Alonso aládolgozna Kiminek, a finn kevésbé

2014.01.27. 18:33

"Követjük a csapat kívánságait, bármi is legyen az, és a maximumot adjuk, hogy visszaszerezzük a Ferrarinak mindkét címet, újra a régi sikereihez segítsük. 100 százalékot nyújtunk, és a maximális pontszámra törekszünk. Ahhoz, hogy sikerüljön, tökéletes harmóniára van szükség, és követnünk kell az istálló utasításait, azt tenni, amit a csapat mond nekünk" - idézte az Autosport Fernando Alonsót, aki az új autó bemutatója után azt hangsúlyozta, hajlandó magát alávetni akár csapatutasításnak is, csak hogy a Ferrari idén végre világbajnok legyen.

Új csapattársa Kimi Raikkönen, aki legutóbb, 2007-ben pilóta-vb-címet szerzett az olaszoknak, akik 2008-ban - szintén Raikkönenne és Felipe Massával - még megnyerték a konstruktőr-vb-t, ám azóta semmit. Alonsónak úgy sem sikerült nyernie 2010 óta, hogy Massa folyamatosan aládolgozott neki, ám most állítja, ha ugyanezt akarja a Ferrari tőle, csapattársa érdekében megteszi.

A két szupersztár között a csapatfőnök Stefano Domenicali - rendet kell tartania
A két szupersztár között a csapatfőnök Stefano Domenicali - rendet kell tartania

Raikkönen szerint jó közöttük az összhang, de a finn azért nem mondta ki, hogy segítene a másiknak világbajnokságot nyerni.

"Nem lehet még mit mondani az esélyekről. Tudjuk, mi a dolgunk. Úgy fogunk egymás ellen versenyezni, mint az eddigi években, tök mindegy, ki a csapattársad. Tiszteljük egymást, és győzni akarunk, valamint tudjuk, hogy a csapat mit vár el tőlünk, de csak idővel derül ki, mi fog történni. Sokan mondják, hogy problémáink lesznek meg minden, de belülről jó a hangulat. Meglátjuk, mi történik, a lényeg, hogy remélhetőleg mindkét világbajnokságot vissza tudjuk szerezni a Ferrari számára" - szólt Raikkönen jóval visszafogottabb véleménye a csapatutasításokról.

A szezon csak másfél hónap múlva kezdődik, de a tesztelés már kedden elindul. Jerezben Raikkönen vezeti először az F14T jelű Ferrarit.

Kedden indul a három fordulós tesztszezon

A spanyolországi Jerezben kerül sor keddtől péntekig az idei Forma-1-es világbajnokság első hivatalos tesztjére, amelyen bemutatkoznak a mostantól használatos 1,6 literes turbómotorok. Az istállók a szezon előtt összesen 12 napot tesztelnek, február 19. és 22., valamint február 27. és március 2. között ugyanis a Bahreini Nagydíj helyszínén, Szahírban is a volán mögé ülnek a pilóták. A csapatok a teszteken csak egy autóval vehetnek részt, a versenyzők váltják egymást a különböző napokon. A 4,428 kilométer hosszú korábbi F1-es jerezi pályán a meteorológiai előrejelzések szerint 16 fok körüli hőmérséklet várható a héten, és akár az eső is eleredhet, ami nem is lenne baj, mert a Pirellivel kötött megállapodás szerint egy napot mindenképp vízes pályán kell tesztelniük a csapatoknak. Így megúsznák a fellocsolást. A spanyolországi helyszínen meglehetősen durva az aszfalt, így a Pirelli gumik nagyobb terhelésnek lesznek kitéve. A jelenlegi helyzet szerint a 11 istálló közül csak a Lotus nem vesz majd részt az első gyakorlásokon. Szahírban - ahol április elején lesz a Bahreini Nagydíj -, a sivatagi 5,412 kilométer hosszú pályán már jóval magasabb lesz a hőmérséklet, így ott a nagy hőségben sorra kerülő vb-futamokra tudnak majd megfelelően felkészülni a csapatok. A világbajnoki idény március 16-án, az Ausztrál Nagydíjjal kezdődik. (MTI/Index)

Az egymást követő négy nap pilótafelállása. (Az üresen hagyott csapatoknál még nem tudni.)

FERRARI K. Raikkönen K.Raikkönen F.Alonso F.Alonso
McLAREN Jenson Button Jenson Button Kevin Magnussen Kevin Magnussen
MERCEDES Lewis Hamilton Nico Rosberg L.Hamilton N. Rosberg
RED BULL            
SAUBER Esteban Gutierrez Esteban Gutierrez Adrian Sutil Adrian Sutil
CATHERHAM Marcus Ericsson Marcus Ericsson Robin Frijns Kamui Kobajasi
 MARUSSIA            
WILLIAMS Valtteri Bottas Valtteri Bottas Felipe Massa Felipe Massa
FORCE INDIA            
TORO ROSSO J.Eric Vergne Danyil Kvjat J.Eric Vergne Danyil Kvjat