Ennyi gól, hát, mit mondjak, nem kevés

Lékai Máté 26 góllal vezeti a férfi kézilabda Bajnokok Ligája góllövőlistáját három forduló után. Momir Ilics vagy Marko Vujin, a szegedi Balogh Zsolt is volt kedvező pozícióban ezen a listán, de klasszikus irányító mostanában nem vezette a rangsort.

Vagyis minden találatáért megdolgozott. Ez aztán végképp nem gyakori a sportágban.

„Azzal jobban is jár a csapat, ha nem én állok oda a büntetőkhöz, vannak sokkal felkészültebbek nálam. Egy kicsit sajnálom, hogy nem jött össze a kilencedik gólom Bresztben, beugrottam, de Pesic kikapta a labdát a bal felsőből. A háromszor 9 gól nem sikerült, sőt, ha már itt tartunk, ha bemegy a másik elhibázott lövésem is, akkor 10 gólos lehettem volna. Az mégiscsak jobban nézett volna ki, ugye?” - így kezdtük a beszélgetést.

Az irányító Celjében kilenc, a Flensburg elleni hazai rangadón ismét kilenc gólt lőtt, Bresztben jött össze a nyolcas, és a már említett védés a horvát Pesictől, aki régebben volt a magyar klub kapusa is.

Tizenegy kiló

Lékai 80 kilósan tért haza a szlovén Celjétől 2014-ben – két évet töltött a városban, előtte kettőt Szegeden –, most pedig 91 kiló (a 190 centijéhez). Töredelmesen bevallotta, nem mind izom, ami felment rá azóta, de természetesen ő is érzi, egyszerűbb így az élete a védők között, és tett is érte, hogy ne lehessen könnyen eltolni, lefogni.

„A gyorsaságom, úgy látszik, megmaradt, de még olykor így is 100 vagy 110 kilós védőkkel kell felvennem a harcot, még egy súlycsoporttal lejjebb vagyok.

Érettebb lettem, fejlődtem, a kilók mellett ez is közrejátszik az idei jó formában.

Érzékeli, hogy a Veszprém növelte a sebességét az előző évhez képest az első három meccsen, de még most sem érték el a Celje szintjét. Igaz, a szlovénok másban nem annyira jók, nincsenek magas átlövőik, ezért ők rá is voltak kényszerítve mindig a nagy tempóra, más fegyverük nem volt, sztárokat sem tudtak igazolni.

Sok gyakorlással lehet azt elérni, hogy nagyjából vakon is tudja, hol áll a szélső, egy lerohanásnál merre fut Nagy László, hol találja a beállót. Nüanszok döntenek arról, hogy egy gyors támadásnál jó döntést hozzon, ezért fejlődni mindig lehet és szükséges is.

Felvetettem Lékainak, és a testbeszéde is ezt sugallta az idei meccseken, hogy már nemcsak irányító, hanem vezér is. Ahogy utasítja és mozgatja a társait egy támadásnál, kitalálja, melyik figurának kell következnie. Vagy ahogy hergeli magát és a társait, de fülig érő szájjal adta oda például a megtörölt labdát a zsűrielnöknek, ami elgurult az asztalról.

A mindenkori veszprémi irányítónak vezérnek kell lennie.

Én csak örülök, hogy nem lógok ki a sorból. Remélem, a többiek is így gondolják. A világ közvetlen élvonalához tartozó csapatban muszáj az irányítónak átlag felett játszania, hiszen azért lesz átlag feletti a csapat teljesítménye. Szerencsére sikerült nekem is. Tisztában voltam vele, hogy

Aron Palmarsson távozása után megkapom az esélyt. Kényszerhelyzet lett, de abban csak bízni tudtam, hogy ilyen szinten tudok vele élni. Ennyi gól, hát, mit mondjak, nem kevés.”

Majd arra külön kitért, hogy a gólok mellett a gólpasszai is fontosak, mert az ő posztján a társak helyzetbe hozása is elengedhetetlen.

Nem viseli meg egyáltalán, hogy sokat kell a pályán lennie, és lehetne arról okoskodni, hogy a két kimaradt ziccer azért maradt ki, mert kevés pihenőhöz jutott, de ő inkább abból indul ki, mindkettőt értékesítenie kellett volna.

Olvasott ő is arról korábban, amikor egy játékos arról beszélt, mennyit jelent a bizalom. Most, hogy ő is szárnyakat kapott, adódott a kérdés, tényleg ebben keresendő a titok? Semmi más?

„Jó érzés a bizalom, persze, és nagy erőt is ad. Most érzékelem csak igazán, még ha közhelyes is. És akármennyire bullshit, de ez tényleg flowállapot. Hú, most meg a magyar szavakat sem találom hirtelen.

Egy biztos, megnyugvást nem ad nekem a jelenlegi helyzet, és nem is adhat, mert az nem jó tanácsadó.

Nem tudom, meddig lehet fenntartani ezt a gólszámot, lesznek még rossz meccsek is majd, de jó lenne, ha sokáig kitolnám ezt a periódust.”

