Nem épülhet meg az eredeti tervek alapján a kormánynegyed
Lapszemle
További Belföld cikkek
- Ujhelyi István: Megérintette a Fideszt a bukás szele, olyan folyamatok indultak el, amikre 30 éve nem volt példa
- Dúl a kommentháború: Menczer Tamás, Kocsis Máté és Magyar Péter esett egymásnak a magdeburgi tragédia miatt
- Hatalmas torlódásra kell számítani az M3-as és az M5-ös autópályákon, az M1-esen akár két órával is nőhet a menetidő
- Orbán Viktor: Sosem szerettem azokat a politikusokat, akik elhárították a felelősséget
- Súlyos baleset történt Debrecenben, a buszmegállóba hajtott egy autó
A telek ugyanis a fővárosi törzsvagyonhoz tartozik, jogilag nem vonható össze a többi telekkel és építési engedély sem adható ki rá. A probléma jogi megoldásához egy év évre lenne szükség.
A kormányzat ezt valószínűleg nem várja meg, inkább áttervezteti az épületet. A szóban forgó épületbe egyébként be sem fért volna be az összes minisztériumi dolgozó.
Az áttervezést a közbeszerzési pályázat győztes beruházójával végeztetnék el, ám ennek a költsége ma nehezen kiszámítható, miközben az idő is ellenünk dolgozik, mondta a lapnak a kormánynegyed közbeszerzési eljárásán induló egyik konzorcium vezetője.
A nyilatkozó szerint egy rossz terv és a fővárosi bürokrácia satujába szorult az új kormányzati negyed, és a projektet nem készítették rendesen elő.
A kormányzati negyed használatbavételi határideje 2009 május. A kormányhatározat értelmében maximum 700 nap alatt kell megépíteni az épületet, míg az építési, az üzemeltetési és a járulékos infrastrukturális költségek együttes összege nem haladhatja meg 2007-es árakon a 142,5 milliárd forintot. Ebbe az épület áttervezéséből adódó pluszköltségeknek is bele kell férniük.
A konzorciumok és a Kincstári Vagyoni Igazgatóság tárgyalócsoportjainak álláspontja jottányit sem közeledik egymáshoz. A megbízás presztízsértéke ellenére újabb konzorcium lépett vissza a tárgyalásoktól: az OTP Bankcsoporthoz tartozó Merkantil Ingatlanlízing Zrt. és a Merkantil Car Gépjármű Lízing Zrt.
A nyolc eredeti indulóból még a tárgyalási szakasz megkezdése előtt visszalépett a német IVG hazai leányvállalata, az Infopark Fejlesztési Zrt., illetve a spanyol SEDESA. Információink szerint a bent maradt pályázók közül sem mindenki tesz majd végső ajánlatot. A győztessel a jelenlegi elképzelések szerint decemberben kötnek szerződést.