Mária
-7 °C
3 °C

Két magyar ezüsttel ért véget a birkózó-vb

2005.10.02. 19:39
A budapesti birkózó-világbajnokság vasárnapi, befejező napján a magyar birkózók két ezüstérmet szereztek. A kötöttfogású Virág Lajos térde megroppant a döntőben, így esélye sem volt a kétszeres olimpiai bajnok török Hamza Yerlikaya ellen, Deák Bárdos Mihályt pedig nagyon eldobta a kubai Mijail Lopez. Utóbbi ötödik vb-ezüstjét szerezte. A magyar küldöttség összesen négy ezüstöt és három bronzot gyűjtött be, az arany ezúttal nem jött össze.
A szakemberek egybehangzóan állították, hogy a nemrégiben bevezetett új szabályok leginkább a kilencvenhat kilós egri Virág Lajosnak kedveznek, mert a fordított emelés neki az egyik kedvence és a specialitása.

Virág úgy emelt, mint egy daru

Az olimpiai kilencedik Virág számára nem indult kiemelkedően a nap, bár a szlovén Mitja Sedmakot kétszer is nagyon könnyen eldobta az első menetben, a másodikat elveszítette. A harmadik két percben viszont már nem kegyelmezett, ismét eldobta riválisát, és továbbjutott. A tizenhat között a fehérorosz Sata Narmanjan ellen mindkét menetben jobb volt, ötpontos dobásával döntötte el végleg a küzdelmet.

A nyolc között a kubai Justin Ruiz sem tudott ellenállni Virág erejének, őt is elrepítette az első menetben, a másodikban így már az is elég volt, hogy precízen védekezzen, és tartsa a döntetlent. A döntőbe jutásért a kazah Margulan Asembekovval hasonló forgatókönyv alapján birkózott Virág, az első menetben eldobta ellenfelét, a második két percben így már a döntetlen elég volt, és ezt a két diplomával rendelkező Virág el is érte.

A döntőben peches volt az egri versenyző

A fináléban a kétszeres olimpiai bajnok török Hamza Yerlikaya várt rá, aki Sydney-ben Bárdosi Sándort győzte le, de igazán meg kellett küzdenie ellene, néhány pillanatra még tusveszélyes helyzetbe is került.

Virág idén már legyőzte a török bálványt, ezért nem kis önbizalommal tekintett a döntő elé. Reményeit táplálta, hogy első büntetésekor nem tudott rajta pontot csinálni a török, ám amikor ő volt a kedvezményezett, szintén eredménytelenül próbálkozott, és a szabályok furcsasága miatt a második kedvezmény részese veszít, ha pont nélkül fejezi be a harminc másodpercet. Ennél is nagyobb baj, hogy Virág sérült bal térde megroppant, amikor akciót akart végrehajtani.

Virág élete legnagyobb sikerét érte el

A második két percben Yerlikaya nekirohant a magyarnak, aki sántikálva védekezett, ameddig erővel bírta, de egy mögékerülés végezetesnek bizonyult. Virág így is élete legnagyobb sikerét érte el.

A másik magyar döntős, Deák Bárdos Mihály erőnyerőként kezdett, de a második körben sem izzadt meg túlzottan a japán Szavada ellen, villámgyorsan, nagy fölénnyel nyerte mindkét menetet. A fehérorosz Artyuhin ellen az első menetet elveszítette a 2001-es magyar Európa-bajnok, a másodikban azonban pörgetése, és dobása is sikerült, így egyenlített. A harmadik menetben a szerencse a magyar mellé szegődött, mert a hajrában jól védekezett, és ezzel nyert.

Lopeuz ellen nem volt ellenszer

A litván Mizgaitis ellen egy dobása megint sikerült, így már készülhetett is ötödik vb-döntőjére. Ellenfele a kubai Mijail Lopez volt, aki az első adandó alkalommal azonnal elhajította a miskolci születésű birkózót, a második menet pont nélkülisége pedig egyszersmind azt jelentette, hogy a magyar küldöttség megszerezte negyedik ezüstérmét, de három bronz mellett arany nélkül maradt.

A befejező nap krónikájához tartozik még, hogy a hatvan kilóban Kliment László az ötödik helyen zárt.