BL-sorsolás: nagy esélyt kapott a Honvéd
További Futball cikkek
- Gabriel Jesus volt a vendégek nyerőembere, kiütötte ellenfelét az Arsenal
- Schäfer András gólt szerzett, csapata mégis csúfosan kikapott
- „Nagyon hibáztam, mérhetetlenül sajnálom" – megtörte a csendet a balhéba keveredett sportigazgató
- Tovább fogy Guardiola levegője, újabb pofonba szaladt a Manchester City
- A magyar válogatott játékosa szerződést hosszabbított a Puskás Akadémiával
Pénteken kisorsolták a Bajnokok Ligája 3. selejtezőkörének párosításait, illetve lehetséges párosításait.
A Hapoel Beer Sheva-Honvéd második körös párharc továbbjutója a Zalgiris Vilnius-Ludogorec továbbjutójával játszik a negyedik, utolsó BL-selejtezőkörért.
A Honvéd 2-1-re kikapott Izraelben, az első meccsen, míg a Litván Vilnius szintén 2-1-re verte a bolgárokat otthon, vagyis mindkét páros teljesen nyitott.
Ha a Honvéd továbbmegy, de a Vilniustól/Ludogorectől utána kikap, átkerül az Európa Liga utolsó körös selejtezőjébe. Ha viszont kiveri a Hapoelt, aztán a Vilniust/Ludogorect is, a BL utolsó körében játszhat a főtábláért, ahol ha veszít is, már biztos EL-főtáblás.
Vagyis elég jók a Honvéd kilátásai, sokkal nehezebb ellenfeleket is kaphatott volna.
A Honvéd a Hapoelt jövő szerdán fogadja a visszavágón.
Lett egyébként egy szuperpáros is a sorsoláson, a francia harmadik Nice - Balotelli csapata - a holland második Ajaxszal játszik.
Az Európa Ligában is sorsolták a 3. kört. A Videoton, ami az első meccsen 3-0-ra verte idegenben észt ellenfelét, így sanszosan továbbjut, az utolsó előtti EL-selejtezőkörben jól belehúzott: a Bordeaux-val játszhat.
A Fradi, ami csütörtökön drámai meccsen, 2-0-ról 4-2-re kapott ki itthon a Mytjillandtól, a lengyel Arka Gdyniával meccselhetne, ha valamilyen csodával fordítana Dániában a visszavágón.
Az EL-selejtező 3. fordulójának párosítása:
Girondins Bordeaux (francia) - Nomme Kalju (észt)/VIDEOTON
Arka Gdynia (lengyel) - FERENCVÁROS/Midtjylland (dán)
PSV Eindhoven (holland) - Osijek (horvát)/Luzern (svájci)
Norrköping (svéd)/Trakai (litván) - Shkëndija (macedón)/HJK Helsinki (finn)
Krasznodar (orosz) - Slovan Bratislava (szlovák)/Lyngby (dán)
Sturm Graz (osztrák)/Mladost Podgorica (montenegrói) - Fenerbahce (török)
Panathinaikosz (görög) - Gabala (azeri)/Jagiellonia Bialystok (lengyel)
Shamrock Rovers (ír)/Mladá Boleslav (cseh) - Kairat Almati (kazah)/Skënderbeu (albán)
Austria Wien (osztrák) - Progres Niederkorn (luxemburgi)/AEL Limasszol (ciprusi)
Dinamo Zagreb (horvát) - Vaduz (liechtensteini)/Odd (norvég)
Dinamo Bucuresti (román)-Athletic Bilbao (spanyol)
Olimpik Donyeck (ukrán)-PAOK (görög)
Östersunds (svéd)/Galatasaray (török) - Inter Baku (azeri)/Fola Esch (luxemburgi)
Makkabi Tel-Aviv (izraeli)/KR Reykjavík (izlandi) - Panioniosz (görög)/Gorica (szlovén)
Valletta (máltai)/Utrecht (holland) - Haugesund (norvég)/Lech Poznan (lengyel)
CSU Craiova (román)-AC Milan (olasz)
Bröndby (dán)/VPS Vaasa (finn) - Hajduk Split (horvát)/Levszki Szófia (bolgár)
Gent (belga) - Altach (osztrák)/Dinamo Breszt (fehérorosz)
Astra Giurgiu (román)/Zirë (azeri) - Olekszandrija (ukrán)
Everton (angol) - Ruzomberok (szlovák)/Brann (norvég)
Aberdeen (skót)/Siroki Brijeg (bosnyák) - Apollon Limasszol (ciprusi)/Zaria Balti (moldovai)
Irtis Pavlodar (kazah)/Crvena zvezda (szerb) - Sparta Praha (cseh)
Beitar Jerusalem (izraeli)/Botev Plovdiv (bolgár) - Marítimo (portugál)
Zenit (orosz) - Trencín (szlovák)/Bnei Jehuda (izraeli)
Olympique Marseille (francia)-Oostende (belga)
Freiburg (német) - Valur Reykjavík (izlandi)/Domzale (szlovén)
Cork City (ír)/AEK Larnaca (ciprusi) - Rabotnicki (macedón)/Dinamo Minszk (fehérorosz)
Zeljeznicar (bosnyák)/AIK (svéd) - Braga (portugál)
Liepaja (lett)/Suduva (litván) - Sion (svájci)