Választási fertő

Aki egy életen át szívatta Nixont

Dick Tuck, akit sokan a mocskos trükkök ősapjának tartanak, például kifejezetten vicces ember volt. Ugyan a mocskos trükkökről leginkább a republikánusok ismertek, Tuck demokrataként vívott ki tulajdonképpen osztatlan elismerést. Tuck ugyanis a mocskolódásnál többre tartotta a tréfát, ezt leggyakrabban Richard Nixon bánta.

Két legemlékezetesebb története is Nixonhoz kötődik. Az Egyesült Államok egyetlen megbukott elnöke 1952-ben Kalifornia egyik szenátori posztjáért versengett, amikor először került szembe hősünkkel. Nixon Los Angeles kínai negyedében tartotta kampánynyitóját. A kivezényelt kínai kisiskolások angol és kínai feliratokkal üdvözölték a jelöltet. A táblák közé egyet Tuck csempészett. Ezért eshetett meg, hogy a helyi kínai közösség egyik idős vezetője a beszéd alatt Nixonhoz odahajolva a Hughes-hitelekről érdeklődött. Howard Hughes Nixon öccsének, Donaldnak adott kölcsön 205 000 dollárt gyanús körülmények között. Nixon zavarba jött.

Nixon másodszor az 1960-es elnöki kampányában találkozott Tuckkal. A John F. Kennedyvel szemben esélyesnek számító jelölt az amerikai elnöki kampányok hagyományát folytatva vonattal turnézott az országban, az állomásokon rövid beszédeket tartva. A turné egyik állomásán Nixon éppen elkezdte beszédét, amikor a peronon megjelent a forgalmistának öltözött Tuck és útjára indított egy várakozó szerelvényt. A zaj elnyomta Nixon üzenetét. A kampányban Tuck mégegyszer megtréfálta Nixont. Az azóta minden politológia- és médiatanszék alap tananyagává vált első elnökjelölti tévévita közönségébe sikerült csempésznie egy Nixon-kitűzőt viselő idős hölgyet, aki a vitáról távozó Nixont a kamerák kereszttüzében veregette vállon, mondván "Ne aggódj, fiam. Most megvert, de legközelebb te nyersz!".

Tuck magával sem volt kíméletes, ha tréfáról volt szó. 1964-ben maga is elindult a választásokon, Nixonhoz hasonlóan ő is Kalifornia egyik szenátori helyéért versengett. Kampánya a lehető legegyszerűbb volt, hatalmas hirdetőtábláin egy szó, a neve állt. A választások előtti éjszaka aztán a T-t F-re cserélte a táblákon. (Fuck - ugye értik.) A tréfa nem jött be, elbukta a választást. "Az emberek választottak, a rohadékok" - kommentálta vereségét nevetve.

Mocskolódni republikánus dolog

Tuck tréfáit leszámítva a negatív kampányok nem túl szívderítőek. A Watergate-botrányban kulminálódó 1972-es választási kampány mocskosságát fényesen bizonyítja, hogy Nixon elnök végső soron bele is bukott. A sors különös fintora, hogy több történész szerint is Nixon azért bízta meg a Demokrata Párt választási központjába való betöréssel Donald Segrettit - a mocskos trükkök másik atyaúristenét -, hogy eltüntessék a Hughes-hitelről az addigra a demokrata kampánystáb kezébe került iratokat.

A Watergate után ugyan szigorúan szabályozták a kampányokat, de ez nem vetett véget a piszkos trükköknek. George W. Bush és édesapja is élt ezekkel. Az ifjabb Bush 2004-es újraválasztási kampányát segítette például a Vietnami Rohamcsónakos Veteránok csoportja. A republikánusokhoz csak nehezen bizonyítható szállakkal kötődő csoport azóta sem bizonyított vádjai szerint John Kerry, a vietnami háború háromszorosan kitüntetett veteránja már huszonéves fiatalként is csak későbbi politikai előmenetelére gondolt, ezért tulajdonképpen csalással szerezte kitüntetéseit.

A Kerry elleni támadásokról az Újrajátszott csatajelenetek Kerry kampányfilmjében?, a Csalással vádolják Kerryt a vietnami veteránok, illetve a Nőügyön bukhat el Kerry elnökjelöltsége című cikkeinkben bővebben olvashat.

A fegyenc bosszúja

Az idősebb Bush Michael Dukakis demokrata jelölt esélyeit zúzta porrá. A republikánusok kampánya egy elítélt bűnözőre, Willie Hortonra épült. Horton 1974-ben tizenkilenc késszúrással őlt meg egy 17 éves benzinkúti eladót a massachusettsi Lawrence-ben. Életfogytiglani börtönre ítélték. Az állam törvényei azonban lehetőséget adtak rá, hogy az elítéltek - későbbi társadalmi integrációjuk érdekében - hétvégékre haza mehessenek. Horton 1986. június 6-án kapott kimenőt, amiről nem tért vissza. 1987 április 3-án Marylandben rátámadt egy helyi párra. Clifford Barnest bántalmazta, menyasszonyát megerőszakolta, majd ellopta autójukat, de rövid üldözés után a rendőrök elfogták. A marylandi bíróság kétszeres életfogytiglanra és halmazati büntetésként még 85 év börtönre ítélte, a bíró indoklása szerint azért, hogy nehogy újra bármilyen körülmények között feltételesen szabadulhasson.

