10 kiló le, másnapra vissza: olimpiai arany

„A jó és hatékony fogyás felér egy győztes meccsel” – hangoztatják az alaptételt versenyzők, edzők. A súlycsoportos sportágakban van nagy szerepe a jól időzített fogyásnak, olimpiai aranyak múlhatnak rajta.

A birkózó Majoros István tíz kilót dobott le sydneyi döntője előtt – 65-ről ment 55 alá -, Repka Attila körülbelül ugyanennyit, a nemzet sportolója, a nemrég elhunyt Polyák Imre olykor még ennél is többet, tizenkettőt: testét nejlonba tekerve, melegítőben edzett, hogy többet izzadjon.

„Szerencsés alkat voltam, könnyen tudtam izzadni, inkább lelkileg viselt meg, bár nincs nagy különbség. Ha nem is kapartam a falat, de helyenként agresszívvá váltam, a környezetemnek lehettem hálás, hogy elviseltek. Bevált recept szerint fogytam, amikor olimpiai bajnok lettem, már estére, vagyis az olimpiai döntőmre vissza is jött az a tízes, amit előző nap legurítottam magamról."

"A tudatomat a legnehezebb, szinte elviselhetetlen pillanatokban azzal nyugtattam, hogy teher alatt nő a pálma. A kínok közepette mindig egy auschwitzi képre gondoltam. 190 centis, 38 kilós, meggyötört, vészesen sovány férfi vitte a követ, drasztikus fogyása mellett még dolgozott is a koncentrációs táborban. Ha ő kibírta, akkor nekem is ki kell, mert különb nem vagyok, de ugyanolyan kemény igen. Erre tereltem a gondolataimat. És persze ott volt előttem a cél, amit el akartam érni” – emlékezett vissza Repka Attila, aki 1992-es barcelonai győzelme előtt negyven fokban is mindenhová melegítőben ment.

A birkózók a versenyt megelőző napon mérlegelnek, utána a kiéheztetett szervezet hat vagy hét kilót, még akár többet is villámgyorsan felvesz.

„A sanyargatás után úgy viselkedik mindenki, mint a szivacs, a szervezet mindenből pótolja az elveszített mennyiséget” – mondta Hidas Péter, a cselgáncsozók csapatorvosa. A birkózók a legnagyobb fogyasztók, de a dzsúdósoknál is előfordult már, hogy egy edzésen négy vagy öt kiló is lement, vagy két nap alatt sikerült hat kilót fogynia a versenyzőnek.

Hidas tudományos oldalról így közelített: „Ha rövid idő alatt sokat kell fogyni, azt soha nem lehet csak testzsírból, és nem elég hozzá egy még elviselhető folyadékvesztés. Ehhez éhezni kell, jelentős folyadék-megszorítással, és más élsportolói, nem egészséges módszerekhez kell folyamodni. Szaunához ritkábban, az a keringésre hat leginkább. Ezek nagyfokú teljesítményromláshoz vezetnek, csökkentik az izomerőt, csökken a vér- és plazmatérfogat, romlik a szívfunkció, csökken az oxigénfelvétel, a vese véráramlása, romlik a májfunkció, kiürülnek a máj glikogénraktárai. Ha ez túl gyakran történik, nagyon megviseli a szervezetet."

"Orvosként azt mondhatom, napi egy kiló fogyás semmiképpen sem megterhelő. A példák azonban azt erősítik, hogy a leírt szabályok és a valóság között néha óriási szakadék tátong. Valamennyi eset rokon azonban abban, hogy iszonyatos emberi áldozatokról beszélünk, kivált, ha valaki nagyon nehezen fogy.”

Pár kiló fogyás jól is esik a versenyzőknek, érezhető a felgyorsulás, kevesebb kilót kell mozgatniuk, jobban esik a munka.

A gyors és hirtelen tápanyagfelvétel ugyanakkor veszélyes, ilyenkor előfordulhat hányás, ritkábban hasmenés. Erdei Zsolt egyik meccse előtt nem tudta tartóztatni magát, sokat evett, hányás és meccshalasztás lett a vége. A tokiói dzsúdó vb-n volt, hogy a versenyző - miután az utolsó pillanatban nyert - hányt egyet, ami annyira megviselte, hogy a második meccsre már nem tudott kiállni.

