
A Microsoft csütörtökön 3 ezer biztonsági szakértő számára tette hozzáférhetővé a Vista tesztváltozatát. A szoftvercég ismertette az operációs rendszer védelmének erősítésére tett lépéseit. A remények szerint így megvédhetik a támadásoktól a felhasználó bizalmas adatait, köztük például a hitelkártyaszámát. A hackerek feladata az lesz, hogy ezt megpróbálják cáfolni.
"Látniuk és érezniük kell a működését. Azért vagyunk itt, hogy megmutassuk a munkánkat" - jelentette ki a Black Hat számítástechnikai biztonsági konferencián tartott beszédében Andrew Cushman, a Microsoft biztonsági részlegének vezetője.
Besétálnak a barlangba
A Microsoftot korábban komoly kritikák érték olyan biztonsági rések miatt, amelyek az üzleti felhasználóknak üzleti károkat okoztak, például a hálózat teljes összeomlásával. Mivel folyamatosan olyan bírálatok érték a szoftvercéget, hogy nem fordít elég erőforrást a termékei biztonságára, a Microsoft most megpróbálja meggyőzni a külsős szakértőket, hogy elmúltak azok az idők.
"Bemennek a barlangba, hogy meghúzzák a medve fülét" - kommentálta a fejleményeket Jon Callas, a titkosítási és biztonsági eszközöket fejlesztő PGP vezető szakértője. Callas szerint a Microsoft olyan emberekhez fordul, akik nem szívlelik a céget, akiktől eddig egy jó szót se kaptak, és akik most mindent meg fognak tenni, hogy a Vista hibáiba bele tudják verni a szoftvercég orrát.
A Vista lehet 2007 elején az első Microsoft termék, amely az alapoktól a "biztonságos fejlesztési életciklus" néven emlegetett stratégia mentén épült. Ahelyett hogy bonyolult új funkciókat tennének a fejlesztők fontossági listájának élére, a cégvezetés most elsősorban arra biztatja őket, hogy a kód gyenge pontjait keressék.
Biztonság nélkül nincs megjelenés
A Microsoft minden termékét, az XBoxtól kezdve a Word irodai alkalmazásig biztonsági szakértői csoport felügyeli, amelynek széles körű beleszólási joga van. Megtilthatják például a termék forgalmazását, amíg az nem felelt meg minden biztonsági teszten, emlékeztet a CNN.
A redmondi konszern ezen kívül évente konferenciát rendez a világ vezető biztonsági szakértőinek, akik megoszthatják egymással a számítógépes támadásokkal kapcsolatos tapasztalataikat. Andrew Cushman szerint ezek a bemutatók máris kifizetődtek.
A márciusi konferencián Johnny Long biztonsági szakértő részletesen ismertette a biztonsági rések Google-val való keresésének új módszerét. A beszélgetés után nem sokkal a Microsoft menedzserei kipróbálták az eljárást, és felfedeztek egy ügyfelet, akinél helytelenül beállított SQL adatbázisprogram futott.

Az oldalról ajánljuk
- Kultúr
Jesse Eisenberg: Elon Musk kijelentéseitől feláll a szőr a hátamon
Véleménye szerint Nemes Jeles László egy zseni.
február 28., 08:24
- Godmode
Wonder Womant a földdel tették egyenlővé
Semmilyen formában nem látjuk mostanában viszont a hősnőt.
február 28., 08:06
- Külföld
Csúnyán érhet véget az Egyesült Államok és Kanada 150 éves barátsága
A kanadaiak egyre dühösebben állítják, nem lesznek az 51. amerikai állam.
február 28., 08:33
- Kultúr
Nyilvánosságra került a segélyhívásról készült felvétel, amit Gene Hackman holttestének megtalálásakor rögzítettek
A kétségbeesett telefonáló a könnyeivel küszködve beszélt a diszpécserrel.
február 28., 09:11
- Belföld
Lázár Jánosék bejelentették, komoly változás jön a vasútipálya-üzemeltetésben
752 kilométert érint a döntés.
