Melinda, Vivien
2 °C
8 °C

Lisztes még egy évig maradna Brémában

2004.05.12. 09:17
Kivette a részét a Werder Bremen bajnoki címéből Lisztes Krisztián, a Bayern ellen azonban nem léphetett pályára súlyos sérülése miatt. A középpályás az ünneplésbe már beszállt: huszonötezer szurkoló várta a csapatot Brémában a repülőtéren. A keresztszalag-szakadása miatt féléves kihagyásra kényszerülő Lisztes most ül egylete vezetőivel, hogy a szerződés-hosszabbításról tárgyaljon.
"Én ugyan éjfélre nagyon elfáradtam és hazamentem, de miután a vasárnap és a hétfő szabad volt, így mindenkinek a fantáziájára bízom, hogy milyen lehetett a csapat további ünneplése" - elevenítette fel Lisztes Krisztián a szombat estéjét. A magyar középpályás együttese, a Werder Bremen szombaton a német Bundesliga 32. fordulójában kétgólos győzelmet aratott a Bayern München vendégeként, így két fordulóval a bajnokság vége előtt behozhatatlan előnyre tett szert és 1993 után újra német bajnok lett.

Huszonötezren a repülőtéren

Lisztes boldogságát beárnyékolja, hogy súlyos sérülése miatt csak nézője lehetett az összecsapásnak, ugyanakkor az ünneplésnek már "aktív" részese volt. "A medencébe ugyan nem dobtak be, de az öltözőben én is velük együtt ünnepeltem. Amikor visszaértünk Brémába, huszonötezren vártak minket a repülőtéren, majd egy étterembe mentünk a családtagokkal. Én innen már hazamentem, de Ailtonék minden bizonnyal csak reggel kerültek ágyba.

A játékosok öröme érthető, hiszen a magyar válogatott irányítója szerint Németországban, Münchenben bajnokságot nyerni olyan, mint ha Magyarországon egy csapat az Üllői úton lenne bajnok. "Fontos tényező volt az első gól, utána aztán simán hoztuk az első félidőt" - emlékezett Lisztes a sorsdöntő találkozóra.

Nagyon együtt volt a csapat

A Weser-parti társulat sikerét abban látja, hogy a mag már három éve együtt van, és Schaaf edzőnek remekül sikerült megtalálnia a fiatalok-idősek arányát a csapaton belül. "Az általunk játszott szisztémával kevesen játszanak, mert nálunk a középpályások a védelem előtt egy rombusz alakzatban állnak fel, és ez sok ellenfél számára szokatlan volt".

"Nagyon együtt volt a csapat, az edző sem váltogatta a kezdőt, talán ennek köszönhető, hogy huszonhárom forduló óta veretlenek vagyunk, legutóbb a Stuttgarttól kaptunk ki. Azt sem szabad elfelejteni, elkerültek minket a sérülések, és a csapat formájában nem volt mélypont. Akkor sem kapkodtunk, ha nem vezettünk, mert tudtuk, jobbak vagyunk. Lehet, hogy emiatt nyertünk meg több meccset is az utolsó percekben" - értékelte az egész éves teljesítményt Lisztes.

Lisztes egyéves szerződésre vár

Saját szerződéséről még nem tudott mit mondani, ugyanis ezen a héten ül le tárgyalni a klub vezetőivel. "Egyéves szerződést szeretnék, nem teljesíthetetlenek a kéréseim és én is rugalmas vagyok. Aztán egy sikeres BL-szereplés után majd meglátjuk". Lisztes úgy véli, ha sikerrel veszik a csoportkört, az egyenes kieséses rendszerben már bármi megtörténhet, lásd az idei döntő két résztvevőjét.

Az együttes sikerére jellemző, hogy a Schaaf edző által hordott szürke kabala-melegítőből is rengeteget adtak el, ugyanakkor a csapat narancssárga-zöld mezéből - melyet a törzsszurkolók nagyon szidtak az idény kezdetekor - már eddig háromszor annyit adtak el, mint az eddigi legsikeresebb zöld-fehér összeállítású mezből.