Egy új korszakba csöppenhetnek a magyar kapusok

Nem véletlen, hogy csak egy kapus kapott Aranylabdát: Lev Jasin, és a végső jelöltek közé is csak Dino Zoff, Ivo Viktor, Oliver Kahn és Manuel Neuer jutott el – Gianluigi Buffon, Peter Schmeichel vagy épp Iker Casillas még addig sem.

Az viszont, hogy Kahn 2002-es jelölése után 12 évvel a világbajnok Manuel Neuer kapusként be tudott kerülni a legjobb háromba Cristiano Ronaldo és Lionel Messi mellé, azt mutatja, hogy (újra) kezdik értékelni a kapusokat. És ez már az átigazolási piacon is meglátszik.

Tavaly robbant a piac

A 2000-es évek elején igen nagy volt a kereslet a kapusok iránt: Sébastien Frey (14 és 21 millió euró) rövid időn belül kétszer is 10 millió euró fölötti áron kelt el, ahogy Angelo Peruzzi is (13 és 17,9), de Francesco Toldót (26,5), Fabian Barthezt (11,7), Edwin van der Sart (10,3), a kevéssé ismert Stéphane Poratót (10,5) és a máig a rekordot tartó Gianluigi Buffont (52,88) is ekkoriban adták el jelentős összegért.

Frey második, 2003-as átigazolása viszont már majdhogynem teljesen elszigetelt volt – egy évvel később ment Petr Čech (13) a Chelsea-be, Roman Abramovics egyik első igazolásaként, majd 2007-ben jött még a 43-szoros skót válogatott Craig Gordon a Sunderlandbe, de összességében 2002-től 2011 nyaráig csak három kapusért fizettek 10 millió euró fölött.

A 10 legdrágább kapusátigazolás

Név	Életkor	Szezon	Honnan	Hová	Ár (millió euró)
Gianluigi Buffon	23	2001–02	Parma	Juventus	52,88
Manuel Neuer	25	2011–12	Schalke 04	Bayern München	30
Francesco Toldo	29	2001–02	Fiorentina	Internazinale	26,5
Sébastien Frey	23	2003–04	Internazionale	Parma	21
David De Gea	20	2011–12	Atlético Madrid	Manchester United	20
Angelo Peruzzi	29	1999–2000	Juventus	Internazionale	19
Angelo Peruzzi	30	2000–01	Internazionale	Lazio	17,9
Jan Oblak	21	2014–15	Benfica	Atlético Madrid	16
Petr Čech	33	2015–16	Chelsea	Arsenal	14
Sébastien Frey	18	1998–99	Cannes	Internazionale	14

A 2011-ben igazolt David De Gea (20) és Manuel Neuer (30) már hosszabb távú befektetésnek indultak, hiszen előbbi 20, utóbbi 25 éves volt csak, amikor a Manchester Unitedhez, illetve a Bayern Münchenhez kerültek,

Őket Samir Handanović (12), Hugo Lloris (12,6) és Simon Mignolet (10,6) követte, tavaly pedig részben a vb-nek is köszönhetően elszabadultak a kapusárak:

• A Costa Rica-i Keylor Navas 10 millió euróért ült le a Real kispadjára, a Levantéból.
• Marc-André ter Stegent és Claudio Bravót egyaránt 12 millióért vette meg a Barcelona.
• Fraser Forster a Premier Leauge ötödik legdrágább kapusa lett 12,5 millió euróért, a Southamptonba ment.
• Jan Oblak pedig vaskos 16 millió euróért lett az Atlético Madridnál az ötödannyiért vett Miguel Ángel Moyá cseréje, minden idők legdrágább spanyolországi kapusigazolásaként.

Ez pedig idén sem állt le, hiszen a Paris Saint-Germain közel 10 milliót adott a Salvatore Sirigu mögé érkező Kevin Trappért, Asmir Begović 12 millióért lett Thibaut Courtois cseréje a Chelsea-nél, míg az Arsenal 14 milliót fizetett a pont a másik londoni csapattól elhozott 33 éves Petr Čechért. 

És könnyen lehet, hogy ez még messze nem a vége. Iker Casillas már elment ingyen a Real Madridtól, a helyére pedig nagyon sok pénzért vihetik a Unitedből De Geát. Akkor viszont Louis van Gaaléknak is kell majd egy új kapus (az ingyen igazolható argentin Sergio Romerót szerezték meg), főleg, hogy a Manchesterben lapátra tett Victor Valdés a Valenciához kerülhet, míg az Arsenalban Čech érkezésével lett egy fölösleg – végül Wojchiech Szczęsny ment a Romához, David Ospina megmenekült.

Ami viszont annál is szembetűnőbb, hogy mennyit fizetnek a csapatok a kapusokért, az az, hogy

2014-ig nagyon kevés csapatnál volt ismert a cserekapus, hiszen minden sorozatban ugyanaz védett, csak egy-egy jelentéktelen meccsen kapott lehetőséget a vagy nagyon fiatal, vagy már a karrierje csúcsán túllevő – meglehetősen idős – helyettes.

A Real Madrid eredetileg Iker Casillas sérülése miatt kényszerült abba, hogy őt és Diego Lópezt együtt használják, de azután is megtartották a rendszert, hogy utóbbit eladták a Milannak, hiszen Keylor Navas jött a helyére. Az sem véletlen, hogy amíg David De Geáért egyezkednek, hatmillió eurót a biztonság kedvvért leszurkoltak az Espanyolnak Kiko Casilláért. (Vagyis most Navas–Casilla-kapuskettősük van, amiért szinte bármelyik topklub edzője összetenné a két kezét, ám várhatóan Navasnak mennie kell De Gea érkezésekor – már ha védeni akar.)