Visszakanyarodtunk egy kicsit a múltba, hogy jutott el idáig, és a londoni olimpiával kezdtük. Egészen pontosan az Izland elleni felülmúlhatatlan izgalmakat hozó negyeddöntővel. Fazekas Nándor hetesvédése után előre került a labda, Iváncsik adta Lékainak, aki pedig minimálpulzussal megcsinálta a cselt, felnézett, és bedobta a hosszabbítást jelentő gólt. (27-27)

Nem ezzel nyertük meg a meccset, de a szurkolók többsége inkább erre emlékszik, mintsem hogy Császár Gáboré volt az utolsó, 34. gól a második hosszabbításban, amire már nem tudtak válaszolni.

„Vagy két évig azonosítottak ezzel a góllal,

bár én egyszer sem néztem még vissza azt a meccset, így csak az akkori érzet van meg, valahogy el kellett tennem a labdát a kapus mellett.

Aztán jött az az egész pályás, ugyancsak Izland ellen, a 2014-es Eb-n. Akkor utána meg az a Lékai voltam. Csapaton belül gyakran előjön amúgy az olimpiai meccs, és az a lövés, nagy élmény volt mindannyiunknak. Legutóbb talán épp Mikler Roli hozta fel. Akkor én voltam a legfiatalabb, most meg ott tartunk, hogy lassan én leszek a legidősebb, így telnek az évek.”

A 2016-os olimpia neki is fájó pont, hogy nem jutottak ki, különösen, hogy nem kapta meg az esélyt sem az utolsó tornán, Talant Dujsebajev ugyanis váratlanul kihagyta az Eb-csapatból.

A kihagyás

„Akkor zavart, nem értettem, miért történt, de szerencsére azon a döntésen már túltettem magam, lezártam gyorsan. Nem is jutott eszembe idén. Bár magyarázatot a mai napig nem kaptam rá, miért nem voltam a csapat tagja. A segítők sem indokolták. A döntést persze el kellett fogadni, vállalta érte a kapitány a felelősséget, ha a fejemre állok, akkor sem változtattak volna rajta.”

(Dujsebajev az Eb után távozott is a válogatottól.)

Az okokat elsősorban magában kereste, min kell változtatnia a jövőben, az egész pályafutását ez a szemlélet jellemezte, ha csalódás érte. Nem rohant pszichológushoz, megpróbált önmagában rendet rakni, számot vetni. Pszichológusa most sincs, lehet, hogy ez nem jó, de ilyen típus. Nem tartja magát lelkizősnek, gondolkodónak annál inkább.

Őszintén és realistán szembe tudok nézni magammal.

Arra neveltek otthon, hogy egy rossz passzért én vagyok a hibás, nem lehet arra fogni, hogy a másik nem kapta el. Ne hárítsam a felelősséget, mert az tévút. Ma már nem fontos, mi történt tavaly januárban, mert rég elmúlt. A végeredményt pedig ismerjük: hiányoztunk Rióból, az a kellemetlenebb. Sokszor kérdezték, és még fogják is, van-e elégtétel bennem. Elégtétel akkor lehetett volna, ha a Final Fourban megverjük a Kielcét. De az sajnos nem jött össze, ráadásul egy elég emlékezetes meccs után kaptunk ezüstöt 2016-ban. Az az év így rosszabbul nem is sikerülhetett volna.”

Nem várja kiemelt figyelemmel a Kielce elleni meccset október 15-én – a lengyelek edzője még mindig Dujsebajev -, mert mindegyiket ugyanúgy várja a BL-sorozatban. Ha meghallja a BL-himnuszt, és érzékeli azt az 5 ezer embert a veszprémi arénában, ünnepi hangulatba kerül. (Vasárnap a Kiel jön Veszprémbe, 17 órától a Sport1 közvetíti.)

Nincs speciális gólöröme, nem is készül rá, mert a gólokra még csak-csak emlékszik, hogy mi történik utána, arra már kevésbé.

„Tudom, ez is közhelyes, de

egy játékos nem kaphat egy hazai meccsnél nagyobb ajándékot.

Jól megy a csapatnak, nekem is, boldogok a szurkolók. A kölni döntőt várom már nagyon, még ha nagyon hosszú is az út addig. Boldog vagyok, menyasszonyom van, jövőre esküvőt tervezünk.”

**

Lekai Mate (@lekaimate) által megosztott bejegyzés, 2017. Jún 19., 12:37 PDT

Kiss Ramóna, a Barátok közt egykori színésznője, az X-Faktor műsorvezetője lesz Lékai felesége, nem véletlenül jelenik meg egyre gyakrabban a Veszprém meccsein.

A játékos úgy gondolja, nem is hitte korábban, mennyire fontos és elengedhetetlen a jó teljesítményhez a kiegyensúlyozott családi háttér. A saját sorsán mérhette le, mennyit ér, gólokat jelent.

Mivel ezzel elég magasra dobta fel a labdát, meg is kérdeztem, hány gól a menyasszonyáé az eddigi 26-ból.

Huszonhat.