18 perce
- Vélemény
A szégyen és a háború közül csak a szégyent választhatjuk
A megoldáshoz sem az ukránokat hibáztató cinikus demagógia, sem a végső győzelmüket haluzó morális korbácscsattogtatás nem visz közelebb.
február 28., 07:51
- Belföld
Egy Budapestről eltűnt, nyolcvanéves nőt keres a rendőrség
Az idős asszony pulóverben és papucsban hagyta el az otthonát.
február 28., 08:46
- Külföld
Véleményt mondtak a magyarok, kiderült, kit tartanak felelősnek az ukrajnai háborúért
Az Idea Intézet publikálta legfrissebb kutatását.
február 28., 09:16
- Külföld
Bíróság előtt a volt lengyel miniszterelnök, 7 milliárdos kampánypazarlással vádolják
Bűnvádi eljárás zajlik a politikus ellen.
február 28., 07:30
- Külföld
Elon Musk véletlenül leállította az ebola megelőzésére szolgáló programot
Mindez az USAID-támogatások csökkentése közben történt.
február 28., 07:10
- Belföld
Illegális dohánygyárat leplezett le a Nemzeti Adó- és Vámhivatal a Nyírségben
Mintegy 140 millió forint értékű dohány és eszközök kerültek elő.
február 28., 09:45
- Belföld
Gyurcsány Ferencéknél az MVM kikapcsolta a fűtést
A politikus szerint akár meg is fagyhattak volna.
február 28., 09:21
- Futball
Kiderült, milyen büntetést kapott a rasszizmussal megvádolt José Mourinho
Egyesek szerint a portugál vezetőedző régóta sértegeti a török embereket.
február 28., 09:45
- Belföld
Orbán Viktor: Nincs többé Pride
A miniszterelnök ismét a Kossuth rádió vendége volt.
február 28., 07:46
- Külföld
Elkerülhető lehetett volna a Hamász izraeli mészárlása
A vezérkari főnök vállalja a felelősséget.
február 28., 09:32
- Belföld
Péntektől végre megmutatkoznak a tavasz első jelei
Lassacskán alábbhagy az eső és jön a száraz, melegebb idő.
február 28., 05:56
- FOMO
Tóth Gabi: Orbán Viktornak van egy ilyen karizmatikus megjelenése
Az énekesnő egy interjúban osztotta meg véleményét a kormányfőről.
február 28., 06:11
- FOMO
Megható sorokkal, sosem látott képekkel búcsúzik Gene Hackmantől Hollywood
A színész 95 éves volt.
február 28., 06:02
- Belföld
Frittmann János: Először megijedtem, amikor szóltak, névvel szerepelek a Bëlga egyik számában
Milyen bort isznak a fiatalok? Fogyasztási divatokat és a borminőség kérdéseit is körüljártuk.
február 28., 05:57
- Belföld
Orbán Viktor megnevezte az elmúlt évek legnagyobb korrupciós botrányát
László András már pénteken elkezdheti a munkáját.
február 28., 06:42
- Kultúr
Szégyellte a gyengeségét, felmondott, és végigpofozta a kollégáit
Alfonzó erős akart lenni.
február 28., 05:59
- Külföld
Zelenszkij a washingtoni találkozó után: Ukrajnának igazságos béke kell, mi ezért dolgozunk
február 28., 06:04
- Futball
Hrutka János: A győztes mindent visz – kiesett, de itthon bizonyíthat a Ferencváros
A fejlődéshez szembe kell tudni nézni a hibákkal is, az egyik ilyenre az Üllői útról idén távozók világítanak rá leginkább.
február 28., 06:18
- Kultúr
Csalás és csalódás árnyékolja be az idei Oscar-gálát?
Akár történelem is születhet idén, de valószínűbb, hogy újra bejön a papírforma.
február 28., 05:58
- Külföld
Donald Trump tagadta, hogy diktátornak nevezte volna Volodimir Zelenszkijt
Azt is közölte, hogy igyekszik minél több területet visszaszerezni Ukrajnának.
február 28., 07:05
- Külföld
Élő adásban lett öngyilkos egy férfi az X-en, mert elbukta minden pénzét
Egyesek szerint marketingfogás, de már létrehoztak egy GoFundMe oldalt is.
február 28., 06:13