Árpád
3 °C
12 °C

Hiszti, infarktus, ünneplés, verekedés

2006.11.06. 10:26
A Tottenham elleni vereség után Jose Mourinho, a Chelsea edzője előbb gratulált legyőzőjének - aki majdnem infarktust kapott -, majd mindenért a játékvezetőt hibáztatta. Arsene Wenger, az Arsenal mestere pedig nem vette jó néven az ellenfél edzőjének örömét, ezért neki akart menni a West Hamet irányító Alan Pardew-nak.

A Chelsea a Tottenham ellen elszenvedte idénybeli második vereségét, a Premier League-ben és a találkozó lefújását követően a csapat edzője Jose Mourinho gratulált is Martin Jolnak. A mérkőzést követő sajtótájékoztatón azonban már nem hazudtolta meg a róla kialakított képet, és a vereséget egyértelműen a játékvezető, Graham Poll nyakába varrta.

Játékvezetőt a sajtótájékoztatóra

"A játékvezetői hármasnak is meg kellene jelennie a mérkőzést követő sajtótájékoztatón és akkor nem engem kérdeznének az újságírók a kétes szituációkról - mondta Mourinho. Drogba gólját azért nem adta meg a bíró, mert észrevette, hogy 20 méterrel arrébb John Terry elkövetett egy szabálytalanságot. Le vagyok nyűgözve Poll úr térlátásától."

A szakember nem értett egyet csapatkapitányának, John Terrynek a kiállításával sem, mint elmondta többször megnézte a televíziós felvételeket, a lassításokat is, de nem tudott rájönni miért kapott piros lapot a védő. Ugyanakkor nem felejtette el megemlíteni, hogy Hosszán Gali belekönyökölt a játékosa, Michael Essien arcába, mégis a pályán maradhatott.

Poll a vb-n se remekelt

Graham Poll az idei labdarúgó-vb egyik legnagyobb hibáját követte el, amikor a horvát-ausztrál csoportmeccsen Simunicot második sárga lapja után sem állította ki, csak miután a horvát játékos még a lefújás után is anyázta őt, csak a harmadik sárga után jött a piros lap. Ezt megelőzően sem remekelt, hiszen a találkozó folyamán elnézett egy-egy büntetőt mindkét fél kárára, majd megadta az ausztrálok lesgólját. A meccs után Poll sokáig elbújt a világ elől, majd úgy döntött, felhagy a nemzetközi szerepléssel, csak Angliában vezet meccset.

Hibázik, mégse kérik számon rajta

"Poll másodszor vezetett nekünk meccset és öt pontot vett el tőlünk, az Aston Villa elleni 1-1 alkalmával is sokat tévedett a kárunkra. Ma sem érdemeltünk vereséget, mégis nekünk kell magyarázkodnunk, mert aki miatt kikaptunk, az a lefújás után hazament és soha, senki nem kéri számon rajta a döntéseit" - mondta a Portoval UEFA-kupa- és BL-elsőséget szerző edző.

A győzte Tottenham trénere Martin Jol természetesen elégedetten értékelt, csapata 1987 óta először nyert a Chelsea ellen, megszakítva a 33 bajnoki óta tartó nyeretlenségi sorozatot.

189-es pulzus, de nem volt ideges

"Fantasztikus hetet zártunk, kicsit fáradtak voltunk, a csütörtöki UEFA-kupa-meccsünk után két nappal kevesebbet pihenhettünk, mint ellenfelünk a keddi Bajnokok Ligája-meccsét követően. A fiúk viszont úgy küzdöttek, mintha az életük múlna ezen az összecsapáson. Sokszor hallottuk már, hogy képtelenek vagyunk az igazán nagycsapatok ellen győzni, most már ezt sem vághatják a fejünkhöz" - értékelt Jol.

A tréner állítása szerint nem volt ideges. "Nem éreztem különösebben feszültnek magam, ennek ellenére a pulzusom 189 körül lehetett, ami már szívinfarktushoz közeli állapot" - mondta a holland tréner meccs közbeni állapotáról.

Verekedés ünneplésért

A másik vasárnapi találkozón a West Ham az utolsó előtti percben szerzett góllal győzte le az Arsenalt. Henryék a hét közbeni CSZKA Moszkva elleni BL-meccsen számtalan helyzetet hagytak ki, és ezt a szokásukat a hét végén is folytatták. Ugyanakkor a hazaiak Harewood révén egyszer betaláltak, így megszerezték idénybeli harmadik győzelmüket.

A gól után a hazaiak mestere Alan Pardew látványosan örült, mire Arsene Wenger, az Arsenal menedzsere majdnem nekirontott. Végül a negyedik játékvezetőnek és több biztonsági embernek kellett lefognia a két szakvezetőt.

Ha kell, bocsánatot kér Pardew

Wengert nem csak a bekapott gól, hanem annak előzménye dühítette, véleménye szerint Etherington szabálytalanul szerelte Flaminit. (Megjegyzendő, a játékvezető korábban nem adott meg egy szabályos tizenegyest sem az Arsenalnak.) Az eset után talán érthetően, hogy a lefújást követően Wenger nem fogadta el ellenfele feléje nyújtott kezét.

A meccset követő sajtótájékoztatón aztán Pardew elmondta, nem akarta túláradó örömével megbántani Wengert, hiszen tiszteli őt, ha akarja még bocsánatot is kér.