Judit, Xénia
17 °C
31 °C

A Kékes kihagyhatatlan, ahogy a Vár is

2016.03.04. 19:13

Közel tíz év kihagyás után tavaly újraélesztették a magyar kerékpáros körversenyt, a Tour de Hongrie-t, amit idén újra megrendeznek. Az útvonal kicsit változott a 2015-ös kiíráshoz képest, de a főbb elemek maradtak. A verseny a Kékesen dőlhet el, az utolsó befutó a Várkert Bazárnál lesz.

Egy nagy kerékpáros körverseny az országimázst is jól szolgálhatja, ezt régóta tudjuk, ki ne ismerne olyat, aki csak a lenyűgöző tájak miatt nézi a Tour de France-t, a TdH-t ugyan egyelőre nem követik milliók a tévén, de a látványra és kulturális örökségekre rámentek a szervezők.

A hatnapos, hétszáz kilométeres magyar Tour június 28-án szombathelyi prológgal kezdődik az Iseumnál. Az első szakaszon a fertődi Eszterházy-kastély és keszthelyi Festetics-kastély között tekernek a versenyzők. A következő napon Keszthely és Siófok között letudnak egy fél Balaton-kört, majd célba veszik az Alföldet. A harmadik etap a lehető legsimább lesz, Ceglédtől Karcagig nem látnak sok emelkedőt. A negyedik szakaszon viszont már a Kékes a cél, közel 20 kilométernyi hegymászással lehet megszerezni a végső győzelmet is. A Tour befutója pedig a Várkert Bazárnál lesz, az utolsó hajrá előtt feltehetőleg most is több kört megtesznek a Várban.

A TdH ahogy tavaly, idén is szerepel, a nemzetközi szövetség versenynaptárában, egyelőre maradt a 2.2-es kategóriában, így világsztárok indulása nem várható, de néhány év alatt erre a szintre akar fejlődni a verseny. Várhatóan húsz csapat 120 bringása állhat idén majd rajthoz. „Válogathatunk majd a csapatok között, a tavalyi versenynek jó híre ment, sok a jelentkező" – mondta Szilasi László versenyigazgató.

Szilasi szerint jó időpontra került a rajt, két nappal az országos bajnokság után egyből láthatjuk versenyezni a friss magyar bajnokot. Úgy véli, Kusztor Péter távollétében, aki az Osztrák körversenyre megy majd, Lovassy Krisztián lehet a legjobb magyar, összetettben dobogós is lehet. A luxemburgi Differdange Lovassyt fogja majd kapitányként segíteni.

„Érezhető löketet adott a magyar kerékpársportnak a Tour de Hongrie. Régi bringások újból nyeregbe pattantak, hogy segítsék a fiatalabbakat, csapatok formálódtak. Olyan célt adott, ami a fejlődés alapjául szolgálhat. Ezért vagyunk elkötelezettek a Tour de Hongrie iránt" – mondta Polony István, a Magyar Kerékpáros Szövetség elnöke.

A profik versenye mellett, lesznek olyan kísérőrendezvények, amelyen az amatőrök is tekerhetnek. Szombathelyen időfutamot mehetnek, másnap Fertődre túrázhatnak, majd Gyöngyösről felmászhatnak a Kékestetőre.

Június 28. (kedd) Prológ, egyéni időfutam Szombathely

Június 29. (szerda) 1. szakasz Fertőd–Keszthely

Június 30. (csütörtök) 2. szakasz Keszthely–Siófok

Július 1. (péntek) 3. szakasz Cegléd–Karcag

Július 2. (szombat) 4. szakasz Karcag–Kékestető

Július 3. (vasárnap) 5. szakasz Gyöngyös–Budapest

Tunéziai nyaralásra vágyik?

Sousse, Monastir, Djerba, Mahdia hihetetlen árakon! Foglaljon azonnal!

Utazás aggodalom nélkül?

Utazása előtt sose feledkezzen el utasbiztosításáról!