Egymilliárd forint kamu ördögűzésből
Nyomozást indított az olasz ügyészség egy firenzei pap ellen. A vádak szerint Francesco Saverio Bazzoffi atya egymilliárd forintot szedett össze hamis ördögűzésekkel. Az ügyészek szerint az atya szervezetének, a Felszentelt Arkangyalok gyűlésein - amiken általában négyszáznál többen vettek részt - Bazzoffi néhány társa "megszállottnak tettette magát", az atya pedig ősi rítusokkal megtisztította őket.
"A miséken arámi nyelven beszélt és furcsa dolgok történtek. Nem tudom, hogy tömeghisztéria volt-e, de egyszer egy idős hölgy férfihangon üvöltözött, miközben öt markos legény fogta le" - mesélte egy tanú a rendőrségnek a Daily Telegraph beszámolója szerint.
A rendőrök, akik Bazzoffi 13 társa ellen is nyomoznak, 2005-ben kezdtek vizsgálódni. A múlt hónapban házkutatást tartottak a papnál, ekkor derült ki, hogy bankszámláint egymilliárd forintnyi összeget halmozott fel.
Bazzoffit, aki egyébként a firenzei egyházmegye anyakönyvi hivatalát vezette, a város érseke, Ennio Antonelli bíboros már tavaly októberben eltiltotta az ördögűzésektől. Ezt ugyanis csak engedéllyel rendelkező papok gyakorolhatják, Bazzoffi pedig saját bevallása szerint sem tartozott közéjük.
Igaz, Bazzoffi azt is tagadja, hogy valaha ördögöt űzött volna. "Csak áldásokat osztogattam" - nyilatkozta a Telegraphnak. Állítása szerint sosem bátorított senkit arra, hogy higyjen gyógyító erejében. "Ha nem lenne ilyen komoly a helyzet, csak nevetnék a vádakon" - mondta.
Arra, hogy honnan lett egymilliárd forintja, azt a választ adta, hogy a Felszentelt arkangyalok nem üzleti vállalkozás, így kénytelen volt a saját bankszámlájára utalni azokat a pénzeket, amiket jótékonysági célokra gyűjt a szervezet. "A pénz minden esetben az indiai és Fülöp-szigeteki projektjeinkre megy" - mondta.
Az oldalról ajánljuk
- Belföld
Beindult a kormány, még az Alaptörvényt is módosítja a kábítószer-ellenes küzdelem érdekében
Lapunk megtudta, hogyan változik az alkotmány.
március 1., 08:27
- Vélemény
Nem most van itt az ideje, hogy kérdezzünk Magyar Pétertől
Megint fölmerül a kérdés, mi is pontosan az ellenzéki sajtó és Magyar Péter viszonya.
március 1., 09:10
- Belföld
Világvilágháborús bombákkal rögzítettek kerítésoszlopokat Heves vármegyében
Kerítésfelújítás közben bukkantak az eszközökre.
március 1., 09:31
- Belföld
Mérő László: A sátán Hatvanpusztán lakik
A professzor szerint a következő választás akár polgárháborúval is végződhet.
6 perce
- Cinematrix
Nem végre, hanem így. Láttuk a Hunyadit, így kell televíziós sorozatot készíteni
Megnéztük a népszerű könyv alapján készült széria első öt részét.
március 1., 08:19
- Sport
Márton Viviana az év legjobb európai ifjúsági sportolója
A 18 éves magyar tekvondós az EOC 54. kongresszusán vehette át a Piotr Nurowski-díjat.
március 1., 08:56
- Gazdaság
Padlóra küldte a forintot a Trump–Zelenszkij-vita
Átszakadt a 400-as lélektani határ.
március 1., 09:22
- Cinematrix
Levágta a fülét és megőrült, pedig csak nyugalomra vágyott
Vincent Van Gogh élete sokkal színesebb volt, mint képzeltük.
március 1., 08:21
- Futball
Orvosi csoda: az aranylabdás Rodri újra a pályán
Megkezdte a labdás edzéseket.
március 1., 08:15
- Külföld
Három hónappal a zsarnokváltás után nemzeti konzultáció jött Szíriában
Kicsit másképpen zajlott, mint nálunk, és egy napig tartott.
március 1., 09:49
- FOMO
Döntenénk egy ember haláláról, ha azzal másik ötöt megmenthetnénk?
