Árpád
-1 °C
9 °C

Sok hűhó Gelleiért

2001.10.24. 15:53
Véget ért a színjáték, a felvonások száma lényegében mindegy, Gellei Imre lett a magyar labdarúgó válogatott kapitánya. Valljuk meg őszintén: senkit nem ért meglepetésként a hír. Nem is érhetett, mert Nyilasival nem tárgyalt az elnök, Egervárinak sem volt tudomása arról, hogy ő egyáltalán szóba jöhet. Így hát - jobb híján maradt Gellei, aki már bizonyított.
Legalábbis ezt visszhangozza a média, a vezetés - noha korábban mindössze egy bajnoki bronzzal büszkélkedhetett -, mert egy-nullra kaptunk csak ki Parmában, és a magyar futball jelenlegi állapotát ismerve ez valóban nagy előrelépés. (Ebben egyébként van is némi igazság.) Mi azonban hajlamosak vagyunk arra, hogy a vereségek győztesei legyünk, örök gén ez bennünk.

Gellei Imre
Elindultak az utánpótlás-programok, fizetett hirdetésekben tudatják országgal-világgal: ez lesz a jövő útja, és nemsokára ott leszünk megint az elitben, még ha a kormányfő jóslata, vagy mondjuk inkább terve arra nézve, hogy mikor érjük utol az élvonalat, nem is valósult meg. Badarság lenne vitatkozni azzal, hogy az utánpótlás kérdése nem elsőrangú - alapoktól kell kezdeni az építkezést, ugye... -, hiszen ha figyelmesen nézzük a világ labdarúgását szembeötlik, hogy Maliból, Sierra Leonéból olyan játékosok kerülnek és játszanak meghatározó szerepet az olasz vagy a német bajnokságban, amit a mieinknek nem sikerül elérnünk.

Több dologban azonban már most biztos vagyok. Az Eb-sorsolás után megint latolgatják majd az esélyeket: odaérhetünk a második helyre, ha szerencsénk lesz - jelszóval, megint halljuk majd, hogy az ellenfeleink vérbeli profik, ellenük semmi esélyünk nem lehet. Akik ezt mondják, ezt mondták már évtizeddel ezelőtt is. Mezey pedig unott arccal fog tájékoztatni, ha éppen nem kitérő választ ad, hogy döbbenten látták az edzőképzés tanításakor, mennyire elment mellettünk a világ.(Nem néznek talán tévét?)

Tapasztalhatja ezt mindkét Imre, Gellei és Bozóky is, de hisznek egy szebb jövőben. Mondjuk van egy Sebők-ügy, amit már igazán lezárhatnának, van emellett még számos más visszásság. Ám sem az elnök, sem a pajzsra emelt kapitány nem a szavak embere. Legalábbis akkor nem, amikor eldöntendő kérdésről van szó. Gelleitől, még megbízott korában kérdezte az egyik tévériporter: keveset edzenek-e a magyar futballisták? Gellei egy olyan míves, barokkos időket idéző körmondatot mondott, hogy egy matematika-latin szakos egyetemi adjunktusnak is a becsületére vált volna. Konkrétum azonban nem volt benne.

Pedig valljuk meg, ez egy igen fogós kérdés. Heti tíz óra. Általában. Kevésnek tűnik. Ennyi lett volna. Így pedig nem lehet azon csodálkozni, hogy a duma nagy, a foci viszont... Mert Európa legtöbbet reklamáló bajnokságában szövegben valóban fel lehet nőni. (Profi játékosok vagyunk, minket nem zavarnak a körülmények, a pályára nem visszük ki a gondjainkat - ismerős, ugye...?) Sajnos csak ebben. Illetve az Imrék még e téren is hiányt szenvednek olykor. A bölcs semmitmondás ritkán tudatos.

Mindenesetre jöjjön Gellei, nyerjen három hét múlva a macedónok ellen, nyerjen még néhány barátságos meccset valamelyik szovjet vagy jugoszláv utódállam ellen, hogy aztán a fontos meccseken, megint jöjjön a duma. (Bár a Gellei szájából még ez is érdekes lehet, Bicskeit már kiismertük.) Mert abban aligha kételkedik bárki is, hogy Gellei hozzá tud tenni a csapathoz, de a Messiás aligha ő lesz. Ő most csak az elnökség kapitányváltó akaratát testesíti meg.