Leitatták áldozataikat a sárvári pedofilok

2008.06.09. 12:31
Gyermekekről és fiatalkorú fiúkról készített tiltott pornográf felvételeket két sárvári férfi, akiket a bíróság előzetes letartóztatásba helyezett.

Az állampolgári bejelentés a rendőrség zöld számára érkezett, megnevezve az egyik sértettet. A gyanúsítottaknál tartott házkutatáson a rendőrök több száz tiltott pornográf fényképet, valamint videofelvételt foglaltak le.

"Az egyik gyanúsított esetében gyanú merült fel arra is, hogy fiatalkorúakkal fajtalankodott, lakásának pincéjében leitatta, majd ittas állapotukat kihasználva nemi aktusra vette rá őket" - mondta Gulyás Ferenc alezredes, Sárvár város rendőrkapitánya.

Gulyás Ferenc szólt arról is, a két gyanúsított korábban baráti viszonyban állt egymással, de kapcsolatuk egy ideje megromlott. A bűncselekmények egy részét együtt, más részét külön-külön követték el.

Lakótelepek, játszóterek környékén szemelték ki a gyerekeket, akiket a felvételeken való szereplésre néhány ezer forint, illetve közös kirándulások ígéretével bírták rá.

Kovács Csaba rendőr őrnagy, a városi kapitányság bűnügyi osztályvezetője elmondta: eddig 20-25 sértett személyazonosságát sikerült beazonosítani, őket szüleik bevonásával hallgatták ki a rendőrök. "A sértetteket nagyon megviselték a történtek, többen sírva tettek tanúvallomást" - tette hozzá.

A két férfit múlt szerdán fogták el, a bíróság pénteken helyezte előzetes letartóztatásba őket. Szemérem elleni erőszak bűntette, valamint tiltott pornográf felvételekkel való visszaélés bűntett minősített esete miatt folytat ellenük eljárást a rendőrség, a büntetési tétel 2-8 év közötti szabadságvesztés is lehet.