Michael Dukakis Horton szökésekor és a választási kampány idején is Massachusetts kormányzója volt. Igaz, hogy a hétvégi kimenőket nem ő engedélyezte - az állami törvényhozásban szigorítani is akart a szabályozáson, a gyilkosságért elítéltektől, így Hortontól is, megvonta volna a kimenő jogát -, az idősebb Bush kampányában mégis hangsúlyos helyet kapott a gyilkosság. Még az sem segített, hogy egyik utolsó kormányzói döntéseként 1988. április 23-án eltörölte a hétvégi kimenőket engedélyező jogszabályt.

Republikánus kötődésű újságírók - az elmúlt évek legmocskosabb trükkjét elsütő, Valerie Plame CIA-ügynököt lebuktató Robert Novak, illetve a Washington Times munkatársai - állítják, hogy a Horton kártyát nem is Bush játszotta ki, hanem Dukakis Demokrata Párton belüli kihívója, a jelöltség megszerzésével sikertelenül próbálkozó Al Gore. A 2000-es választásokon az ifjabb Bushsal szembekerült Gore valóban támadta Dukakist a kimenőprogram miatt, de Willie Horton félelemkeltő rendőrségi fotóját a republikánusok használták először kampányukban. Országosan ismertté csak ezután vált az eset.

Hazugság, álcázás, megtévesztés

A politikai trükkök persze már az ötvenes évek előtt is népszerűek voltak. Rick Shenkman történész Elnöki ambíciók: Hatalmat mindenáron című könyvében a republikánus párt elődjéhez, a konzervatív-liberális Whig-párthoz köti az első mocskos trükkre épülő kampányt. Thurlow Weed, a whigek vezére azt az értesülést hintette el a sajtóban, hogy egy rabszolgatulajdonos JP monogrammal jelölt szolgákat szerzett be a demokraták elnökjelöltjétől, James Polktól. A történet hamis volt, és végül nem is akadályozta meg Polkot az elnökség elnyerésében.

Az első választás, amit egy mocskos trükk döntött el, Grover Cleveland 1888-as sikertelen újraválasztási kísérletéhez kötődik. Az Egyesült Államok éppen komoly vitában állt az akkor még a brit birodalomhoz tartozó Kanadával a halászati jogokról. Cleveland tető alá hozott egy szerződést Kanadával, ezt azonban a republikánus többségű törvényhozás elvetette. A republikánusok úgy gondolták, hogy Cleveland ezután arra kényszerül, hogy nyilvánosan kampányoljon az egyezmény mellett - ezzel viszont elidegenítette volna magától a brit birodalommal szemben ellenséges ír választókat, pedig rajtuk múlt New York megszerzése, egyben a választás megnyerése.

Cleveland kivédte a trükköt. nem kezdte védeni a szerződést, ehelyett rendkívüli felhatalmazást kért a törvényhozástól, hogy jól megrendszabályozhassa Kanadát. Ezzel el is nyerte az ír választók szimpátiáját. A választások előtt nem sokkal azonban nyilvánosságra került egy levél, amit a brit nagykövet írt egy magát amerikai állampolgárságot nyert brit alatvalóként jellemző érdeklődőnek. Ebben a nagykövet Clevelandet támogatta. Az írek elfordultak az elnöktől, aki így - bár a szavazatok többségét megszerezte - elbukta a választást. Mint később kiderült, nem egy brit alatvaló, hanem egy republikánus aktivista érdeklődött a nagykövetnél.

A britek elviccelik

Amilyen eredményes volt mocskos trükkök utáni kutatásunk az Egyesült Államokban, akkora kudarcot vallottunk Nagy-Britanniában. A britek sajnos úriemberek, nem hazudnak nagyokat a kampányban. Ettől függetlenül a negatív és a személyeskedő kampány is ismert, igaz, ezt is olyan emelkedetten művelik, hogy legfeljebb illemtanórák tananyagába férnének bele a példák. A személyek elleni támadások is inkább humorosak. A Munkáspárt 1997-es győzelmekor a konzervatívok például Tony Blair démoni szemeit figurázták ki, amikor kampányuk vezérmotívumának választották. Blair elmacskásított, sátáni szemei alatt az Új Munkáspárt - Új veszély felirat volt látható.

Margaret Thatchert férfiassága miatt támadták, de végül eből is csak egy vicc lett. Amikor férjét cukkolták, hogy mégis ki hordja otthon a nadrágot, Denis Thatcher csak annyit válaszolt: "Én. És én is mosom és vasalom.".