Meghalt Raymond Poulidor, a Tour de France örök másodikja

Nyolcvanhárom éves korában elhunyt az országúti kerékpározás kiemelkedő alakja, Raymond Poulidor – közölte a L'Équipe. Hajnali két órakor érte a halál házában, Saint-Léonard-de-Noblat-ban.

Poulidor 1936. április 15-én született egy kis Creuse megyei falucskában, Franciaország középső régiójában. A családja földművelésből élt, a fiatal Raymond-nak pedig már korán be kellett segítenie a munkába, ezért 14 évesen a tanulmányait is fel kellett adnia. A vidéki környezetben az egyetlen szórakozás a kerékpár volt. Az első igaz versenykerékpárját tizenhat évesen kapta André Marquet-tól, aki egy helyi kerékpárboltot vezetett. Fivéreivel, Andréval és Henrivel kisebb versenyeken indultak a környéken, amiken Raymond szép eredményeket ért el.

Húszévesen, 1956-ban meghívták a Bol d'Or Monédières versenyre, amin a legjobb francia, belga és olasz versenyzők indultak. Poulidor olyan mezőnyben találta magát, amiben ott volt a korábbi francia bajnok Raphaël Géminiani és a háromszoros Tour de France-győztes Louison Bobet is.

Nem sokkal ezután Poulidort behívta a francia hadsereg, előbb Németországba, majd az algériai háborúba küldték, ahol sofőr volt. Két év szolgálat után (és tizenöt kilóval nehezebben), 1958-ban szerelhetett le, ami után egyből visszatért a kerékpározáshoz.

1959 tavaszán már meg is nyerte az első versenyét, amit az évben további győzelmek és dobogós helyezések követtek. Bernard Gauthier, a Mercier-Hutchinson csapat versenyzője felfigyelt Poulidorra, és beajánlotta őt a csapatmenedzserénél, a kétszeres Tour-győztes és világbajnok Antonin Magne-nál, aki szerződést is adott neki.

Az örök második

Második profi szezonjában, 1961-ben már berobbant a legjobbak közé. Megnyerte a Milánó–San-Remo egynapos tavaszi klasszikust, és a francia bajnokságot is, majd a berni világbajnokságon a harmadik lett. Egy évvel később annak ellenére tartották a Tour de France egyik fő esélyesének, hogy akkor indult csak először háromhetes versenyen.

Az 1962-es Tourt végül a címvédő, Jacques Anquetil nyerte meg, Poulidor a harmadik lett az összetettben. 1976-ig tizennégy Tour de France-on indult, de nyerni egyszer sem sikerült neki. Negyvenévesen, az utolsó, 1976-os Tourján harmadik lett. Egyetlen háromhetes győzelmét 1964-ben, a Vuelta a Españán aratta.

Összesen tízszer volt dobogós háromhetes versenyeken, csak az 1968-as (amikor egy motor elütötte) és 1973-as Tour de France-t nem tudta befejezni. Pályafutását 1977-ben, 41 évesen fejezte be.

A számtalan második és harmadik hely mellett azért győzelmek is kijutottak neki. Kétszer nyerte meg a Párizs–Nizza és a Critérium du Dauphiné versenyeket, 1963-ban első lett a La Flèche Wallonne nevű tavaszi klasszikuson.

Gyűlölt ellenségből a legjobb barát

Ha Poulidor egy másik korszakba születik, akkor talán minden idők egyik legnagyobb bajnoka is lehetett volna, de balszerencséjére a hatvanas években Jacques Anquetillel, majd a hetvenes években egy fiatal belga versenyzővel, Eddy Merckxszelkellett megküzdenie a sikerekért, ami soha nem jött össze neki.

Poulidor kiemelkedő hegyimenő volt, azonban az időfutamokon hátrányban volt legfőbb riválisával, Jacques Anquetillel szemben. Ha a nagy versenyeket nem is, de a rajongók szívét Poulidornak sikerült megnyernie a bátor, agresszív, folyamatosan támadó stílusával. Az évekig folytatott csatájuk több volt, mint sportolók közötti rivalizálás.

Kettejük küzdelme szó szerint megosztotta Franciaországot. A lassabban, limousini akcentussal beszélő Poulidor sokkal népszerűbb volt a normandiai születésű, hűvös, kimért és zárkózottabb Anquetilnél. 

