Illés
15 °C
35 °C

Eldőlt, Gyurta Dániel szakít edzőjével

2016.10.21. 09:01

A londoni olimpiai bajnok mellúszó felkészülését a továbbiakban nem a Széles Sándor, Kovácshegyi Ferenc, Virth Balázs hármas, hanem egyedül Nagy József segíti, aki augusztusban tért haza Kanadából - erről a világ- és Európa-bajnok versenyző tájékoztatta a közmédiát. 

Gyurta a Nemzeti Sportnak elmondta, ha sarkosan akarna fogalmazni, nem ő váltott edzőt, hanem az edzője váltotta le őt, hiszen nem tudta elvégezni azokat a feladatokat, amelyekre szüksége lett volna a felkészülése során.

D  AS20160806476
Fotó: Kovács Tamás / MTI

"És még valamit hadd tegyek ehhez hozzá, mielőtt bárki is azzal vádolna, hogy a riói történet miatt van a váltás – nem, nem amiatt van. Akkor is így történt volna minden, ha világcsúccsal megvédem az olimpiai bajnoki címemet kétszáz mellen. Maradok az UTE csapatában, akárcsak korábbi edzőim, de mostantól Nagy József irányításával készülök.”

Nagy József kiemelkedő eredményeket ért el tanítványaival a tengerentúlon, az 1992-es barcelonai olimpián aranyérmet nyert az amerikai Mike Barrowmannal 200 méter mellen, valamint Ananamay Pierse három éven keresztül tartotta a kétszáz női mell világcsúcsát. 

Gyurta még hozzátette, az élet bizonyította, ahogy Hosszú Katinkának, Cseh Lászlónak, de például Kozák Danutának és Szilágyi Áronnak is szüksége volt az új ingerekre, neki is kellett a váltás. 

"És azt is tudtam, ha váltok, akkor csak Nagy József jöhet számításba. Úgy terveztem, hogy Kanadában folytatjuk együtt a munkát, de így, hogy a családjával hazaköltözött, még könnyebbé vált sok minden.”

Nagy József a sportnapilap hasábjain elmondta, hiába volt jó állása, jó fizetése és jó eredményei is, vágyott haza, ezért is költöztek vissza Kanadából. Korábban volt kapcsolata Gyurtával, az úszó gyakran kérte ki a szakember tanácsát. Hozzátette, semmi biztosat nem ígért Gyurtának:

Mert ez nem olyan ám, hogy odamegyek a kályhához, beleteszek öt lapát szenet, és öt perc múlva melegebb lesz. Ahogy Kanadában, most sincs bennem semmiféle teljesítménykényszer.

Gyurta Dániel a részletekről, továbbá kapcsolatáról Széles Sándorral exkluzív interjút ad péntek este az M1-en 18:30-tól.