Lehet pozitívan is értékelni az olimpiai selejtezős bukást

A hétvégi jégkorong olimpiai selejtezőn nem sikerült kiharcolnia a továbbjutást a magyar jégkorong-válogatottnak. Ahogy négy éve, megint Budapesten buktunk el, de a Hollandiával szembeni bukáshoz képest kicsit más a vereség íze.

Rich Chernomaz magyar szövetségi kapitány szavait kölcsönvéve:

Nagyon furcsa érzés, ez az első torna az életemben, amikor három meccsen összesen egyetlen gólt kaptunk, és mégsem tudtuk megnyerni a tornát.

Egyben értékmérő is volt ez a hétvége, megpróbáltunk választ kapni rá, hol is tartunk három hónappal az év legfontosabb eseménye, az oroszországi A csoportos világbajnokság előtt.

Egy biztos, a Sportaréna átka tovább kísért. Most már sorozatban negyedszer - és egymás után másodszor büntetőkkel - bukunk el fontos meccset a Papp László Arénában. És valóban meleg van a csarnokban és a jég minősége - amelyre a játékosok is sokat panaszkodtak - valóban csapnivalóan gyenge, de nem a babona és nem a körülmények vezettek a mostani bukáshoz.

A képletből az  első két meccset most vegyük ki, mert azt mindenki jó előre tudta, hogy az észtek és a litvánok ellen is sokkal jobbak a magyarok. A balti országok ellen inkább a taktika csiszolása, a speciális egységek munkája volt az első számú szempont és persze az önbizalom növelés. Azt is sejtettük, hogy a lengyeleknél is jobbak vagyunk, és aki végigkísérte a vasárnapi meccset, annak egyet kell értenie ezzel a megállapítással.

Az volt az alap, hogy Chernomaz nem fog új csapatot építeni sem az olimpiai selejtezőre, sem pedig a világbajnokságra, ugyanakkor néhány hiányzó miatt kénytelen volt változtatni a kereten. Ennek pozitív hatása is volt, hiszen két fiatal, Stipsicz Bence és Galló Vilmos is bizonyíthatta, hogy helye van a legjobbak között.

Fontos erőfelmérő volt ez a Mol Ligából érkező játékosoknak is, hogy világversenyen mennyit ér a magyar bajnokság ereje. Nem csak Stipsicz is Galló, de a többiek is bizonyították, több hazai tehetségnek is helye van a válogatottban.

A kapuban Rajna Miklós és Hetényi Zoltán is kiválóan védett, előbbi 100 százalékos hatékonysággal, utóbbinak 94,74-es mutatója volt. A védelem magabiztosan állt a lábán, még úgy is, ha levesszük az észt és a litván meccset, egyetlen gólt volt kénytelen elkönyvelni, azt is a büntetőpárbaj során kapták.

Pechünkre a sérülések nemcsak a torna előtt, hanem közben is kísérték a csapatot. A lengyel meccs előtt kiesett Szirányi Bence, Gőz Balázsnak pedig az első harmadban lőtték el a lábát, így a csatársort volt kénytelen felforgatni Chernomaz, és Vas János visszább húzódott, testvére mellett remekül megállta a helyét.

A támadójáték azonban bizonytalan volt. Ami éppen a lengyelek elleni meccsen jött ki igazán. Bár Galló Vilmos sikeres bemutatkozása és két gólja is nagyszerű eredmény, a lengyelek ellen nem minden működött. 38 lövés ment a kapura, a ziccerekből akadt vagy féltucat, de azt a fölényt, amit azért lengyelek ellen Krakkó után itt Budapesten is érezni lehetett, nem sikerült gólra váltani.

Ha Galló hatalmas ziccere az elején bemegy, lehet, hogy az értékelés ezen passzusa más felütéssel kezdődik. Vas János, Sofron István és Nagy Gergő lőtte a legtöbbet a kapura, de ezekből csak két gól született. Bár a tornán a legjobb lett, a 13 emberelőnyös lehetőségből csak 4 gólt sikerült ütni. Tehát a helyzetkihasználásban és az emberelőnyös szituációkban feltétlen javulni kell májusig.

Az év utolsó ilyen könnyű meccsén nem sikerült sikerrel megvívni a csatát, a felkészülés most már kőkemény lesz négy borzasztó erős válogatott ellen, majd májusban garantáltan hét találkozó A csoportos ellenféllel szemben.

Április utolsó két hetében kétszer játszunk az osztrákokkal, majd a szlovének, a kazahok érkeznek és egy orosz liga válogatott érkezése várható.

Sok mindent kell még összerakni május 7-ig, a Szlovákia elleni vb-nyitómeccsre. Ne feledjük, utána Kanada, Franciaország, Finnország, Egyesült Államok, Fehéroroszország és Németország jön.

Óriási bravúr lenne Magyarország számára akár már egy pontszerzés is, de a hazai jégkorong fejlődése megállíthatatlan, bízunk benne, hogy rövidesen eljutunk legalább oda, hogy ne kelljen hosszú éveket várni egy újabb A csoportos részvételhez. És ez már sokkal nagyobb bravúr lenne, mint ha eljutottunk volna a 2018-as téli olimpiára, a dél-koreai Phjongcshangba, ahová még három masszív A csoportoson keresztül vezetett volna az út. Ha kiesünk a világbajnokságról, akkor sincs baj, két év múlva legyünk megint ott a legjobbak között. Akkor majd megint egy szinttel feljebb tehetjük a lécet.