Rákosira emlékeztették Orbánt a tanévnyitón

2013.09.02. 19:11 Módosítva: 2013.09.02. 19:28

TÜNTETŐK VÁRTÁK ORBÁNT A TANÉVNYITÓN

Úttörőnek öltözött hahá-s diákok várták Orbán Viktort a törökbálinti rendhagyó tanévnyitón. A paternalista oktatáspolitika ellen tiltakozó diákok a Rákosi-korszakra hajazó stílusban megírt szórólapokat osztogattak, miközben magnóról mozgalmi dalokat játszottak . Amikor kérdezték tőlük, hogy kik ők, azt felelték, hogy a Fidelitastól jöttek. Orbán az erkölcstan szükségességéről, a sport fontosságáról beszélt. A polgármester végül körbevezette a miniszterelnököt a nemrég átadott iskolán, a diákok pedig a tanévnyitóra magukkal hozott tankönyvcsomaggal várták, hogy elkezdődjön a tanév.

AZ ISKOLÁKRA MUTOGAT A KELLO

A tankönyvpiacon monopolhelyzetbe hozott állami könyvforgalmazó cég szerint elsősorban az iskolák tehetnek arról, hogy súlyos zavarok alakultak ki a tankönyvellátásban, és sok helyen még a tanévnyitóra sem tudták a gyerekeknek odaadni a csomagokat. Ha valami javítható a rendszerben, az a minisztérium és a Kello szerint legfeljebb az információáramlás.

LECSERÉLTÉK AZ MFB VEZETŐJÉT

Baranyay Lászlót, a Magyar Fejlesztési Bank Zártkörűen Működő Részvénytársaság (MFB) elnök-vezérigazgatóját az Európai Beruházási Bank (European Investment Bank, EIB) alelnökévé választották meg. A megbízatás miatt Baranyay László közös megegyezéssel távozott az MFB éléről. A nemzeti fejlesztési miniszter Nagy Csabát nevezte ki az MFB vezérigazgatójává. Az igazgatóság Lontai Dánielt választotta meg elnöknek. Lontai az MFB és a Magyar Posta Igazgatóságának tagja, a Szövetkezeti Hitelintézetek Integrációs Szervezetének elnöke, és a Takarékbank Felügyelőbizottságának elnöke is egyben.

Baranyay László
Baranyay László
Fotó: Kovács Tamás

MAGYARORSZÁG IS ELÍTÉLTE A VEGYI TÁMADÁST

Mihail Gorbacsov is üzent Obamának Szíria miatt, az oroszok szerint nem meggyőzőek az amerikai bizonyítékok az augusztus 21-i vegyi támadásról. Martonyi János magyar külügyminiszter viszont határozottan elítélte a támadást. A USS Nimitz repülőgép-hordozó közben megérkezett a Vörös-tengerre. Bassár el-Aszad szíriai elnök korábban Svájcból próbált bioreaktort, és más, vegyi fegyverek előállításához alkalmas eszközöket venni. Megint lecsaptak a szíriai hekkerek, az amerikai flotta toborzóoldalát forgatták fel. A szíriai helyzet miatt a világelső teniszező, Novak Djokovics is felidézte gyerekkorából Szerbia bombázását.

MEGKÖTTETETT A HORRORBIZNISZ: BALE A REÁLÉ

Hétfőn délben a Bernabéuban bemutatták a Real Madrid és a világ legdrágább igazolását, Gareth Bale-t, aki a hírek szerint 99 millió euróért lett a spanyoloké. Bale-re 25 ezren voltak kíváncsiak. Kiderült, hogy a Realtól távozik Kaká, aki visszatért Milánóba, Özil pedig az Arsenalban folytathatja. Hétfőn éjfélig tart az átigazolási szezon, még az utolsó órákra is maradt izgalom.

ELHUNYT CSERNAI PÁL

81 éves korában elhunyt Csernai Pál, korábbi válogatott labdarúgó, aki legsikeresebb edzői korszakában a Bayern Münchent BEK-döntőig vitte.

KÉNYSZERES ÁTKAROLÓT KERES A RENDŐRSÉG

Összevissza karolgat át a nőket egy férfi Kecskeméten. A rendőrség kényszerítés bűntett gyanújában nyomoz, egyelőre ismeretlen tettes ellen. 25-én hajnalban a belvárosban lépett oda egy nőhöz, majd "ismeretlen szándékkal" szorosan átkarolta. A nő segítségért kiáltott, a férfi elengedte, majd elment a helyszínről. Az eset három nappal később megismétlődött.

KISZIVÁRGOTT A SAMSUNG OKOSÓRÁJA

A Galaxy Gear nevű okosóra a Samsung nagy dobása kora őszre, a tervek szerint a héten Berlinben kezdődő IFA kütyüshow-n mutatták volna be a világnak. Csakhogy az óra fotója kiszivárgott és a közönség meglehetősen értetlenül áll előtte azóta is: a Galaxy Gear egy ormótlan, szögletes izé, nem az a scifibe illő, elegáns, vékony kütyü, aminek mindenki elképzelte. Talán majd az Apple-féle iWatch, amiről szintén jó néhány hónapja pletykálnak már. Addig is nézze meg itt, milyen lesz a Samsung okosórája.

MEGTALÁLTÁK A HOSSZÚ ÉLET GÉNJÉT

Egérkísérletekben 20 százalékkal növelte meg a rágcsálók átlagos élettartamát a metabolizmust és energiaegyensúlyt szabályozó mTOR nevű gén manipulációja. Hasonló arányú élethosszabbítás embereknél 16 év bónuszt jelentene. Azért még ne örüljünk, sok további kísérletre van szükség, mielőtt embereken is elkezdhetik a kutatók a módszer tesztelését.

KERESIK A LEGJOBB EURÓPAI FILMET

Az Európai Filmakadémia idén is átadja az európai Oscar-díjakat: a díjátadóra december 7-én Berlinben kerül sor. De a közönség is elmondhatja a véleményét: a People's Choice Award keretében az europeanfilmawards.eu honlapon lehet szavazni. A 11 jelölt film listája itt.