Magyar mobilszolgáltató lehet a Digi

2014.09.29. 10:36 Módosítva: 2014-09-29 11:19:59
Az állam végre el tudta adni a kihasználatlan frekvenciákat, és ezzel meggyengülhet a Telenor, Telekom és Vodafone triumvirátusának a hatalma. A pályázattal ugyanis frekvenciát szerzett a Digi, amivel végre be tud lépni a magyar szolgáltatók közé. Már amennyiben ki is akarja használni az általa megvett frekvenciákat, és nem csak ülni fog rajta.

Szeptember 29 két okból fontos dátum: ma még az eredeti árnál 75 százalékkal olcsóbban tudjuk megvenni a Total War sorozat hiányzó részeit, aminek én például nagyon örülök, de ennél sokkal fontosabb, hogy az állam eladta a kihasználatlan frekvenciákat és ezzel totális háború indulhat a mobilozókért. Sikerült ugyanis behozni egy újabb mobilszolgáltatót, a romániai Digi is beléphet a magyar szolgáltatók közé. Már amennyiben ki akarja használni az általa megvett frekvenciákat, és nem csak ülni fog rajta.

Négy cég érdeklődött a meghirdetett frekvenciacsomagok iránt és összesen tizenhárom ajánlatot tettek. Ez úgy jön ki, hogy a társaságok több csomagra is beadtak ajánlatot – hangzott el a  Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság  (NMHH) hétfői sajtótájékoztatóján . A csomagokat a piaci szolgáltatók igényei szerint állították össze, de a lakosságnak is kedvező volt az ajánlat, mert az volt az NMHH és az állam célja, hogy európai szemmel is jó minőségű hálózatok tudjanak kiépülni.

Táblázatban gyűjtöttük össze, hogy végül melyik szolgáltató mennyit fizetett a frekvenciákért 

 
   Minimum ár (forint)  Frekvenciatartomány Sávszélesség Vevő Ennyit fizetett
 A csomag  33,225 milliárd 800 MHz
900 MHz
2600 MHz
20 MHz
4MHz
60MHz
  Telekom   33,225 md
 B csomag 31,725 milliárd   800 MHz
900 MHz
2600 MHz
20 MHz
4MHz
40MHz
  Telenor   31,725 md
C csomag 27,2 milliárd 800 MHz
900 MHz
2600 MHz
20 MHz
2MHz
25MHz
  Vodafone   27,225 md
D csomag 2,65 milliárd 1800 MHz 10 MHz   Telekom   15 md
E csomag  2,65 milliárd 1800 MHz 10 Mhz   Telekom   10,425 md
F csomag  2,65 milliárd 1800 MHz 10 MHz   Digi   10 md
G csomag   3 milliárd 2600 MHz 40 MHz    Vodafone 3 md  
H csomag 850 millió   2600 MHz 15 MHz   nem kelt el -  
I csomag 200 millió 26 GHz 112 MHz   nem kelt el   -
Összesen 130 milliárd forintot kaszált az állam.

A szolgáltatóknak tíz napjuk van a díj megfizetésére, tehát az államkassza hamarosan komolyabb összegekkel gazdagodhat. Eredetileg csak 105 milliárdos bevétel volt a cél, és a most befolyó 130 milliárd a korábban kommunikált 125 milliárdos összeget is meghaladja. Persze nemcsak az ár fontos, hanem az is, hogy milyen hálózatbővítést vállaltak a szolgáltatók. A Digi belépése pont ezért érdekes, az 1800 MHz-es frekvenciához ugyanis nem tartozott semmilyen elvárás a hálózat kiépítésével kapcsolatban.  

A Telekom vállalta, hogy a 800 MHz-es sávban első körben 675, a második körben további 936 települést fed le szélessávval. A Telenor nem akart ilyen gyorsan belecsapni a lecsóba, első körben csak 350 települést fed le 800 MHz-en, utána pedig 850 települést. A Vodafone vállalata a legkomolyabb hálózatbővítést, az első időszakban 1100, a második közben további 350 települést fed le 800 MHz-es mobilinternettel. A Vodafone azért tud és mer ilyen gyors tempóban haladni, mert már most is lefedte 900 MHz-en az ország nagy részét, és a tornyai, bázisállomásai a 800 MHz-es építkezés szempontjából is jó helyen vannak. 

Mindhárom mostani szolgáltató jelentősen bővíteni tudta a rendelkezésére álló frekvenciákat (összesítve a 800, 900, 1800,  2100 és 2600 MHz-es sávokban). A Vodafone eddig 85 MHz-nyi frekveciával rendelkezett, amit most 172 MHz-re sikerült növelnie. A Magyar Telekom szintén 85 MHz-nyi frekvenciával rendelkezett, amit valamivel nagyobbra, 189 MHz-re növelt. A Telenor pedig 114,6 MHz-ről 178,6 MHz-re bővített.

Mire megy a Digi a most megszerzett sávval?

A frekvencia korlátos erőforrás, ami meghatározza a felhasználók számát, és a Digi ezen a szerény 10 MHz-en kompromisszumokra kényszerül majd, ha nem veszi igénybe más szolgáltatók hálózatát nemzeti roamingmegállapodás keretében. A nemzeti roaming azt jelenti, hogy a Digi bérelhet kapacitásokat a többi szolgáltatótól, tehát ahol nincs saját hálózata, ott az előfizetői más hálózatokra csatlakozva tudnak telefonálni, mobilnetezni.

A frekvenciapályázat szerződése nem tartalmaz semmilyen előírást a nemzeti roaminggal kapcsolatban, tehát a Diginek üzleti alapon kell megállapodnia a riválisaival, ha igénybe akarja venni a hálózatukat. Az is lehet, hogy fordított lesz a helyzet, és a Digi adná bérbe a frekvenciáját a többieknek, de a 10 milliárd forintos árat figyelembe véve ennek kicsi a valószínűsége.

Nászút ajándékba!

Esküvőt tervez? Tervezzen velünk, nyerjen wellness nászutat!

Pihenjen Szép kártyával!

Egy kis lazítás Önnek is jár! Íme a Szép kártya elfogadóhelyek.