A sikertelenséget megtörte, ezért kokainozott Kucsera
![D AS20130822028](http://kep.index.hu/1/0/910/9101/91017/9101751_29153b20a5c155d695b18e81180ef1ed_wm.jpg)
Nem indulhat a két hét múlva kezdődő, milánói kajak-kenu-világbajnokságon Kucsera Gábor, aki a júliusban adott mintája szerint kokainozott. Kucsera a Blikknek is elismerte a drogfogyasztást.
Azt mondta, óriási teher volt a vállán, hiszen régóta nem ért el sikereket, és nagyon sok múlott azon a versenyen. Ezt a terhet képtelen volt elviselni.
Ha nem tudtam volna nyerni a szolnoki második válogatón, minden bizonnyal az is versenyzői karrierem végét jelentette volna.
Lazítani akart, és most már tudja, hogy a legrosszabb utat választotta. Kárt okozott a sportágnak, ezt is belátta, és mint mondta, egy életen át szégyellni fogja magát, ezért mindenkitől, beleértve a családját is, elnézést kért.
Kucsera válogatott tagságát azonnal felfüggesztették.
A kajak-kenu sportot amúgy tavasszal rázta meg az első botrány, amikor a szúrópróbaszerűen elvégzett teszteken Dombvári Bence és Csipes Tamara bukott meg kokainnal. Az ő válogatottságukat is felfüggesztették, de idén még vízre szállhatnak.