További Budapest cikkek
- A kormány szerint autósüldözés folyik Budapesten
- Elkezdték a Széll Kálmán téri átjáró építését
- BKK: Leszállíthatják a budapesti járatokról a maszk nélküli utasokat
- Szombattól pótlóbusz jár az 1-es villamos helyett a Hungária és a Könyves Kálmán körúton
- A koronavírussal magyarázza a BKV, miért nem lesz idén nyáron sem klíma a 3-as metrón
Az egy Szodomáról szóló bibliai idézetet tartalmazó oklevél-tekercset, valamint a kénköves esőre (nem a megkövezésre!) utaló kődarabkát péntek délelőtt akarta átadni a Jobbik Magyarországért Mozgalom a XVI. kerületi képviselőtestületnek. A Szodoma-díj a párt szerint azoknak a közszereplőknek jár, akik közerkölcsöt sértő magatartást tanúsítanak, vagy ilyet támogatnak és ezzel veszélyeztetik a gyermeki jogokat.
Rossz címzés
A Jobbik felfogása szerint a képviselőtestület politikailag felelős azért, hogy a XVI. kerület Nevelési Tanácsadójának igazgatóhelyettese Mocsonoki László, a Háttér Társaság a Melegekért vezetője. A kénköves díjat a Jobbik több szempontból is rossz helyre címezte. „Ha nekik joguk volt ilyen díjat alapítani, nekem jogom volt nem átvenni azt, bár itthagyták a hivatalban. A képviselőtestületnek ugyanis jogilag semmi köze nincs egy kerületi intézmény igazgatóhelyettesének kinevezéséhez ” – mondta az Indexnek Szabó Lajos Mátyás, a XVI. kerület szocialista polgármestere.
„A nevelési tanácsadó igazgatóhelyettese öt éve tölti be hivatalát és munkájára soha semmilyen panasz nem érkezett, bár ezután a kampányízű megmozdulás után valószínűleg fog. "Az egész esetet méltatlannak tartom és végtelenül sajnálom, hogy ilyen egyáltalán előfordulhat" - hangsúlyozta a polgármester.
A Szodoma-díjat elsőként megosztva Lévai Katalin korábbi esélyegyenlőségi miniszter és Göncz Kinga ifjúsági és családügyi miniszter kapta meg. A Jobbik szerint Lévai Katalin „bűne” az volt, hogy diszkriminatívnak nevezte az egészségügyi törvényt, mert az tiltja a leszbikusoknak a mesterséges megtermékenyítést és szorgalmazta a homoszexuális közösség médiaszereplésének erősítését. Göncz Kingának azt rótták fel, hogy ő nyitotta meg a 2005-ös melegfelvonulást és minisztériuma honlapján hirdették is az eseményt.
Az újabb jelöltek között szerepel Soros György, Demszky Gábor valamint néhány ismert újságíró is – közölte Bégány Attila. A szervezet az elkövetkező hetekben a „gyermekek védelmében” azt is tervezi, hogy a pornográf kiadványokat nyíltan árusító újságosstandokat festékkel öntik le.
„Nem megbélyegzésnek szántuk a díjat, csak fel akarjuk hívni arra a figyelmet, hogy a pornográfiával és a szexualitással kapcsolatos dolgokat szeretnénk távol tartani a gyermekektől” – mondta az Index kérdésére Bégány Attila, a Jobbik Gyermekvédelmi Kabinetjének vezetője. Mint kiemelte, ezért emeltek szót és tettek feljelentést korábban a melegfelvonulás és a Budapest Parádé miatt is. Az egykori MDF-es Bégány Attila korábban a politika más területén is aktivizálta magát, amikor májusban megzavarta Gyurcsány Ferenc beszédét a Bibó szobor átadásakor.
„Jelen esetben az ellen van kifogásunk, hogy egy meleg aktivista pedagógiai státuszt tölt be a kerületben. Nem azt mondjuk, hogy egy pedagógus nem lehet meleg, de ha ezzel közszereplést is vállal, az rossz fényt vet az intézményre” – közölte B.
Minősített kisebbség
Fellépnének alkoholista, netán családjukat bántalmazó pedagógusok és közszereplők ellen is? – vetettük közbe. „Természetesen az is elítélendő – mondta Bégány Attila, a Szodoma-díj azonban kifejezetten a szexuális erkölcstelenséget ítéli el. Ha valaki diszkrét módon, négy fal között éli meg másságát, az ellen nincs semmi kifogásunk. A Szodoma szó a mi értelmezésünkben agresszív homoszexualitás jelent, így elítéljük a mássággal való kérkedést és mélyen ellenezzük a melegek igényét, hogy házasodjanak és gyermeket neveljenek.”
Arra a kérdésre, hogy milyen alapon minősítgetik mások esetében a szexuális erkölcstelenséget, Bégány Attilla úgy válaszolt: „szexuális téren senki sem mondhatja magát szentnek, mi sem tesszük ezt, ezért hangsúlyozzuk, hogy minden ilyen megnyilvánulás az élet diszkrét színteréhez tartozik”.
„Megtiszteltetés, hogy a díj kapcsán Lévai Katalinnal és Göncz Kingával egy társaságba kerültem” – közölte Mocsonaki László. „A homoszexualitás nem erkölcsi kategória, így én sem egy szexuális szervezetnek vagyok a vezetője. Mi önismereti csoportokat szervezünk, jogvédő, érdekképviseleti munkát végzünk, amely a meleg emberek társadalomban való boldogulását segíti”.
"Pedofil fenevadak?"
A Háttér Társaság a Melegekért vezetője ezért azt javasolta Bégány Attilának, hogy ha a gyermekért akarnak tenni, akkor foglalkozzanak inkább a gyermekszegénység megoldásával vagy támogassák a szegény családokat.
Tud olyan esetről, amikor meleg pedagógusokat vagy más foglalkozásúakat atrocitás ért másságuk miatt? – kérdeztük a meleg aktivistát. "Voltak ilyen esetek tanárok vagy éppen katonák esetében, de amikor jogsegélyszolgálatunk fellépett ez ellen, sikerült megoldni az ügyeket" - mondta.
Mocsonaki László szerint van egy rendkívül káros sztereotípia, amely szerint a melegek „túlfűtott szexualitással rendelkező pedofil fenevadak”, így távol kell tartani őket a gyermekektől. „Minden olyan esetet el kell utasítani, amikor valakit szexuális orientációja alapján ítélnek meg. Világos, hogy az a heteroszexuális fizikatanár is, aki kulcsomóval veri a diákok fejét, veszélyezteti a gyermekeket, de az sem azért van, mert heteroszexuális az illető. A döntő az, hogy valaki pedagógusként mennyire ért a gyermekhez, tud-e kommunikálni a szülőkkel és milyen eredményeket ér el a fejlesztő munka során” – fejtette ki Mocsonaki László.