Eufrozina, Kende
7 °C
21 °C

Hamilton, a bulibáró

2015.12.05. 14:29

Felvetette hétközben Toto Wolff Mercedes-főnök, hogy mivel Hamilton és Rosberg, a két pilótája nincs jóban, elképzelhető, hogy valamelyiküktől meg kell szabadulniuk. Klasszikus wolffos nyilatkozat volt, semmi értelme, mivel Hamiltonnal féléve írtak alá a következő három évre, Rosbergnek meg csak egy év múlva jár le a megállapodása, vagyis a változtatáshoz valamelyiküknek elég erősen ki kellene akasztaniuk valakit. 

Arra volt jó, hogy megkérdezzék erről Hamiltont is, így most is, hogy már vége a szezonnak, mondhatott valami Rosberg-elleneset. Meg is tette, szerinte csapattársa túl sokat panaszkodik. És ha már így feladták neki a labdát, be is szólt neki.

"Hallhatták őt panaszkodni rengeteg dolog miatt. De egyik fülemen be, másikon ki, így megy ez. Talán a különböző neveltetésünk miatt lehet" - mondta Hamilton, amikor a BBC Radio 1-nél volt vendég.

Hamiltonnak alkalma nyílt válaszolni exfőnökének, Ron Dennisnek is, aki azt mondta néhány hete, azért engedte őt távozni három éve, mert nem tudta kontrollálni a magánéletét, ami a csapatfőnöknek nem tetszett már akkor sem, pláne nem tetszene a mostani.

"Idén először csináltam ezt, úgy álltam hozzá, tudják mit, jövök, és megnyerem a versenyt. Hogy őszinte legyek, az idei szezonig nem buliztam. Tavaly ha háromszor lementem valahova, annyira koncentráltam. Túlzottan is. Váltottam" - ismerte el, hogy ebben az évben könnyebben vette a munkáját.

Csak egyszer látszott meg rajta, és csak akkor, miután már megnyerte a világbajnokságot. Egy hetet mulatott, a fáradtságtól karambolozott, könnyebben, versenyzését nem igazán befolyásolta az eset.

"A haverok mindig hívnak, nem jössz le egy italra, vagy vacsorázni? Eddig visszautasítottam mindent, tudjátok, holnap kelnem kell, megyek edzeni. Most szakítok időt a bulira, de megcsinálom az edzést is. Egyensúlyt kellett találnom, és hihetetlenül jól sikerült. Ez volt életem legsikeresebb éve. Nagyon nagy volt, hogy mindenfélét írogattak rólam, aztán jöttem, és teljesítettem. Szóval így is tervezem folytatni."

16 tétversenyéből tízet megnyert, így valóban nem lehet azt mondani, hogy alulteljesített volna.

Oszd meg élményeidet!

Oszd meg nyári élményeidet más utazókkal is, tölts fel beszámolót, fotókat!

US Virgin Islands

Sosem láttál még ilyen gyönyörű helyet!