Szilárda
-2 °C
7 °C

8 meccsen 27 gól a Bajnokok Ligájában

2014.11.04. 23:11
Az Arsenal 3-0-ról szórakozta el a győzelmet, öt gól volt a BVB és a Juventus meccsén is. A Real megverte a Liverpoolt, de CR nem lett rekorder.

A Real Madrid–Liverpoolon nagy különbségű hazai győzelem nézett ki, különösen azután, hogy az angol csapatból több alapember, köztük Gerrard is hiányzott.

A BL keddi játéknapjának összes történését itt olvashatja el.

A Kassai Viktor által vezetett találkozón végül nem lett kiütés, a mérkőzés egyetlen gólját Karim Benzema szerezte a 27. percben, ezzel nyertek a realosok 1-0-ra. Cristiano Ronaldo hiába próbálkozott többször, ezen az estén nem akart neki összejönni a gól, úgyhogy Raul BL-es gólrekordját sem állította be. A madridiak a győzelemmel már nyolcaddöntősök. 

A csoport másik meccsén a volt Videoton-edző Paulo Sousa csapata, a Basel 4-0-ra verte a BL-újonc Ludogorecet, ezzel második győzelmüket is megszerezték, és négy forduló után továbbjutásra állnak, előzik a Liverpoolt. 

Nagy meccset játszott egymással a Juventus és az Olympiakosz Torinóban. A vezetést még az olaszok szerezték meg Pirlo zseniális szabadrúgásával, de nem sokkal később egyenlítettek a vendégek. A második félidőben fordított az Olympiakosz, azonban a Juve két percen belül kettőt is vágott, a 3-2-vel pedig kihúzták a végéig. 

A párhuzamos csoportmeccsen az atléticós Koke a nap egyik legszebb gólját szerezte sarokkal a svéd Malmö otthonában, a meccset 2-0-ra hozta a spanyol bajnok. 

A C csoportban a Bayer Leverkusen zsinórban harmadik győzelmét szerezte, a Zenit otthonában nyertek Szon duplájával 2-1-re. A keddi játéknap előtt még nyeretlen Benfica otthon nagy nehezen megverte a Monacót 1-0-ra, a vendégek négy meccsen mindössze egyetlen gólt szereztek, így is továbbjutásra állnak.  

A nap összeomlása az Arsenalé volt. Arsene Wenger csapata az első félidőben Arteta tizenegyesével és Alexis Sanchez nagy góljával már 2-0-ra ment, a második félidőben Oxlade-Chamberlain is betalált, ám sikerült elszórakozni a háromgólos előnyt. A belgáktól Vanden Borre szépített, majd tizenegyesből a második gólját is megszerezte, a 89. percben pedig Mitrovics fejesével 3-3 lett, ez maradt a végeredmény is.

A bajnokságban pocsékul szereplő Borussia Dortmund kiharcolta a továbbjutást, a Galatasarayt simán verte otthon 4-1-re. A balhézó török drukkerek miatt kétszer is le kellett állítani a meccset, előbb a pályára dobáltak petárdákat, majd saját szektorukat gyújtották fel majdnem. 

Bajnokok Ligája, csoportkör, 4. forduló:

A csoport: 

Malmö (svéd)-Atlético Madrid (spanyol) 0-2 (0-1)

gól: Koke (30.), Garcia (78.)

Juventus (olasz)-Olimpiakosz (görög) 3-2 (1-1)

gól: Pirlo (21.), Jimenez (65.- öngól), Pogba (66.), illetve Botia (24.), Gashi (61.)

Az állás: 1. Atlético Madrid 9 pont, 2. Juventus 6 (5-4), 3. Olimpiakosz 6 (6-7), 4. Malmö 3

B csoport: 

Real Madrid (spanyol)-FC Liverpool (angol) 1-0 (1-0)

gól: Benzema (27.)

FC Basel (svájci)-Ludogorec (bolgár) 4-0 (2-0)

gól: Embolo (34.), Gonzalez (42.), Gashi (59.), Suchy (65.)

Az állás: 1. (és már továbbjutott) Real Madrid 12 pont, 2. Basel 6, 3. Liverpool 3 (2-6), 4. Ludogorec 3 (3-8)

C csoport:

Benfica (portugál)-AS Monaco (francia) 1-0 (0-0)

gól: Talisca (82.)

Zenit (orosz)-Bayer Leverkusen (német) 1-2 (0-0)

gól: Rondón (89.), illetve Szon (68., 73.)

Az állás: 1. Bayer Leverkusen 9 pont, 2. Monaco 5, 3. Zenit 4 (3-4), 4. Benfica 4 (2-5)

D csoport:

Arsenal (angol)-Anderlecht (belga) 3-3 (2-0)

gól: Arteta (25.- 11-esből), Sanchez (29.), Oxlade-Chamberlain (58.), illetve Van den Borre (61., 72.- utóbbi 11-esből), Mitrovic (90.)

Borussia Dortmund (német)-Galatasaray (török) 4-1 (1-0)

gól: Reus (39.), Papasztatopulosz (56.), Immobile (74.), Kaya (85.- öngól), illetve Balta (70.)

Az állás: 1. (és már továbbjutott) Dortmund 12 pont, 2. Arsenal 7, 3. Anderlecht 2, 4. Galatasaray 1