Vége a Kossuth téri tüntetésnek

2007.09.17. 15:40
új hír érkezett, kattintson a megtekintéshez!
  • cikkünk a témában:

    Őszöd 2006

    Egy éve került nyilvánosságra Gyurcsány Ferenc 2006. májusában, Balatonőszödön elmondott beszéde. A miniszterelnök zárt ülésen beszélt az MSZP-frakciónak.
  • A tavaly őszi események főszereplői és szervezői tüntetést szervezetek hétfőre, az őszödi beszéd kiszivárgásának első évfordulójára. A Magyar Nemzeti Bizottság 2006 és a Rendszerváltó Fórum kormányellenes felvonulása 4 órakor indula Corvin közből a Kossuth térre, ahol éjjel 11-ig tüntethetnek.
  • cikkünk a témában:

    Dobálhatunk tojást, de megbánhatjuk

    Milyen szabályok vonatkoznak a tüntetőkre? És a rendőrökre? Minden, amit a tüntetésekről tudni érdemes.
  • Ha a takarmányok ára a eddigiekhez hasonló mértékben emelkedik, a tojás ára a jövő nyárra elérheti az 50 forintot, mondta Thury Attila, a tojásszövetség elnöke hétfőn sajtótájékoztatón Budapesten. Magyarország tojástermelése az idén várhatóan 2,8 milliárd darab, az import 200 millió darab lesz. Az importált tojás mennyisége az elmúlt években csökkenő tendenciát mutatott: míg tavaly 220 millió darab, 2005-ben 250 millió darab volt a tojásbehozatal. A tojás előállításának önköltsége jelenleg 13 és 18 forint között mozog, a fogyasztói ár 30-38 forint között van a szövetség adatai szerint. (MTI)

  • cikkünk a témában:

    Biztonságukért aggódnak a szocialisták

    A múlt heti incidensek miatt attól félnek a szocialisták, hogy megint atrocitás éri őket, amikor a hétfői parlamenti ülés után elhagyják az épületet. Takács Albert miniszter tájékoztatta az MSZP-frakciót és a házbizottságot is. Azt mondta, mindent megtesznek a képviselők biztonságáért. A szocialisták közben fenyegető sms-eket kaptak.
  • A Corvin közben a mozi előtt körülbelül kétszáz ember várja, hogy elinduljon a Kossuth térre. Az utat még nem kellett lezárni, a környéken csupán öt-hat járőrt látni. A Rendszerváltó Fórum és a Magyar Nemzeti Bizottság 2006 felhívására érkezők tudósítónkat egy kirándulócsoportra emlékeztetik. Néhány árpádsávos zászlót is látni azért, transzparenseket nem, többen a kormány lemondását követelő röplapokat osztogatnak. Ott vannak az ismert Kossuth téri és egyéb tüntetésekről ismert arcok, Debil, Tomcat, Fáber Károly, Waszlavik László. Gonda László, Ekrem Kemál György.

    Gyülekező
  • Ekrem Kemál György beszél, a kormány távozását követeli, de mivel nem működik a kihangosítás, üvölt, mint a sakál.
  • Fáber Károly lezárt borítékokban osztogatja az Y tervet. (Fáber a hét végén beszélt arról, hogy ha nem sikerül ma megdönteni a kormányt, akkor életbe lép az Y terv.) Sikerült belepillantanunk a nagyon titkosan kezelt tervbe. Ebben a tavaly ősszel már többször felvetett tiltakozási formákat ajánlják. Többek közt az útblokádok és az illetékek, adók megfizetésének megtagadását.
  • Kordonokkal védik az Országházat és az MTV székházát is. A tüntetés biztosításában részt vevő rendőrök létszámát biztonsági okokból nem árulták el. Budapest rendőrfőkapitánya korábban hangsúlyozta, hogy csak annyian lesznek, ami szükséges, készenlétben azonban nagyobb erők is állnak majd a rendőrségi objektumokban. (Független Hírügynökség)
  • Az előretervezett négy óra helyett csak jó húsz perc késéssel indult el a Corvin közből négy-ötszáz tüntető a Rendszerváltó Fórum és a Magyar Nemzeti Bizottság 2006 szervezésében. A menetet sorfal vezeti, legelöl egy kamerás mikrobusz halad. „Gyurcsány takarodj, vidd az összes haverod!”, „ébresztő!”, skandálják a körúton elzárva Buda felé az úttestet. A villamosforgalom zavartalan. Tudósítónknak az egyik tüntető elmondta, hogy a Blaha Lujza téren provokátorokra számítanak.
  • cikkünk a témában:

