Nagyon nem megy a HTC-nek
A HTC már negyedik egymás követő negyedévben okoz csalódást a befektetőknek, kisebb a nyereségük, mint amit várnak tőlük. Az utolsó jelentésben tízmillió dolláros nettó profitot jelentettek, ami nagyjából a fele annak, amit vártak volna.
Ráadásul ez a nyereség nem a működésükből következett, az továbbra is mínuszban van. A befektetők ezt a részvények eladásával jutalmazták, október óta nem volt ilyen alacsonyan a HTC papírjainak árfolyama. A HTC részvényei tavaly 53 százalékot estek, miután 2012-ben 40 százalékkal csökkent az értékük.
A HTC-nek nem jött be a One Max mobil piacra dobása, nem állította meg a régóta tartó hanyatlást. Hiába volt Robert Downey Jr. szerződtetése is, mint a cég reklámarca, a kínai Lenovo és Huawei egyre inkább kiszorítja a piacról a tajvani gyártót.
A cég azonban nem adja fel, a 4G-s készülékükkel próbálnak fordulatot hozni a már három éve tartó mélyrepülésben. Idén év elején ráadásul egy másik csúcsmobilt is bejelentenek, ennek sikerében is bíznak.
Rovataink a Facebookon