A főváros a Nyugatihoz akarja a kormányzati negyedet

2006.11.30. 16:26
A terézvárosi, Podmaniczky utcai területeken javasolja a Fővárosi Közgyűlés a kormányzati negyed megépítését - ezzel Budapest a Gyurcsány-kabinet mögé sorakozott fel, bár a miniszterek még nem hoztak végleges döntést. Az önkormányzat két kiegészítést is fűzött a javaslathoz: egyrészt külön szerződést akarnak az állammal, másrészt nemzetközi tervpályázatot hirdetnének.

Molnár Gyula volt MSZP-frakcióvezető, jelenlegi budapesti pártelnök és XI. kerületi polgármester és Ikvai-Szabó Imre SZDSZ-frakcióvezető közös előterjesztésére a Fővárosi Közgyűlés megszavazta, hogy támogatja a kormányzati negyed felépítését.

Fidesz nem nagyon ellenezte, de azért nem is támogatta az ötletet

Az ellenzéki Fidesz egy része tartózkodott, másik része nemmel szavazott, miután Tarlós István frakcióvezető elmondta, hogy a párt egyetért a terézvárosi helyszínnel, mert a három közül ez a legjobb, de a kormányzati negyed megépítését jelenleg nem tartják szükségesnek.

Kupper András, a Fidesz budapesti elnöke ugyanakkor az Indexnek a döntés után elmondta: a kormánykoalíció az egységes kormányzati negyed ötletét a Fidesz Új Budapest-tervéből vehette át, hiszen ezt a gondolatot az ellenzéki párt tanácsadója és háttérembere, Cselovszki Zoltán irányításával fogalmazták meg konkrét tervként az idei választási kampányban.

A helyszínek közül a főváros is a terézvárosi, Podmaniczky utcai, vagyis a Nyugati pályaudvar mögötti térséget tartja a legjobbnak, a másik két változattal - a Déli pályaudvarral, illetve a Lágymányosi hídtól délre fekvő pesti Duna-parti területekkel - szemben. Beleznay Éva, Budapest megbízott főépítésze az Indexnek elmondta, hogy a főváros nem egyszerű irodanegyet akar a Nyugati melletti területre, hanem egy komplex városrehabilitációs projektet szeretnének megvalósítani a VI. kerület e részén.

Villamost akarnak cserébe?

A terézvárosi helyszínen részben MÁV-tulajdonban vannak az ingatlanok, így viszonylag olcsóbb lehet az új kormányzati épületek felhúzása. Ugyanakkor most a főváros két kitételt is megfogalmazott: az önkormányzat ugyanis "településrendezési szerződésben akarja rögzíteni a kormánnyal való együttműködés feltételeit, különös tekintettel a kormányzati negyed infrastrukturális feltételei"-re.

Ez megfigyelők szerint a közlekedési és közműberuházásokat jelenti, vagyis a főváros szeretné, ha a közművesítési pluszkiadásokat nem az önkormányzatnak kéne állnia a jövőben. Egyes vélemények szerint a Nyugati mögé tervezett negyed megépülése után jobban lobbizhatna Budapest a Bajcsy-Zsilinszky úti villamos visszaállításáért is.

Nemzetközi tervpályázatot kér a főváros

Ugyancsak fontos a főváros szerint - és ezt elsősorban Bojár Iván András SZDSZ-es képviselő hangsúlyozta -, hogy az építészeti minőség és a projekt presztízsértéke miatt nyílt nemzetközi tervpályázatot írjanak ki a területre.

Ahogyan ezt egy informátorunk hangsúlyozta, a főváros ezzel azt akarja megakadályozni, hogy a legolcsóbb és természetesen a legsilányabb "konyhaasztalon megrajzolt" elképzelések valósuljanak meg a Nyugati mögötti térségben, hiszen ez a beruházás minimum évtizedekre meghatározza a város fejlődését.