ruhamárkáit menedzselő üzletasszonyként, valamint elsősorban családanyaként tevékenykedik. ASAP Rockyval közös kisebbik gyermeke, Riot Rose nemrég múlt egyéves, RZA pedig májusban lesz hároméves, és a jelek szerint meglehetősen eleven kisfiú.

    Erről tanuskodik az énekesnő legújabb Instagram bejegyzése is, amin annak lehetünk szemtanúi, milyen profin szökik meg járókájából a sárga kezeslábast viselő kicsi.

    Fiús anyukának lenni olimpiai sport

    – írta a Mission: Impossible ikonikus zenéjével megspékelt videójához a popsztár, követői pedig egyetértettek szavaival.