A Microsoft a BBC-nek megerősítette, hogy egyes felhasználók problémákat észlelhetnek az Outlook-fiókjukkal. Elképzelhető, hogy az érintettek nem tudnak emaileket küldeni vagy fogadni.
A Downdetector honlapján – ami azt ellenőrzi, hogy egy-egy szolgáltatás elérhető-e – több száz hozzászóló panaszkodik az Outlookra. Az egyik leggyakoribb probléma, hogy az email küldés után nem jut el a címzetthez, hanem az elküldésre váró levelek (drafts) közé kerül.
A Microsoft arról tájékoztatott, hogy váratlan hiba lépett föl, és már dolgoznak a javításon. A probléma nem érinti az összes Outlook-felhasználót; úgy tűnik, főleg Európa érintett a leállásban. A Microsoft a hiba helyreállításáig egy alternatív infrastruktúrát használ a levelek továbbításához.
Update: olvasóink visszajelzései alapján Magyarországon már ismét rendesen működik az Outlook. A Downdetector honlapja szerint azonban több európai országban még mindig akadozik a szolgáltatás; skót, ír és görög felhasználók panaszkodnak, hogy nem kapják meg a leveleiket. Sőt, egyesek arról írnak, hogy a probléma nem korlátozódik Európára: Jordánia, Dél-Korea, Libanon és Pakisztán is megszenvedi a szolgáltatás kiesését.