Küzdelmük az 1964-es Tour de France-on ért a tetőpontjára. Abban az évben Poulidor nyerte a Vueltát, Anquetil pedig a Girót, így mindenki az ő összecsapásukat várta a Touron. A 20. szakaszon, a Puy de Dôme hegyen az erejükkel teljesen elkészült Poulidor és Anquetil többször is összeakad. Végül Poulidor volt az erősebb, sikerült leszakítania Anquetilt, és közel egy percet adott neki, de még ez sem volt elég ahhoz, hogy átvegye a sárga trikót.

Egy évvel később a franciák világbajnoki győzelme múlt a két klasszis háborúján. Az 1965-ös San Sebastián-i vb-n Anquetil és Poulidor nem egymásért, hanem egymás ellen versenyeztek. Amíg végig csak a másikra figyeltek, addig a brit Tom Simpson elhappolta a franciák elől a vb-címet. Másnap a L'Équipe a „fecsegés bajnokainak” nevezte őket, és a következő versenyükön még a közönség is kifütyülte őket.

Anquetil 1969-ben visszavonult, és ahogy az a legnagyobb riválisok között lenni szokott, ezután nagyon jó barátokká váltak. Az idei Tour de France előtt Poulidor a következőt mondta róla:

Jacques Anquetil számomra egyedülálló. Kivételes versenyző, kivételes sportember, és kivételes ember is. Amikor ellenfelek voltunk, gyűlöltük egymást, de amikor befejezte a pályafutását, az egyik legnagyobb szurkolóm lett. Mindennap eljött, hogy lásson, azt mondta: reméli, hogy legyőzöm Merckxet.

Anquetil nagyon fiatalon, 53 évesen hunyt el gyomorrákban. A legenda szerint a halálos ágyán így búcsúzott el legnagyobb ellenfelétől és barátjától:

Az első doppingteszt

Ha a versenyen nem is, abban az első lett Poulidor, hogy először rajta végeztek doppingvizsgálatot a Tour de France-on. A kerékpársportban a hatvanas években kezdett el széles körben is terjedni a teljesítményfokozó szerek használata. 1968-ban így írt Peterdi Pál a Magyarország című hetilapban az 1966-os Tour de Fance-on történtekről:

„A 8. szakasz után Bordeaux-ban doppingellenőrzésre rendelték Poulidort. A mezőny másnap sétatempóban andalgott tovább Bayonne felé. Félúton megálltak, az egész mezőny leszállt a nyeregből és tolni kezdte a kerékpárját. A versenybíróság kocsija megállt mellettük, és elképedve kérdezték, mi történt.

Tegnap – mondta az egyik versenyző – súlyos merénylet érte a munka szabadságát és az emberi méltóságot. Nekünk nem sürgős – mosolygott Poulidor – majd valamivel később érünk Bayonne-ba. A versenybíróságnak meg kellett ígérnie, hogy a vizsgálat eredményét nem hozzák nyilvánosságra.

A kerékpárversenyzők tizenöt évvel megelőzik más sportágak versenyzőit — írta aznap a Le Figaro. Úgy vélik, hogy testük a saját tulajdonuk, legjobb belátásuk szerint használhatják. Rendkívüli versenyt csak rendkívüli állapotban lehet végigküzdeni. Valamennyien ajzószerrel élnek, de értelmesen és intelligens módon.”

1997-ben, a L'Équipe-nek adott interjújában elismerte, hogy szedtek „vitaminokat”, de csak olyat, ami nem volt túl kockázatos az egészségükre.

Családban marad

Poulidor kisebbik lánya, Corinne a nyolcvanas évek egyik legjobb holland kerékpárosának, Adrie van der Poelnak lett a felesége. Ezzel a háttérrel nem volt különösebb meglepetés, hogy két fiuk, David és Mathieu van der Poel is kerékpározni kezdett. Kettejük közül a fiatalabb, Mathieu van der Poel a nagyobb tehetség. 24 évesen már kétszeres cyclocross-világbajnok, az országúton tavaly holland bajnoki címet nyert, idén pedig megnyerte az Amstel Gold Race-t.

Poulidor szerint az unokája még őt, és az apját is túlszárnyalhatja. „Már most, ilyen fiatalon elképesztő dolgokat művel. Remek géneket örökölt, de a legnagyobb erőssége, hogy fejben erősebb az ellenfeleinél. Egyszer még indulni fog a Tour de France-on.”

Előtte azonban még olimpiát akar nyerni, de nem az országúton, hanem mountain bike-ban. 2020-ban ez lesz a fő célja, és ha addig nem történik vele valami, egy érmet már szinte előre oda lehet adni a hollandoknak.

(Borítókép: Raymond Poulidor a Versailles-i versenyen 1963. október 6-án. (Fotó: Keystone-France / Getty Images)