Hamilton nyert Imolában, a Mercedes 2020-ban is világbajnok
További Sport cikkek
- Székenként több mint 2 millióért kap új lelátót egy ötödosztályú magyar csapat
- Új szereplő lép színre: az önkormányzatot is érdekli az árván maradt zuglói sporttelep
- Tovább remekel a brit Formula-4-ben újonc fiatal magyar versenyző
- Rekordszámú nevező és gyászszalag a Balaton évadnyitó vitorlásversenyén
- Hazatértek a Liu-fivérek, Orbán Viktorral vacsoráztak
Max Verstappen jól kapta el a rajtot, még az első kanyar előtt megelőzte Lewis Hamiltont a 63 körös versenyen.
A szombaton remek időmérőt teljesítő Pierre Gasly a kilencedik körben motorhiba miatt kiesett.
Az első kiállásnál maradt a különbség Bottas és Verstappen között, ráadásul Hamilton még jó néhány körig kint maradt, és körről körre gyorsabb időt autózott.
A 30. körben Esteban Ocon alatt állt meg a Renault, jött a virtuális biztonsági autós jelzés.
Ekkor jött ki kereket cserélni a címvédő brit, aki csapattársát is megelőzve az első helyre kormányozta vissza a Mercedest.
A pole pozícióból induló Bottas ezt követően többször is hibázott, Verstappen a 43. körben meg is előzte.
Az 51. körben a holland defektet kapott, kiesett, érkezett a safety car. A biztonsági autós fázis alatt George Russell vágta oda a falnak a Williamst, így hat kört kellett várnia a mezőnynek, hogy ismét versenytempóra kapcsoljon.
Idén három olaszországi versenyt rendeztek, Verstappen mindegyiken kiesett.
A további néhány körben maradtak a pozíciók, Hamilton megnyerte a futamot, Bottas lett a második, harmadikként pedig Daniel Ricciardo ért célba.
Hamilton előnye 85 pontra nőtt a pontversenyben, ez azt jelenti, hogy a két hét múlva esedékes török nagydíjon matematikailag is bebiztosíthatja világbajnoki címét. Idén ez volt a 13. versenyhétvége, Hamilton kilencedszert nyert, összességében pedig már 93 futamgyőzelemnél tart a 35 éves pilóta.
Az is eldőlt, hogy a Mercedes csapata nyeri 2020-ban a konstruktőri világbajnokságot. A német istálló sorozatban a hetedik alkalommal végez az élen a száguldó cirkuszban.
Végeredmény, Emilia Romagna Nagydíja, Imola (63 kör, 309,267 km, a pontszerzők):
- 1. Lewis Hamilton (brit, Mercedes) 1:28:32.430 óra
- 2. Valtteri Bottas (finn, Mercedes) 5.783 másodperc hátrány
- 3. Daniel Ricciardo (ausztrál, Renault) 14.320 mp h.
- 4. Danyiil Kvjat (orosz, Alpha Tauri) 15.141 mp h.
- 5. Charles Leclerc (monacói, Ferrari) 19.111 mp h.
- 6. Sergio Pérez (mexikói, Racing Point) 19.652 mp h.
- 7. Carlos Sainz Jr. (spanyol, McLaren) 20.230 mp h.
- 8. Lando Norris (brit, McLaren) 21.131 mp h.
- 9. Kimi Räikkönen (finn, Alfa Romeo) 22.224 mp h.
- 10. Antonio Giovinazzi (olasz, Alfa Romeo) 26.398 mp h.
leggyorsabb kör: Hamilton, 1:15.484 perc (63. kör)
A vb-pontversenyek állása:
versenyzők:
- 1. Hamilton 282 pont
- 2. Bottas 197
- 3. Max Verstappen (holland, Red Bull) 162
- 4. Ricciardo 95
- 5. Leclerc 85
- 6. Pérez 82
- 7. Norris 69
- 8. Sainz 65
- 9. Alexander Albon (thaiföldi, Red Bull) 64
- 10. Pierre Gasly (francia, Alpha Tauri) 63
- 11. Lance Stroll (kanadai, Racing Point) 57
- 12. Esteban Ocon (francia, Renault) 40
- 13. Kvjat 26
- 14. Sebastian Vettel (német, Ferrari) 18
- 15. Nico Hülkenberg (német, Racing Point) 10
- 17. Räikkönen 4
- Giovinazzi 4
- 19. Romain Grosjean (francia, Haas) 2
- 20. Kevin Magnussen (dán, Haas) 1
csapatok:
- 1. Mercedes 479 pont - és már világbajnok
- 2. Red Bull 226
- 3. Renault 135
- 4. Racing Point 134
McLaren 134
- 6. Ferrari 103
- 7. Alpha Tauri 89
- 8. Alfa Romeo 8
- 9. Haas 3
(Borítókép: Pool / Getty Images Hungary)