Tour: kokainnal bukott le az egyik bringás

2015.07.10. 20:19

A Katyusa kerékpáros csapat a Tour de France pénteki, hetedik szakasza után bejelentette, hogy olasz versenyzője, Luca Paolini kokainnal fennakadt a doppingvizsgálaton. 

A 38 éves bringást azonnal hazaküldték, írja az MTI. 

A kokain fogyasztása csak verseny közben számít doppingvétségnek, valószínűleg Paolini is a Tour előtt fogyasztotta, de a kábítószer bomlástermékei még szervezetében maradtak. A taőasztalatok alapján négy-tíz napig mutatható ki még fogyasztása után a kokain. Az olasz bringást a negyedik szakasz után vitték ellenőrzésre. Paolini kérheti még a B próba elvégzését, ám ha az is pozitív lesz, akár négyéves eltiltást is kaphat.

2012 óta ez az első eset, hogy egy kerékpáros a Tour közben bukik meg a doppingvizsgálaton. Három évvel ezelőtt Fränk Schlek vízhajtóval akadt fenn.

A profik között 2000 óta tekerő Paolini nyert már szakaszt a Giro d'Italián és a Vuelta a Espanán, míg idén megnyerte a Gent-Wevelgem egynapos versenyt is. A mostani Touron összetettben a 168. helyen állt, hátránya közel 47 perc volt az éllovas brit Chris Froome mögött.