Amerikai snowboardos, orosz nemzeti hős
A legfrissebb éremtáblára nézve az ember aligha csodálkozik el azon, hogy az oroszoknak van 10 aranyuk. Vancouverben ugyan csak 3-at nyertek, de a hazai pálya, a bizonyítási vágy és a hatalmas akaraterő sok mindenre képes.
Ahn sem régóta orosz
Viktor Ahn 2006-ban még Dél-Koreának nyert három aranyat az olimpián, majd sérülései miatt nem jutott ki Vancouverbe. Szocsiban már orosz színekben indult a rövidpályás gyorskorcsolyázó, 500 és 1000 méteren, illetve 5000-es váltóban nyert, 1500-on harmadik lett.
Ám ebből a 10 aranyból 5-öt olyan sportoló szerzett nekik, akik 2011-ben még bőven nem voltak oroszok. Viktor Ahn, a gyorskorcsolyázó a sportág egyik legjobbjának számító Dél-Koreát hagyta el, míg Vic Wild hasonló módon tett a snowboard-nagyhatalom Egyesült Államokkal, hiszen belőle is orosz lett.
Szocsiban már Vik Vajld néven indult, az oroszok pedig úgy buzdították az extrém parkban, mintha egész életét Moszkvában töltötte volna. A szerdai parallel óriásszalom után esélyesként érkezett a szombati parallel szlalom versenyre is, amit meg is nyert, bár ehhez kisebb csoda kellett. Az elődöntőben ugyanis egy rontott forduló miatt 1,12 másodperces hátrányba került a négyszeres világbajnok Benjamin Karllal szemben. Vajld a második futamban mindent beleadott, az egyébként is remek technikájú snowboardos nagyon simán, de legfőképpen nagyon gyorsan ment, és 4 századdal megelőzte az osztrákot.
A döntőben ehhez képest viszonylag simán nyert a szlovén Zan Kosir ellen, aki óriásszlalomban bronzérmes lett.
„Oroszország az a hely, amely lehetőséget adott arra, hogy nyerjek. Ha az Egyesült Államokban maradok, valószínűleg most is otthon ülnék, valami átlagos munkát végeznék, tök egyszerű és érdektelen dolgokat csinálva. Mindig is valami másra vágytam. Elképesztő érzés, hogy aranyat nyerhettem Oroszországnak. Biztos sokan gondolják, hogy ez a srác belül amerikai maradt, de ez nem igaz. Nem azért választottam az orosz állampolgárságot, hogy könnyebben olimpikon legyek egy ország gyengébb mezőnyében. Nehéz utat választottam, de végigjöttem rajta"- nyilatkozta Wild első aranyérme után.
Az Amerikában született snowboardos 2011-ben lett orosz állampolgára, miután elvette a szintén snowboardozó Aljona Zavarzinát, aki szerdán parallel óriásszlalomban harmadik lett.
Eredmények:
snowboard, férfi párhuzamos műlesiklás, olimpiai bajnok:
1. Vik Vajld (Oroszország)
2. Zan Kosir (Szlovénia)
3. Benjamin Karl (Ausztria)
snowboard, női párhuzamos műlesiklás, olimpiai bajnok:
1. Julia Dujmovits (Ausztria)
2. Anke Karstens (Németország)
3. Amelie Kober (Németország)