Zita, Mariann
12 °C
19 °C

Volt, aki a mexikói nyomorra fogta a 0-6-ot

2006.06.03. 08:22
Visszafogottan optimista Vitray, ólomlábakkal küzdő magyar futballisták bemelegítéskor, szitkozódó szurkolók és mentegetőző játékosok. Így látta a szovjetek elleni 0-6-ot Fenyő György, aki a magyar tévéseket kalauzolta a '86-os világbajnokságon.

1986-ban külkereskedőként dolgoztam Mexikóban. Már a válogatott februári útjakor - az emlékezetes szállodai rablás és vereség Toluca-ban - megismerkedtem a csapattal, a csapatot kísérő újságírókkal és ők ajánlottak be az MTV-hez mint a focit kevéssé, de a helyet elég jól ismerő honfitársat. Az MTV kapott is a lehetőségen és tanácsadónak leszerződtetett, így első és azóta is utolsó médiaszereplésem a Miguel de la Madrid elnök megnyitón elhangzott beszédének szimultán fordítása volt.

Nyugtalanság és öngyőzködés


Kattintson!

Ennél azért sokkal izgalmasabb és emlékezetesebb volt az a sok mérkőzés, amit a tévé riportereivel és munkatársaival (sajnos azóta többen már nincsenek köztünk) néztem és időnként izgultam végig; bejárva egész Mexikót Guadalajaratól Monterrey-ig.

1986. június 2-a is szokványos napnak ígérkezett, bár az előtte levő estén a magyar sajtó- és tévékülönítmény izgatottan tárgyalta a csapat szovjetek elleni esélyeit. Érződött némi feszültség és nyugtalanság, annak ellenére, hogy számtalan ész- és irreális érv hangzott el mind azt alátámasztandó, hogy a magyaroknak igenis van esélyük, nem lehet, hogy a politika ismét eladja a meccset. Amúgy is a szovjet csapat Leon belvárosában - zajban, büdösben és a szegénység közepén - lakott és készült, míg a magyarok elvonulva a világtól egy elegáns fürdőhelyen ették a tésztát és építették kondíciójukat.

Vitray nem volt túl optimista

Szóval másodikán reggel Vitray Tamással kettesben indultunk útnak Mexikóvárosból, az alig kétórás útra, jól kiszámítva, hogy még időben érkezzünk; és mivel ez volt a magyar csapat első mérkőzése és ebben a stadionban még nem jártunk, féltünk, hogy eltévedünk.

Az úton folytonosan az esélyeket latolgattuk, és nem mondhatom határozottan, hogy Vitray Tamás túlságosan is optimista lett volna. Később ez nyilvánvaló lett, amikor a mérkőzés végén a híres nekrológot elmondta.

Intő jel

Nem tudom tűri-e a nyomdafestéket, de útközben leelőztünk egy teherautót, amelyik betongerendákat szállított és az oldalára ez volt írva PICSA. (Mexikóban ez elég szokványos, mivel az SA az Rt-t jelent, a P általában productot, terméket, az I iparit és utána jöhet a termék, ami C-vel kezdődik - az esetünkben cement.) Egymásra néztünk és intő jelnek tekintettük, de azért nem vettük komolyan.

Mire a stadionba értünk, a közvetítő vonal élt, a hírességek és a sajtósok már fel-alá futkároztak, és mindenki bíztatta a másikat. Különösen Szepesi Gyuri bácsi (aki a FIFA előkelőségeként rendőrmotoros kísérettel érkezett) és az OTSH elnöke (akinek nevére hála istennek, már nem emlékszem) volt a figyelem középpontjában. Mi szerényen elfoglaltuk a helyünket a közvetítőállásban - innen fotóztam a díszpáholyt.

Ólomlábakon

A csapatok kijöttek melegíteni és már feltűnő volt, hogy a magyarok valahogy nagyon ólomlábakon mozogtak. Azt gondoltuk a magasság, meg az izgalom - a meccsre majd mindez elszáll.

A harmincezres stadionba lassan szállingóztak a nézők, itt-ott feltűnt egy kisebb magyar csoport zászlókkal, de igazán nagy érdeklődést a mérkőzés nem váltott ki. A 16 500 néző elég kevés volt a vb 46300-as néző átlagához képest. A szintén június 2-án játszott Argentína- Dél Korea mérkőzést hatvanezren, a Lengyelország - Marokkó találkozót pedig 19000-en figyelték a stadionokban.

Néhány magyar

A kezdés előtt 11 perccel készült felvétel szerint néhány magányos magyar figyelte a mérkőzést. A magyarok egy része kanadás magyar volt, hiszen a kanadai csapattal voltunk egy csoportban, így a focirajongók két legyet is ütöttek egy csapásra Leonban.

A kezdésre látszólag fitten futott ki mindkét csapat.

Elkomoruló arcok, reménytelenség, kilátástalanság

Ezután jött a hideg zuhany. Sajnos nem mertem igazán fényképezni a magyar díszpáholyban lévők fokozatosan elkomoruló arcát; a reménytelenséget és kilátástalanságot; a csalódást és egyeseknél a félelmet.

A félidőben sok magyar átjött a dísztribün alá és szidalmazta a vezetőket, a játékosokat - ez utóbbiakat szerintem joggal - a teljesítmény hiányáért; amire sem egymás közt sem kifelé választ adni nem tudtak.

Szokatlan modor

A továbbra is komor, de még lelkük mélyén egy tisztességes helytállásban reménykedő vezetők szájszorítva nézték, amint megismétlődik az első félidő "teljesítménye" melyet a szakvezetés a harmadik félidőben, a sajtókonferencián csak tetézett a vb-n szokatlannak tartott modorával.

A szovjetek persze (ekkor még) örültek.

Lehajtott fejjel

A játékosok lehajtott fejjel, de szemmel láthatólag nem megszégyenülve vonultak le a pályáról. Későbbi találkozásunk során sem éreztem megrendülést részükről, sokkal inkább megkönnyebbülést, hogy túl vannak ezen is majd az egész vb-ne.

Egyikük próbálta elmagyarázni nekem, hogy a Mexikóban tapasztalt szegénység, a bezártság és az egész vb nyomasztólag hatott rájuk (már a korábbi turnén is) és nem tudtak ráhangolódni a feladatra. Ezt részben el is hittem, mivel Mexikó és a siker a vb előtt és után is sokáig két külön fogalom volt.