Az ellenfél Montenegró lesz csütörtök este 20.15-től. A tét a döntőbe jutás mellett az olimpiai kvóta is, aki nyer, ott van Rióban.
Mi már rá sem dobtuk, ez a védés zárta a negyeddöntőt.
Majdnem meg is szerezte a labdát, de gól így sincs, mert Nagy kapufára tol egy lövést.
Három gól a végére, 1:47 a meccsből.
A víz alatti kamera majdnem felnőttfilmes jeleneteket mutatott, hárai kapta el az ellenfél fecskéjét, és csavart rajta párat.
De még kettővel vezetünk, ez a fontos.
Védett a kapus. Az utóbbi két támadásunkat elkapkodtuk, ha az újabb labdaszerzésünk után lőnénk egyet, tényleg eldőlne.
Összehasonlításképp, a horvát kapus: 46%. Köszönjük a tévés kollégáknak.
De most a horvátok kértek időt. Nagy 73,3 százalékkal véd, továbbra is remek, Pavicot 46 százalék fölé hoztuk fel.
Közben közelről dobtak fölé a horvátok.
Hárommal megyünk, innen nem fogjuk elveszíteni, sőt, inkább megnyerjük. persze van még hátra bőven.
Először vezetünk hárommal, Varga is pont három gólnál jár.
A második a kapufáról jön vissza, szoros eredménnyel, de magyar előnnyel jön a negyedik negyed.
Fordulunk is.
Előnyben voltunk, és elmehettünk volna három góllal, ami a játékunkat látva azt jelentette volna, hogy lezárjuk a meccset. Hosnyánszky középre lőtt, a kapus könnyen védte.
Erdélyi után Manhercz.
Időt is kérünk előtte.
Nem tudunk ellépni három góllal.
De páros kiállítás jön.
Be a bal pipába, ha két gól előnnyel tudnánk menni az utolsó negyedre, az nagy lépés lenne. Jobban játszunk eddig, a kapufákkal meg szerencsénk van, illetve Nagy Viktor véd kiválóan.
Bő hat perce nem dobtunk gólt, eddig.
Hármat lőttek eddig a horvátok, mind kijött a lécről egyelőre.