Gyurcsány: Negyvenmilliárdot kaphat a BKV

2008.11.26. 14:55
Az alapvető megoldások, egyezségek már körvonalazódtak azokon a tárgyalásokon, amelyek nyár óta folynak a kormány és a fővárosi önkormányzat között a BKV többletfinanszírozásáról, mondta Gyurcsány Ferenc miniszterelnök a szerdai kormányszóvivői tájékoztatón.

A miniszterelnök elmondta, hogy a főváros vezetése és a kormány között rendkívül komoly tárgyalások voltak a legutolsó időkben is arról, hogy milyen módon lehet hosszabb távra gondolva rendezni a társaság helyzetét.

Gyurcsány Ferenc hozzátette: összetett megoldásról tárgyalnak. A megoldás által érintett összes forrás - amely 40 milliárd forint körül van - belső szerkezete még nincsen tisztázva. További egyeztetéseket kell folytatni a témában.

Pichler Ferenc, a Pénzügyminisztérium szóvivője kedden viszont azt közölte az MTI-vel, hogy nem kap többlettámogatást a BKV az államtól. Akkor úgy fogalmazott: a kormány álláspontja szerint a céget a BKV tulajdonosának, a fővárosi önkormányzatnak kell finanszíroznia. "Többlettámogatásban nem gondolkodunk", tette hozzá a szóvivő.

Demszky Gábor főpolgármester kedden egy más témában tartott sajtótájékoztatón arra utalt, hogy a főváros reményei szerint a parlament a költségvetési módosító indítványok között megszavazza azt is, amely plusztámogatáshoz juttatja a BKV-t.

A Hírszerző internetes újság kedden azt írta, hogy a vállalat még az idén 5-10 milliárd forint többlettámogatást kaphat, jövőre pedig plusz 20-30 milliárd forinttal egészíthetik ki a társaság állami juttatását.

Nemes Gábor, a BKV sztrájkot jelentő szakszervezeteiből alakult sztrájkbizottság szóvivője is - igaz nem hivatalos forrásból - úgy tudja, hogy a cég megkapja a plusz pénzt.

Az állam évente árkiegészítés címén 17 milliárd forintot, normatív támogatásként további 32 milliárd forintot ad a BKV-nak. A fővárosi önkormányzat - tőkepótlás címén - 10 milliárddal támogatja a vállalatot.