A Barcelonánál Claudio Bravo a bajnokságban, Ter Stegen a Bajnokok Ligájában védett. Az Arsenalnál a már említett Ospina–Szczęsny-duó osztozott a munkán, és most Čech is beszáll a harcba, a Chelsea-nél pont a cseh és Courtois volt, illetve mostantól Courtois és Begović lesz versenyben. De említhető a Tottenham (Lloris és Michel Vorm), a Milan (Diego López, Christian Abbiati), a Manchester City is (Joe Hart és Willy Caballero), vagy épp a Bayern München (Manuel Neuer és Pepe Reina) is. Reina nem sok sót evett meg mondjuk, vissza is ment egy év után a Napoliba.

Ez a szokatlan, dupla topkapusos trend pedig teljesen szembemegy azzal, amit évtizedeken át hangoztattak, miszerint a kapus teljesítményében kulcsfontosságú az önbizalma, amit pont az edzőtől kapott bizalom erősít meg, hogy bármilyen nagy hiba után marad a kapuban a következő meccsre.

A kettősök között olyan óriási cserélgetés azért a fenti kluboknál sem volt az előző szezonban: hogy csapatonként ki hány meccset kapott, azt az alábbi grafikonon mutatjuk meg.

A legjobb munkamegosztás még az Arsenalnál volt, de Ospina ott is inkább csak a lengyel rivális sérülése miatt védett annyiszor, bár az utolsó három hónapban már ő kezdett folyamatosan. A Barcelonában viszont letisztázott szerepek voltak, ahogy fentebb is írtuk: Bravóé volt a bajnokság, a kupa és a BL pedig Ter Stegené.

A többi kettes számú viszont nem nagyon nyert a váltással: Navasnak 11 meccsnyi perc jutott, Caballerónak 7, Vormnak majdnem 14, holott az előző szezonban a Costa Rica-i 39 meccsen védett a Laventéban, Caballero 39-en a Málagában, Vorm pedig 32-n a Swansea-ban.

Megéri ez?

Az új, nagyobb klubokban alighanem magasabb fizetés mellett játszhattak, emellett pedig bíztak benne, hogy a riválisukat esetleg kiszoríthatják. Az elbukott párharcban viszont sokat vesztettek, hiszen így nem tudnak bizonyítani, hogy esetleg máshol jobb lehetőséghez jussanak. Az olyan speciális esetek pedig, mint a Barcelonáé, aligha lesznek általánosak, legalábbis nehéz elképzelni, hogy José Mourinho odaadja a BL-t Begovićnak, miközben ott van a csapatban Courtois.

A csapatoknak viszont mindenképp megéri: a kezdőnek kikiáltott kapus sosem lehet biztonságban, és ha romlana a formája, vagy megsérülne, akkor bőven megfelelő helyettest tudnak a helyére tenni. A folyamatosan növekvő tévés és szponzori pénzek mellett 10 millió (plusz a fizetés) euró egy cserekapusra nem renget meg egy komoly BL-indulót sem.

Bogdán Ádámot azért igazolta le a Liverpool, hogy Mignolet-t nyomás alatt tartsa, de simán lehet, hogy megkapja a Ligakupát és a sokkal rangosabb FA-kupát.

Megyeri Balázs a Getaféban próbálhatja meg újra, az Olympiakoszban volt első számú, de végül kiszorult, és el is jött a görög bajnoktól.

Dibusz egyszer – akár már jövőre – eljuthat a Hertháig, hiszen a kapusedzője is magyar lenne, Petry Zsolt. Amikor Király ott volt, vagy épp Angliában, az előfutára lehetett volna a magyar képzésnek, hiszen a finnek, a dánok, a lengyelek is úgy lettek érdekesek, hogy valaki törte a többiek előtt az utat, és felhívta a társaira a figyelmet. Olyan számban azonban a magyar kapusok nem érvényesültek, mint a felsorolt nemzetek.

Kisebb nemzeteknek már bejött

A finn kapuslegenda, Antti Niemi amellett, hogy 67-szer védett a válogatottban, az öt legdrágább finn kapusátigazolásból háromban is részt vett: amikor a Heart of Midlothianhez (400 ezer euró), a Fulhamhez (1,5 millió) és a Southamptonhoz (3 millió) került.

A dánoknál a már a Manchester Unitedben védő Anders Lindegaard a rekorder 5 millió euróval, de nem lehet elmenni olyan nevek mellett, mint az Aston Villához 3 millióért igazolt Thomas Sörensen, a legendás Peter Schmeichel fia, Kasper, aki két igazolással is a dán top 5-ben van (1,75 és 1,68 millió euró). Az idősebb Schmeichel 27 évesen, 1991-ben került a Unitedhez, érte akkoriban 750 ezer eurót adtak, de inflációval alighanem ő lenne a legdrágább náluk.

A lengyelek még jobban állnak, Jerzy Dudek megfordul a Liverpoolban és a Real Madridban is, Lukasz Fabianski az Arsenalban védett, Artur Boruc pedig a Celtic és a Fiorentina kapujáért felelt. Dudek a rekorder 7,4 millióval, Fabianskiért az Arsenal 4,35-öt adott, míg Boruc a kölcsöndíjjal együtt 2,3 millióért ment a Celticbe, onnan pedig 2,5-ért tovább. Przemyslaw Tytont 2,5 millió euróért vitte a PSV három éve, de még Tomasz Kuszczak is megfordult a Manchester Unitedben 4,3 millió eurórért.

Az viszont még nem nem világos, hogy ez csak egy rövid kísérletezés, vagy egy új korszakot nyitó újítás – ha igen, akkor 2014 és 2015 nyarán a legnagyobb klubok bő évszázados hagyományt rúgtak fel a semmiből.