Hortenzia, Gergő
3 °C
7 °C

Elsírta magát a kancellár a sörözésnél

2010.07.04. 12:10
Németország az egyetlen, amelyik 2002 óta valamennyi világbajnokságon elődöntős, de ez a válogatott teljesen más, mint a többi volt.

Az Argentína elleni győzelem után együtt sörözött a játékosokkal az öltözőben Angela Merkel német kancellár, akit hatalmas üdvrivalgással fogadtak.

A csapat tagjai - a 2006-os világbajnokságra emlékezve - beszédet vártak a kancellártól, aki azonban a meghatottságtól könnyeivel küszködve csak annyit tudott mondani: "Ez egy álom volt."

A német újságok ebben kivétel nélkül egyetértettek a Frankfurter Allgemeine Sonntagszeitung úgy fogalmazott: Németországnak álomcsapata van. A Welt am Sonntag a 4-0-ás győzelem kapcsán Németország legszebb tangójáról írt, a Bild am Sonntag pedig arról, hogy az országnak ismét vannak hősei. A Der Tagesspiegel pedig az újabb nyári mesét vetítette elő, a lapokból azonban meglehetősen óvatosan ugyan, de egyértelműen kicsengett, hogy a négy évvel ezelőtti harmadik helynél ezúttal többre, azaz arra számítanak, hogy 1954, 1974 és 1990 után Németország megszerzi negyedik világbajnoki címét.

A játékosok mellett agyba-főbe dicsérték Joachim Löw szövetségi kapitányt is. Érdeme, hogy a német válogatott az elmúlt hetekben a súlyos gazdasági és pénzügyi problémákkal, heves belpolitikai vitákkal küszködő országot a gondokat felejtető, páratlan és csodálatos élménnyel ajándékozta meg. A csapat az egész országot lázba hozta, fellelkesítette.

A lapok egyetértettek ugyanakkor abban, hogy a siker záloga a kemény munka. Löw szövetségi kapitánynak olykor finomhangolással, olykor pedig kemény szóval - ha kellett dühkitöréssel is - sikerült egy elhivatott csapatot kovácsolnia. Lelkesedésben, az egymás iránti elkötelezettségben, az egymásért való játékban talán minden korábbi német válogatottat felülmúl. Játéktudásban még nem, az azonban vitathatatlan, hogy Bastian Schweinsteigerrel, Philipp Lahmmal, Lukas Podolskival, Mesut Özillel és Sami Khedirával az élen a csapat rendkívüli és fiatal tehetségekből áll.

A lapok egyértelműen a középpályás Bastian Schweinsteigert nevezték a csapat lelkének, a Bayern München 1984-ben született középpályását a világ egyik legjobb labdarúgójának minősítve.

A szövetségi kapitány mindvégig kitartott a klubjaikban az elmúlt hónapokban felettébb szürke teljesítményt nyújtó Miroslav Klose és Lukas Podolski mellett, és mindketten újjászületve, fantasztikus játékkal és legfőképpen gólokkal hálálták meg a bizalmat.

Klose ha a hátralévő két meccsen legalább még egy gólt lő, beállítja Ronaldo 15 gólos rekordját.

Joachim Löw megreformálta a német labdarúgást, hiszen a válogatott régóta nem nyújtott a mostanihoz hasonló, látványos és eredményes játékot.

A világbajnokság előtt a német szakértők többsége úgy vélekedett, hogy a spanyolok jelenleg a világ legjobbjai, és ők a fő esélyesek. Most már úgy gondolják, a jelenlegi német válogatott az elődöntőben képes Spanyolország legyőzésére. Sőt még többre is, de bárhogy is alakulnak a dolgok, a fiatal és tehetséges válogatott nagy menetelése még csak most kezdődött - írták a vasárnapi német újságok.

Németország az egyetlen, amelyik az elmúlt három világbajnokságon egyaránt elődöntős volt, és ha az elmúlt öt nagy tornát vesszük, a 2004-es Eb kivételével egyaránt érmes volt.