Levente, Irén
17 °C
27 °C

A Sparta frászt hozott Európára: Rómában ütötték ki a Laziót

2016.03.17. 21:00

Három mérkőzéssel kezdődtek csütörtökön az EL-nyolcaddöntőinek visszavágói, a Sparta Praha pedig egyből gondoskodott is a nap meglepetéséről, hiszen a prágai 1-1 után már a 12. percben 2-0-ra vezettek a Lazio ellen idegenben. Sőt, ezután sem álltak le, a szünetig lőttek még egyet, eldöntve a továbbjutást.

A csehek első gólját Bořek Dočkal lőtte egy kapáslövésből, majd Ladislav Krejčí hihetetlenül higgadt helyezése jött, a végeredményt pedig Lukáš Juliš lövése állította be. A Sparta Praha ezzel a Lazio történetének második legnagyobb otthoni európai kupavereségét hozta össze, egyedül a Chelsea tudott 4-0-ra nyerni Rómában ellenük.

A Lazio kiesésével az összes olasz csapat elfogyott az európai sorozatokból még a negyeddöntők előtt.

A korai spanyol rangadón sokáig úgy tűnt, hogy a Valencia és Gary Neville végre örülhetnek valaminek, hiszen Santi Mina és Aderllan Santos góljaival már a félidőig megfordították a párharcot a Bilbao ellen, a 75. percben viszont Raúl Garía egy csodás sarkazással ziccerbe hozta Adurizt, aki nem is rontott, így a 2-1-es vereség ellenére idegenben lőtt gólokkal az Athletic ment tovább a legjobb nyolc közé. Ráadásul Neville-t ki is állították a mérkőzésen.

A Bayer Leverkusen otthon csak egy 0-0-t tudott játszani a Villarreal ellen, ami a spanyolok továbbjutását jelentette, hiszen otthon 2-0-ra nyertek.

A további öt nyolcaddöntőt este 21.05-kor kezdik.

Európa Liga, nyolcaddöntő, visszavágók:

Lazio (olasz)-Sparta Praha (cseh) 0-3 (0-3)

gól: Dockal (10.), Krejci (12.), Julis (44.)

    Továbbjutott: a Sparta Praha, 4-1-es összesítéssel.

Bayer Leverkusen (német)-Villarreal (spanyol) 0-0

    Továbbjutott: a Villarreal, 2-0-ás összesítéssel.

Valencia (spanyol)-Athletic Bilbao (spanyol) 2-1 (2-0)

gól: Santi Mina (13.), Santos (37.), illetve Aduriz (76.)

    Továbbjutott: az Athletic Bilbao, 2-2-es összesítéssel, idegenben lőtt góllal.

    később:

Anderlecht (belga)-Sahtar Donyeck (ukrán) 21.05 (az első mérkőzésen: 1-3)

Braga (portugál)-Fenerbahce (török) 21.05 (0-1)

Manchester United (angol)-FC Liverpool (angol) 21.05 (0-2)

Sevilla (spanyol)-Basel (svájci) 21.05 (0-0)

Tottenham Hotspur (angol)-Borussia Dortmund (német) 21.05 (0-3)