Jenő
3 °C
8 °C

Vizsgálják a japán bitcointőzsde összeomlását

2014.02.26. 09:08

A japán hatóságok vizsgálják a Mt. Gox nevű bitcointőzsde hirtelen összeomlását, a Reuters szerint ez volt az első reakciója a hatóságoknak a tegnapi zavar miatt. A Mt. Gox az egyik legnagyobb bitcointőzsde, kiesése komoly gondot okozhat a virtuális pénznek.

Jelenleg az érintett pénzügyi hatóságok, a rendőrség, a pénzügyminisztérium az információgyűjtés szakaszában van. A Bank of Japan azt mondta, ők nem érintettek, de a japán nemzeti bankot nagyon is érdekli, mi történt.

Az Mt. Gox közben közleményben jelezte, hogy meghatározatlan időre felfüggesztették a kereskedést. Mark Karpeles vezérigazgató csak emailben válaszolt a Reutersnek, azt mondta, hogy éppen fordulóponton áll az üzletelés, de semmilyen részletet nem árulhat el, mert mások is érintettek az ügyben. A tőzsde már hetek óta küzd kifizetési problémákkal, és jelentősen csökkent a forgalma is. A vezérigazgató, Mark Karpelès pedig hétfőn lemondott a Bitcoin Fundation vezetőségében betöltött posztjáról.

A bitcointőzsde körüli zavar miatt tegnap nagyot zuhant a bitcoin árfolyama, a japán tőzsdén 135 dollárt adnak egy bitcoinért, addig a második legnagyobb Bitstampen 427 dollárt ér egy egysége.

Az Mt Gox-nak közel egymillió ügyfele volt, akik összesen körülbelül 410 millió dollárt vesztettek, és most szeretnék tudni, hogy mi lesz a pénzükkel. Mivel az Mt Gox nem egy bank, ezért nem védi a hagyományos a felhasználóit, nincs semleges harmadik szereplő (nem áll mögöttük egyetlen központi bank sem), és nem nyújt biztosítást arra az esetre, ha kár éri az ügyfelet.