    Forradalmi kártyák, csak most, csak az Indexen!

    Ismerd meg a Galaktikus Lázadás főszereplő figuráit, és gyűjtsd össze az összes kártyát Te is!
  • cikkünk a témában:

    A legjobb beszéd, amit valaha hallottam

    Független értelmiségiek véleménye az őszödi beszédről. Verebes, Schmuck, Sas József.
  • A tüntetők elhagyták a Blaha Lujza teret, megbénítva ezzel a Nagykörút autó- és villamosforgalmát. A Blahán éppen a katolikus városmisszió egyik koncertje volt. „Kelj fel, és ébredj, Magyarország!” – énekelték éppen a művészek, de tudósítónk jelentése nem azért, csak a Jézus Krisztushoz való megtérés miatt. A Rákóczi úton a hetes buszcsalád nem jár, a tüntetők a Buda felé vezető sávokat foglalják el. A menet eleje már a Dohány utcánál jár. A rendőrök nem túl nagy számban követik a menetet, és leállítják az autóforgalmat. Egy rendőrségi IFA rabomobil is a menettel tart.
  • A Kossuth téren negyven rendőr várja a Corvin köztől közeledő kétezer tüntetőt. Az egykori parkoló nincs lezárva, csak egy kordon választja el a szabad területet a lezárttól, amúgy már hetek óta. A Szabadság téren viszont kordont építettek a tavaly ősszel megrongált szovjet emlékmű és az MTV székháza köré.
  • Fotó: Barakonyi Szabolcs

    A Corvin közből délután fél 5 előtt indult tüntetők a Nagykörút és a Rákóczi körút után rákanyarodtak a Károly körútra. Kétezren lehetnek még mindig, a Kiskörút forgalma megbénult.

  • A Corvin közből indult tiltakozók menete elhagyta az Andrássy utat, a menet eleje a Bazilikánál, vége a Deák térnél jár. A tüntetők a pártsemleges járókelőket és a bámészkodókat igyekeznek csatlakozásra bírni, több-kevesebb sikerrel.
  • Az időjárás, akárcsak tavaly, most is a tüntetőkkel van. Tavaly gyönyörű, verőfényes nappalokon és langyos éjszakákon rohamozták meg a tiltakozók a tévészékházat, rongálták meg a szovjet emlékművet, szaladtak a rendőrök gumilövedékei elől. A Gyurcsány-beszéd nyilvánosságra kerülésének évfordulóján igazi nyári idő van, legfeljebb az este lesz kicsit csípősebb. Kedden, a tévéostrom évfordulóján is elég lesz például egy Magyar vagyok, nem turista feliratú póló, panyókára vetett Lonsdale pulcsi, senki nem fog megfázni, és még egy esetleges vízágyúzás sem jelent tuti tüdőgyulladást. Szerdán viszont egy front tíz fokot hűt a hőmérsékleten, éjszaka talajmenti fagyok is lehetnek, majd fokozatosan melegedni kezd megint, a csendes, napfényes időben tüntető, indián és vénasszony együtt örülhet a 20 foknak.