A történelem legismertebb morális dilemmáiról most ön is elmondhatja az igazát.
március 1., 08:00
- Belföld
Orbán Balázs öt tanulságot vont le a viharos Trump–Zelenszkij-találkozóból
Arra is emlékeztetett, hogy hamarosan rendkívüli uniós csúcs lesz Brüsszelben.
március 1., 09:59
- Külföld
Volodimir Zelenszkij interjút adott az Ovális Irodában kialakult botrány után, és nem hajlandó bocsánatot kérni
Az ukrán elnök az érzéseiről is vallott, és a történtek ellenére azt akarja, hogy Donald Trump az ő oldalukon álljon.
március 1., 07:51
- Külföld
Elnézést kért a BBC, mert a gázai dokumentumfilmjében egy Hamász-illetékes fia volt a narrátor
A produkciós cég még fizetett is a családnak.
március 1., 10:05
- FOMO
Több mint egy tucat ártatlant végeztek ki, mert boszorkánynak hitték őket
Erre már az ördög is félig kacsintana: 333 éve kezdődött a salemi boszorkányok pere, amelyről mai kvízünkben többet is megtudhat.
március 1., 06:10
- Külföld
Tucker Carlson kőkeményen megvádolta Ukrajnát, szerinte egy amerikai szenátor is bűnrészes
március 1., 05:55
- Belföld
Karácsony Gergely: Egy uniós tagországban nem lehet betiltani a Pride-ot
A főpolgármester szerint vagy mindenki szabad egy városban, vagy senki sem az.
március 1., 07:57
- Belföld
Szeles idővel kacsint ránk a hétvége első napja, több vármegyére is kiadták a figyelmeztetést
Napközben 8–13 fok valószínű.
március 1., 05:56
- Gazdaság
Szeretne akár 70 ezer forintot spórolni? Kösse át lakásbiztosítását, mert indul a verseny
800 ezren is válthatnak a 2. lakásbiztosítási kampányban. Az első napokban még érdemes kivárni sok biztosító változtathat díjain a hónap során.
március 1., 09:47
- Vízilabda
Visszatér, és külföldön folytatja karrierjét az olimpiai bajnok Varga Dénes
A pólós a párizsi olimpia után azért kis esélyt látott még a folytatásra.
március 1., 06:53
- Futball
Erre az angliai sorozatra még a világ másik végén is felkapták a fejüket
Ez az igazi karácsonyi csoda?
március 1., 06:11
- Futball
Magyar kapus vállalna főszerepet a világ legnagyobb téttel bíró futballmeccsén
A válogatottnál is számításba vett hálóőr eladná Böde Dánielt az angol másodosztályba.
március 1., 06:19
- Belföld
Nyolc órás vita után minden képviselő megszavazta Győr költségvetését
Még a helyik lakosok is demonstrálni kezdtek az ülésen.
március 1., 07:11
- Futball
Nikitscher Tamás megszerezte első pontját Spanyolországban
Négy vesztes meccs után jött a hazai döntetlen.
március 1., 07:15
- Külföld
Szijjártó Péter az elmúlt három év legnagyszerűbb pillanatának nevezte a Trump–Zelenszkij-találkozót
A tárcavezető szerint az amerikai elnök állásfoglalása adhat új reményt Közép-Európának.
március 1., 06:41
- Tech-Tudomány
Garantáltan hátast dob az Amazon új bejelentésétől
Az Alexa+-ban megvan minden, amit egy futurisztikus AI-asszisztenstől várhatunk.
március 1., 07:23
- Jégkorong
Hazai győzelem után jutott negyeddöntőbe a Fehérvár AV19
Ellenfele a legutóbbi három idényben aranyérmes gárda lesz.
március 1., 07:42
- Külföld
Az ellopott, milliárdokat érő színarany vécékagyló sosem került elő – vélhetően fémhulladékként adták el, áron alul
Merész rajtaütésnek nevezte az ügyész, ahogyan a betörők Churchill szülőhelyére behatoltak, ahonnan egy aranybudival távoztak.
március 1., 06:36
- Belföld
Halálos karambol történt az M5-ösön, ketten meghaltak, mikor személyautó csapódott egy kamionba
A helyszínre több mentőegységet is riasztottak.
március 1., 06:20