Mintha egy NB II.-est hirdetnének ki BL-győztesnek

2015.06.23. 23:52

Biztos sokkal jobban néz ki attól az Európa Játékok műsora, hogy az egyik alapsportág, az atlétika is bekerült, de ami olykor a pályán folyik az egészen méltatlan egy mini olimpiához.

Ahogy arról már korábban is írtunk, Bakuban az európai harmadvonalat képviselő országoknak rendeztek csapatversenyeket. A legtöbb számban tehát a világ élvonalától nagyon messzire lévő sportolók versenyeztek. Természetesen ezek a sporotlók is nagyon sokat készültek, de nincs sok okuk az örömre. Egy NB II.-es futballklub sem csinál úgy, mintha megnyerte volna a Bajnokok Ligája-döntőt.

A világ más, már bejáratott multisporteseményein, mint az Ázsia Játékokon vagy a Nemzetközösségi Játékok atlétikai versenyein sincs ott a komplett élmezőny, de ha végigböngésszük az eredménylistákat, akkor azért az látszik, hogy a legtöbb számban világbajnoki érmesek küzdenek egymással.

Az Európa Játékoknak meg néhány kivételtől eltekintve maradtak a hobbisportolók, és olyan eredmények születnek, amelyek már egy középiskolás versenyen is kínosak. Női kalapácsvetésben például a macedonó Mateja Efremovszka csak 18,41 méterig repítette el a szert. Iyen eredménnyel ma már női súlylökésben sem nagyon lehet érmet nyeri egy komolyabb versenyen. Efremovszka azonban még a 19. századot idéző all-round sportember, hiszen még gerelyhajításban és hármasugrásban is indult az EJ-n, de nem meglepetés, ott sem alkotott nagyot. De nem minden, máskor százon, gáton és távolugrásban is szokott versenyezni, de már diszkosszal is próbálkozik.

Hát igen, más országokban sincs túl nagy merítés atlétákból. Az andorrai Maria Morato Canabate számhalmozó, 400 méterre ugyanúgy jó, mint 4x100-as sprintváltótagnak, vagy gerelyhajítónak. Utóbbian elért 17,58 méteres eredményét szintén nem nagyon fogják jegyezni.

A férfi kalapácsvetésben is egy macedón lett az utolsó, Dejan Angelovszki 30,83 méterrel egyéni csúcsot ünnepelt, a világ élmezőnye bő ötven méterrel dob nála nagyobbat.

Női rúdugrásban is olyan eredmények születtek, amelyek magasugrásban elég jónak tűnhetnek. Az andorrai Maria Gomez Cabeza és a máltai Joanne Vella is két métert tudott. Az andorrai még súlylökésben is indult, 7,41-gyel természetesen utolsó lett, körülbelül 150 százalékos fejlődést kéne elérnie, hogy a világ élvonalába kerülhessen, bár nyilván ő is kényszerből vállalt be több számot.

Még sorolhatnánk sokáig a megmosolyogni való eredményeket, de a győztesek legalább annak örülhettek, hogy eredményük egyben automatikusan Európa Játékok-rekordot jelentett.