    A részletes előrejelzésről itt olvashat>>>
    Olvasónk képe
  • Fotó: Huszti István
  • Orbán Viktorral készült interjút közölt a párizsi Le Monde hétfői száma, a lap az őszödi beszéd nyilvánosságra kerülésének egyéves évfordulója alkalmából kérdezte a magyar ellenzék vezetőjét. Arra a kérdésre, hogy még mindig illegitimnek tartja-e a Gyurcsány-kormányt, a Fidesz elnöke azt válaszolta: Magyarország jelenleg nagyon súlyos szociális és politikai válságban van; hamarosan hárommillió olyan ember lesz Magyarországon, aki nem tud megélni a fizetéséből; a gáz ára 50, míg a villany ára 30 százalékkal növekedett egy év alatt, és a munkanélküliség is növekszik. A gazdasági növekedés messze a leglassúbb Közép-Európában, a GDP egy százaléka körüli szemben a 2006-os 3,9 százalékkal.

    A Fidesz elnöke szerint Magyarországon jelenleg "a demokrácia egyetlen reménye az ellenzék". Jelenleg "antidemokratikus hatalmi mechanizmus" működik, s az adott helyzetre a Fidesz válasza: az elégedetlenség kifejezése, a kormány demokratikus úton történő, erőszakmentes lemondatása, valamint a "lehető legszélesebb unió megalkotása". Véleménye szerint ennek eszköze a népszavazás, mert - a nép akarata ellenére - a képviseleti demokrácia eszközeivel nem lehet lemondatni a kormányt. (MTI)

  • A parlamentnél öt-hatszáz ember várja, hogy megérkezzen a kétezres menet a Corvin közből. Tudósítónk szerint a tavalyit idézi a Kossuth téren a külföldi tévétársaságok műholdas közvetítőkocsijainak száma.
  • „Kossuth tér visszatér” – skandálják a Bajcsy-Zsilinszky útról az Alkotmány utcára kanyarodó tüntetők, akiket a Kossuth téren már több száz társuk vár.
    Fotó: Barakonyi Szabolcs
  • Megérkezett a menet a Corvin közből és egyesült a már ott lévőkkel, így összesen két-háromezer tüntető lehet a téren.

    Az emelvényen a szónokok követik egymást, legutóbb Bene Gábor, az egyik szervező beszélt.

    Fotó: Huszti István
  • A Parlament előtti teret lezárták, a 2-es villamosok, a 70-es és a 78-as trolik nem hajthatnak be a térre, a 15-ös buszok egyelőre rendben közlekednek. (Független Hírügynökség)
  • Fegyelmezett, de szervezetlen a Kossuth téri tüntetés, állapította meg a Hír tévé tudósítója. A téren önjelölt és előre meghirdetett szónokok egy autó tetejéről mondanak kormányellenes beszédeket.
  • Tizenhárom intézményt érintő blokádot szavaztak meg a Kossuth Lajos téren a kormányellenes tüntetők.

    Hangsúlyozta, nincs szó erőszakról, fegyveres cselekedetről, hanem "a taxis-blokádhoz hasonlóan folyamatos jelenlétről". A tervezett blokád alá vont intézmények közül csak az Országházat nevezte meg. A Lánchíd rádióban viszont elárulta, azt tervezik, hogy mostantól senkit nem engednek be a minisztériumokba és onnan senki nem jöhet ki. Az Országház épületébe a képviselők bejutását akarják megakadályozni.

  • A telefonon megfenyegetett, ezért a parlament házbizottságának összehívását kezdeményező szocialista országgyűlési képviselők információink nyolc órakor készülnek elhagyni a parlamentet. A múlt héten többük autóját megrugdosták a parlament kapujánál, amikor távoztak az ülésről. Most a kapuknál 30-40 rendőr ül mikrobuszokban, hogy szükség esetén megvédje a képviselőket.
  • A virágágyásokkal sokkal békésebb lett a Kossuth téri hangulat, jelentette tudósítónk. A virágokat nem taposták le, a megfáradt tüntetők leheveredtek a fűbe, igazi piknikhangulat uralkodik.
    Fotó Barakonyi Szabolcs
  • A képviselők a metró felé hagyják el a Parlamentet, de körülbelül 20-30 tüntető a kordonok mögül szidalmazza őket. A politikusokat rendőrsorfal védi.