Szilárda
-2 °C
7 °C

Gulácsi vállalja a felelősséget a hibáért, sajnálja

D  YT20171007007
2017.10.08. 07:02

Jól kezdtük ezt a meccset, de sikerült elrontanom a csapatnak ezt a teljesítményemmel. Nemcsak elcsúsztam, már a labdaátvétel sem volt jó, onnantól csak próbáltam javítani a hibámat, de nem sikerült

– nyilatkozta a Svájc elleni 5-2-es vereség után Gulácsi Péter, az RB Leipzig kapusa, aki úgy kapta az első gólt, hogy egy hazaadás után átvette a labdát, majd elesett, így Granit Xhaka az üres kapuba passzolhatott.

Elmondta, általában ő nem az a kapus, aki sokat hibázik, de a szombati meccsen nagyon összejöttek a dolgok, ezért elnézést kért a társaitól és a szurkolóktól is.

"Az első gól alapjaiban határozta meg a mérkőzést, addig talán ha egy lehetőségük volt a svájciaknak. Onnantól nyíltabban kellett játszanunk, így több területe maradt az ellenfélnek, ezt pedig kihasználta" - vállalta a felelősséget hibájáért a német bajnoki ezüstérmes lipcseiek játékosa.

A tízpontos magyarok az utolsó, keddi fordulóban Feröer-szigetek csapatát fogadják a Groupama Arénában, ahol egy pont is elég számukra a harmadik hely megtartásához. Mivel előrébb nem tud lépni a nemzeti együttes, így - ahogy 1986 óta mindig - biztosan lemarad a vb-ről.