Profi arcfelismerőt fejlesztett a Facebook
További Tech cikkek
- Olyat hibát produkál a Windows, hogy garantáltan mindenki kiugrik a székéből
- Könnyen megeshet, hogy a Google kénytelen lesz eladni a Chrome-ot
- A Huawei hivatalosan is bejelentette, előrendelhető a Mate 70
- Lesöpörheti Elon Musk X-ét a Bluesky, már a Google is relevánsabbnak találja
- Ezek a leggyakrabban használt jelszavak – érdemes változtatni, ha ön is használja valamelyiket
A Facebook bejelentette, hogy fejlesztettek egy Deepface nevű arcfelismerő szoftvert. A Deepface kifinomult algoritmusaival már-már emberi pontossággal megállapítható, hogy két fényképen ugyanaz az ember látható-e.
Lássuk, mit jelent ez adatvédelmi szempontból.
- A Facebooké a világ legnagyobb képadatbázisa.
- Több százmillió aktív felhasználójuk van; ők gyakran töltenek föl magukról képeket.
- Ezeken vagy megjelölik magukat, vagy nem.
- Ha nem, az se baj, a Deepface 97,25 százalékos pontossággal megállapítja, hogy két lefényképezett arc azonos-e.
- A Facebook felmérése szerint az embereknél ugyanez az arány 97,53 százalékos, vagyis a résztvevők alig fél százalékkal teljesítettek jobban, mint a szoftver.
Mesterséges intelligencia áll mögötte
A Deepface-t a Facebook három kutatója és egy tel-avivi professzor készítette. Ha mutatunk a szoftvernek egy arcot – akár csak kinyomtatva is –, a szoftver elkezdi feldolgozni az arc jellegzetes ismertetőjegyeit, és azonosítja a célszemélyt. Itt például látható, ahogy Sylvester Stallonét azonosítja a gép.
A Facebooknak már most is van arcfelismerő szoftvere; ez javasolhatja az ismerőseinknek, hogy jelöljék be a fotókat, amiket feltöltünk. Ilyenkor meghatározott paraméterek, például a szemek közti távolság vagy a fül és a szem formája alapján próbálja azonosítani a fotón szereplő személyt.
A Deepface ennél egy fokkal kifinomultabb, ugyanis deep learning szoftver. A deep learning a mesterségesintelligencia-kutatásnak az az alterülete, amelyik a rendezetlen adathalmokban keres rendszert. A kutatók ráadásul egy olyan központi hálózatot is létrehoztak, ami az állatok központi idegrendszeréhez hasonlóan működik; a Deepface így jobb találati eredményeket érhet el.
Egy kísérlet, jól megfontolt szándékkal
A Deepface egyelőre csak egy kísérleti projekt, a Facebook 1,23 milliárd regisztrált felhasználója nem férhet hozzá a programhoz. Ugyanakkor Mark Zuckerberg, a cég vezérigazgatója a részvényeseknek már korábban is említette, hogy szeretne javítani a Facebook mesterségesintelligencia-szoftverein. Zuckerberg nem is állna meg az arcfelismerésnél: még a bejegyzések szövegeit is elemeztetné, hogy a rendszer következtethessen az illető hangulatára vagy a szövegkörnyezetre.
Mindez a Facebook növekedését szolgálja. A cég üzleti modellje közismerten a közösségi hálózatról begyűjtött felhasználói adatok értékesítésére épül, ezért fontos, hogy a cég minél jobban megismerje a felhasználóit. Így ugyanis sokat javíthatnak a célzott hirdetések hatékonyságán.
Ez persze nem mindenkinek tetszik. Egyes kormányhivatalok az adatbiztonság miatt aggódnak. A Facebook korábbi arcfelismerő szoftverét Európában már betiltották, és arra kötelezték a céget, hogy törölje a kapcsolódó adatokat is.