Előd
7 °C
16 °C

A Fradi behúzott kézifékkel verte a DVTK-t

2015.07.26. 19:58

Rendkívül könnyedén, elképesztően sok ziccert elrontva verte 3-1-re a Fradi hazai pályán a DVTK-t. Az Európa Ligából a Zeljeznicar ellen kieső magyar csapat két védője révén jutott hamar vezetéshez: előbb Micha Nalepa, majd Leandro talált be, de alig jutott túl a mérkőzés az első fél óráján, aimkor Böde Dániel góljával már 3-0-ra vezettek.

A félidő folytatásában sorban dolgozták ki a ziccereket, Lamah feltűnően aktív volt, de a kapu előtt túl könnyelműen játszott. Rajta kívül Hajnalnak volt egy kapufára fejelt labdája, de egy tizenegyes is elmaradt a Fradi javára még a szünet előtt.

A második félidőben már nem volt sietős a Ferencvárosnak, így szépíteni tudott a Diósgyőr Barczi Dávid góljával. A nyugodtabb tempó ellenére végig az FTC irányított, újabb gólt viszont nem sikerült szerezniük.

Az NB I. másik vasárnapi mérkőzésén a Debrecen hazai pályán játszott 1-1-et a Puskás Akadémiával.

Két forduló után a Ferencváros az első helyen áll – már csak ők és a Honvéd hibátlan idén –, a Debrecen az ötödik, a DVTK a hetedik, a Puskás Akadémia pedig a kilencedik helyen áll.

Jegyzőkönyvek

Ferencváros-Diósgyőri VTK 3-1 (3-0)

Groupama Aréna, 6027 néző, v.: Farkas Á. 

    gólszerzők: Nalepa (4.), Leandro (23.), Böde (31.), illetve Barczi (54.)

    sárga lap: Nalepa (76.), illetve Egerszegi (27.), Grumic (41.), Lipták (87.), Okuka (89.)

    Ferencváros:

Dibusz - Dilaver, Nalepa, Gyömbér, Leandro - Somalia, Gera - Varga R.(Sesták, 63.), Hajnal (Nagy Á., 63.), Lamah - Böde (Nagy D., 82.)

    Diósgyőri VTK:

Antal - Okuka, Lipták, Husic, Kovács G. - Németh M., Egerszegi (Takács T., 72.), Koman, Kitl, Nikházi (Barczi, a szünetben) - Grumic

DVSC-TEVA - Puskás Akadémia 1-1 (1-0) 

Debrecen, 3245 néző, v.: Bognár

    gólszerzők: Castillion (30.), illetve Pekár (59.)

    sárga lap: Morozov (65.), illetve Fiola (73.)

    DVSC-TEVA:

Radosevic - Nagy Z. (Varga J., 59.), Máté, Morozov, Korhut - Sós (Bódi, 63.), Zsidai, Szakály P., Mihelic (Sidibe, 76.) - Balogh N., Castillion

    Puskás Akadémia:

Pogacsics - Fiola, Fodor, Kelic, Dinjar - Pauljevic, Polonkai (Hudák, 86.), Márkvárt (Nagy Zs., 93.), Sallai (Pintér, 72.) - Tischler, Pekár