Nem halott a Nook
A Barnes & Noble a vártnál sokkal rosszabb negyedéves eredményeket jelentett, 87 millió dollár a veszteségük a tavalyi 40 millió dolláros veszteséggel szemben. A meglepő hír azonban nem ez, hanem hogy a cég elnöke, Leonard Riggio mégsem választja szét a Nook üzletágat a cég többi részétől.
Bár a cég júniusban még arról beszélt, hogy nem fog több Nook tabletet gyártani, most azt mondják, hogy félreértették szavaikat. A Barnes & Noble házon belül folytatja majd a fekete-fehér e-könyv-olvasók gyártását, a színes Nook tabletekhez pedig külső cégeket von majd be.
Azt is leszögezték most, hogy nem vonulnak ki teljesen a színes kijelzős készülékek gyártásából, csak csökkentik szerepüket. Hogy mutassák, mennyire komolyan gondolják benn maradásukat az üzletben, még a karácsonyi szezon előtt bemutatnak legalább egy tabletet vagy e-könyv-olvasót, de további készülékek vannak fejlesztés alatt.
Az eladási adatokat nézve azonban elismerték, hogy nem sikerült kellően felkelteni a vásárlók érdeklődését a Nook termékek iránt, egyszerűen nem fogy elég Nook Simple Touch olvasó, Nook HD és HD+ tablet. Az eladások 23,1 százalékkal csökkentek, pedig a kiadó 99 dollárra csökkentette a Nook Simple Touch árát és ingyenes videóalkalmazásokat is adtak mellé.