„A dzsúdóban a verseny reggelén van a bemérés, és szinte mindenkiről elmondható, hogy rendkívül profi, pontosan tudja, mennyi a súlya. Egy világbajnokságon elő sem fordulhat, hogy kis súlyúaknál valaki húsz dekánál többel menjen a súlyhatár alá. Azt is pontosan érzik, ha fél kiló plusz van rajtuk, mindenkit meg is nyugtatnak, izgalomra semmi ok, mert másnapra könnyedén le fog menni.”

Az agresszivitás mellett a fogyás negatív hatása a dekoncentráció, az ingerlékenység, a hangulatváltozások, az alvászavar. Ha utazni kell, a repülőn figyelni kell a versenyzőt, nehogy az indokoltnál több táplálékot vagy folyadékot vegyen magához, mert a mérlegelésnél bajba kerülhet. Az edzőnek ilyenkor is komoly szerepük van.

A küzdősportokban óriási lelki energiákat is mozgósítanak,  a teljesítmény hosszú távon, például egy fárasztó nap végére, három meccs után csökkenhet.

Egy világklasszis magyar birkózó a nyolcvanas években a súlybeállítás időszakában egy nappal a verseny előtt csak kísérettel mehetett mindenhová, segítettek neki a folyadékfelvétel megakadályozásában. Egyszer szólt, hogy mosdóba kell mennie (ekkor ez már nehezen hihető), bár ennek mindenki örül, mert újabb mínusz 10 deka várható. Sokáig maradt a fülkében, rányitottak: a csészén állva a felső víztartályra mászva próbált vízhez jutni. Lehúzták, másnap bemért és nyert, megérte koplalni.

Dzsúdós Európa-bajnokunk előtt a hűtőt kellett lakattal bezárni, a nagy éhezés közepén hazaesett, megörült, hogy az asztalon kaját látott. Rögtön nekilátott, csak később vette észre: a maradékot eszi, hiszen egy szalvétát szedett ki a szájából.

Az önmegtartóztatásnak vannak pozitív hatásai is: javuló önértékelés, önbecsülés. A sikeres fogyással a fegyelmezettség, az akaraterő is fejlődik. Hidas emlékezetett arra is, hogy a fogyásban a sportoló későbbi sikerei lehetőségét látja. Ha brutális fogyásra képes, akkor mindent végre tud hajtani. Miután a fogyasztás okozta stresszen átesik, könnyűvé, felszabadulttá válik, kialakul a sebezhetetlenség érzése.

Egyértelmű receptek nincsenek, van, aki a gyors fogyás híve, hogy a szervezet ne szenvedjen sokáig, mások inkább végig figyelnek magukra. A versenyzők általában mindkettőt kipróbálják, amelyik sikeresebb, azt alkalmazzák a követező súlybeállításnál.

„Már komoly antropológiai mérések is segíthetik a döntést. A versenyzőnek világosan kell látnia, hogy végső döntésével milyen áron milyen célt érhet el. Van, amikor megéri a szenvedés, de a mérleg másik oldalán soha nem lehet az egészségét maradandóan és negatívan befolyásoló döntés. A döntés után a rendszeres és időszakos orvosi kontroll elkerülhetetlen, hiszen a korosodó sportolók egyre nehezebben tűrik az éhezést.”

Gyakorlati példa: a háromszoros Eb-győztes Ungvári Miklós egyre nehezebben hozza a súlyát, de azért is megteszi, mert 73 kilóban testvérének, Attilának jelentene konkurenciát.

Majorosnak is erős volt a hatvan kiló, ezért vállalta inkább, hogy még öt kilót lead. Farkas Péternek is a 82 kiló volt ideális, a nyolc kilóval nehezebbek között tudása már nem érvényesült. Esetükben a váltás utáni sikeresség elmaradt, szervezetük viszont a drasztikus fogyást már nem tolerálta.